Tizenegyedik alkalommal jártuk be a Bükkalja kincseit a Hazajáróval

Tizenegyedik alkalommal jártuk be a Bükkalja kincseit a Hazajáróval

Október 10-én immár tizenegyedik alkalommal rendeztük meg a Bükkaljai kőkulTÚRÁt a Hazajáró Egylettel közösen. A hagyománnyá vált őszi túrán ezúttal hatvan Hazajáró fedezte fel a Bükkalja különleges természeti és kultúrtörténeti értékeit. A résztvevőket fantasztikus idő és gyönyörű őszi táj fogadta, így igazán emlékezetes napot tölthettünk együtt.

Szomolyáról szafaribusz szállította a csapatot a Nagy-Eged hegy lábához, ahonnan gyalogosan folytattuk utunkat. A mintegy 15 kilométeres, 410 méter szintemelkedést tartalmazó útvonalon a vidék természeti értékei, történelmi emlékei és rejtett kincsei kísértek bennünket. Felkerestük a Nagy-Eged hegyet és a Szent Kereszt-kápolna romjait, majd a Vidra- és az Áfrika-dűlőn, valamint a Király-réten keresztül jutottunk el a Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Területre. Utunkat Szomolyán a Riolit Barlangszállásoknál fejeztük be.

A túra egyik különösen érdekes állomása a Nagy-Eged-hegyi Szent Kereszt-kápolna romja volt. A hegytetőn álló, egykori remetekápolna története és régészeti kutatása szorosan kapcsolódik Egyesületünk munkájához: a helyi civil kezdeményezésből 2018-ban elindult kutatásnak köszönhetően az évtizedekre feledésbe merült épület fokozatosan visszakerült a köztudatba. A jelenlegi ismereteink szerint a kora 18. században épült, 22 méter hosszú és 11 méter széles kápolna egykor fontos búcsújáróhely volt. A pusztuló épület a 20. század elejére nagyrészt feledésbe merült, történetéről sokáig csak szórványos adatok árulkodtak. A levéltári kutatások, a terepi felderítések és a régészeti feltárások azóta egyre több részletet árultak el a szakrális épület múltjáról.
A 2026. szeptemberi ásatási időszak újabb jelentős előrelépést hozott. A Dobó István Vármúzeum régészei és az önkéntesek szeptember 14. és 25. között folytatták a kutatást. A munkagépes segítséggel eltávolított több száz köbméternyi omladék alól kiszabadultak a kápolna falai, és a templom belső tere is bejárhatóvá vált. A kutatók többek között a nyugati bejárat, a csigalépcsőtorony, a sekrestye és a szentély részleteit vizsgálták, miközben az egykori járószintek és építészeti elemek is egyre pontosabban kirajzolódtak. A feltárás során számos izgalmas lelet került elő. Kiemelkedő jelentőségű egy III. Béla király korából származó rézpénz, amely a helyszín eddig ismert legkorábbi numizmatikai lelete. Emellett más érmék, egykori üvegablakok töredékei, valamint egy fa nyelű, díszes veretekkel ellátott vaskés is gazdagította a leletanyagot.
A kutatás következő fontos feladata a falak állagmegóvásának, konzerválásának és megfelelő védelmének előkészítése, hogy a feltárt épületmaradványok hosszú távon megőrizhetők és később bemutathatók legyenek. A kápolna története jól példázza, hogy a helyi értékek feltárása és megőrzése milyen sokat köszönhet a civil összefogásnak, a szakemberek munkájának és az önkéntesek kitartásának.
A szeptemberi eredményekről a Nagy-Eged-hegyi Szent Kereszt-kápolnáért Egyesület honlapján olvashatók további részletek:

https://remetekapolna.hu/

A hosszú, élményekben gazdag gyalogtúra végén a szomolyai Riolit Barlangszálláson gyűltünk össze, ahol Egyesületünk lelkes önkénteseinek köszönhetően finom, meleg töltött káposzta várta a megfáradt vándorokat. A közös étkezés, a borkóstoló és a baráti beszélgetések méltó lezárását adták a napnak.
A célban minden résztvevő oklevelet és kitűzőt kapott emlékbe, hogy a közösen megtett kilométerek és a Bükkalján szerzett élmények később is felidézhetők legyenek.
A Bükkaljai kőkulTÚRA immár több mint egy évtizede teremt alkalmat arra, hogy a Hazajárók személyesen is megismerjék ezt a páratlan vidéket. Számunkra különösen fontos, hogy a túra ne csupán a mozgásról és a kirándulás öröméről szóljon, hanem a táj természeti értékeinek, a kaptárköveknek és a kulturális örökségnek a megismeréséről is.

Köszönjük a Hazajáró Egyletnek az együttműködést, a hatvan résztvevőnek a lelkes jelenlétet, túravezetőinknek a tartalmas és szakszerű vezetést, önkénteseinknek pedig a szervezésben, az előkészületekben és a vendéglátásban végzett áldozatos munkát! Külön köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap ilyen jól sikerüljön.
Bízunk benne, hogy mindenki szép élményekkel, új ismeretekkel és a Bükkalja iránt még erősebb szeretettel tért haza. Találkozzunk jövőre, a tizenkettedik Bükkaljai kőkulTÚRÁn!

Havasi Norbert
Elnök
Kaptárkő Egyesület