Szeles, hűvös, szemerkélő eső fogadott bennünket Tóthfaluban, de ez a kissé zord idő inkább csak hátteret adott annak a melegségnek, amely már kora reggel betöltötte a Páncél panzió udvarát. Ismerős arcok, új találkozások, kézfogások és ölelések – a Hazajáró közösség ismét útra készült.

A regisztráció után, 9 órára átvonultunk a helyi katolikus templomba, ahol az idei, II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójához kapcsolódó megemlékezésen vettünk részt. Bár a szabadságharc e tájat közvetlenül nem érintette, Rákóczi szellemisége itt is élő örökség.

Faragó Zoltán főszervező köszöntője után Baráth László tárogatójának hangja töltötte be a templomot, majd Weisz Péter történész idézte fel Rákóczi életútját és példájának máig ható üzenetét. A tóthfalusi gyermekek zenekarának műsora után a templom előtt álló lovasszobornál koszorúztunk, majd közösen énekeltük el a Himnuszt.
Innen a Mini-Délvidék parkba vezetett utunk, ahol ünnepélyes pillanat következett: felavattuk a Kárpát-medence első Hazajáró szobrát, a zentai Puskás Ferenc és a bácsföldvári Fülöp Attila fafaragók alkotását.
Az avatáson elhangzott szavak különös súlyt adtak a pillanatnak:

„Ez a szobor nem pusztán egy csodás alkotás, hanem egy üzenet.
Azt üzeni, hogy van egy közösség, amely nem felejt.
Egy közösség, amely útra kel, összekapcsolja a szétszakított részeket, és újra meg újra hazatalál.
A Hazajáró nem csak egy műsor, a hazajárás nem csak túrázás –
hanem egy érzés, amely a szívünkben születik meg és amely ma is idehívott, és időn és téren átívelve örökre összeköt bennünket.
Mostantól itt áll ennek az érzésnek a jelképe.
Legyen zarándokhely, találkozási pont, erőforrás,
és örök emlékeztető arra, hogy összetartozunk.”

Utasi Jenő atya áldása után elindult a túra, Szabó Attila túravezető pedig beavatott bennünket a Mini-Délvidék park különleges világába, amely méltán vált a térség egyik legérdekesebb látnivalójává.

A közel 180 fős csapat a fel-fel támadó szél és az időnként szemerkélő eső ellenére jókedvűen haladt. A tavaszi táj visszafogott, mégis élő színei, a friss föld illata és a nyíló természet csendes szépsége végigkísérte utunkat.
Hat kilométer után Bogarasra érkeztünk, ahol a Szent Anna templomnál a helyiek és a szervezők frissítővel fogadtak bennünket. Pósa Tamás polgármester köszöntője és a plébános történetei után jóleső beszélgetések és finom falatok mellett pihentünk meg.

A következő szakaszon tempósan haladtunk a szántóföldek és a vasút mentén, majd egy út menti feszületnél újabb megálló következett: zsíros kenyér, helyi alma, magvak, édességek, szörp – és persze a vidék egyik büszkesége, a pálinka. 🙂
Újabb kilométerek után a Völgyes melletti Sándor papagájfarmra érkeztünk, ahol Sándor Szabolcs lenyűgöző gyűjteményét ismerhettük meg. A színek, hangok és egzotikus fajok sokasága különleges élményt adott a napnak.

Az utolsó szakaszon már a cél felé vitt az út, majd egy rövid pihenővel megszakítva 16:30-ra visszaértünk Tóthfaluba. A kollégium étkezdéjében gőzölgő húsos bab várta a csapatot, majd mindenki átvehette a megérdemelt kitűzőt és oklevelet.

A nap azonban itt még nem ért véget. Akik maradtak, együtt szurkolták ki a mieink győzelmét a magyar–szlovén focimeccsen – majd a Forrás zenekar muzsikájára táncház vette kezdetét, egészen kifulladásig.
Köszönet minden helyi szervezőnek és segítőnek, akik munkájukkal lehetővé tették ezt az élményt!
Jövőre találkozunk, barátaink!
(Táv: 23km Szintemelkedés: 51m)