Tagtársunk, Bori Bianka beszámolója a Börzsöny Vándortúráról.

Idén október 24-én került megrendezésre a Vándortúra, mely hagyományosan minden évben a Börzsöny vadregényes tájainak más és más szegletébe kalauzolja a természetjárókat. Ezúttal a vulkanikus hegység délkeleti részének páratlan szépségű vidékével ismerkedhettünk meg, Verőcéről indulva egy hosszú (36 km-es) és egy rövid, de kellemes őszi sétát kínáló családi vezetett távon.

Reggel nyolc óra körül kanyarodtunk be a verőcei református parókia felé vezető útra, a két oldalt parkoló hosszú kocsisor már messziről jelezte, hogy a szép napsütéses őszi idő sokakat kicsalogatott a mai napon. Ahogyan később megtudtuk a mi hosszú távunkon pont 200-an és a Lósi-völgybe vezető sétán pedig közel 60-an vettek részt.

Kicsit csípős volt még a reggel, de a felszálló köd és a tiszta napos ég jelezte, hogy gyönyörű őszi túrának nézünk elébe. Indulás előtt még váltottunk pár szót Oszival és Sanyival, jó volt újra találkozni az előző heti pomázi közönségtalálkozó után. Majd fél kilenc körül indultunk el hárman a Csattogó-völgy irányába. A túra első része már ismerős volt, hiszen májusban az Előzd meg a kisvasutat! teljesítménytúra pont ezen az útvonalon haladt Királyrét felé, de a remek szalagozás is könnyűvé tette a tájékozódást a jelzés nélküli szakaszokon.

Magyarkútat és a vasúti síneket elhagyva lassan felfelé emelkedtünk a Társa-hegy füves gerincére. Meleg napsütésben gyönyörködtünk a környező dombok őszi szín kavalkádjában és a mögöttük még álmosan, reggeli ködpaplanjukból lassan ébredező hegycsúcsok vonulataiban.

Az egyik dombtetőre felérve négy csodálkozó szempár szegeződött ránk, a reggeli harmatos füvet lelkesen legelésző tehenek érdeklődve szemlélték a szekérúton elhaladó, szokatlanul nagy turistaforgalmat.

A távolban lassan feltűntek Szokolya házai, ahol az első ellenőrzőpont várt ránk. A Stedra-kocsmában a pecsétek mellé mindenki választhatott egy-egy csokit is, amit a Társa-nyeregbe visszakapaszkodva gyorsan el is majszoltunk. A Szokolyai vasútállomás előtt a Les-völgy vadregényesebb részén folytattuk az utunkat Királyrét felé. A völgyben néhol kisebb patakokat keresztezve igyekeztünk elkerülni a sárosabb szakaszokat, míg a Széles-mezőre kiérve feltűnt a következő úti célunk a Királyrét felé magasodó Vár-hegy csúcsa.

A várak a Börzsönyben útikalauzban ez a rövid leírás olvasható a Vár-hegyről: „Az itt talált leletek tanúsága szerint az erődítést a XII-XIII. században építhették, de valószínűleg nem szolgált tartós lakhelyül, mivel az ásatások során csak nagyon kevés edénytöredék és semmilyen épületre utaló nyom nem került elő.”

A meredek kaptató leküzdése után elértünk a második ellenőrzőpontot, majd a csúcson egy kicsit megpihenve beszélgettünk Jakab Sanyival, és egy gyors pillantást vetettünk az egykori sáncokat sűrűn benőtt fák között itt-ott előbújó kilátásra. Az egysávos ösvényen visszaereszkedve, a hegytető után kellemesen pihentető szakasz következett, a köves kerékpár utat követve indultunk el túránk legtávolabbi pontja, a Nógrádi vár irányába.

A szalagozást elhagyva gyors itiner olvasás után az országos kéktúra útvonalára tértünk át, mely innentől kezdve szinte egészen a célig, Magyarkútig az útitársunk maradt.

Egy rétre kiérkezve lassan feltűnt előttünk a Nógrádi vár semmivel sem összetéveszthető, jellegzetes csonka tornya. A vár 1686-ban vált romossá, amikor egy villámcsapás következtében felrobbant az őrtoronyban elhelyezett lőporraktár, így a detonáció következtében szinte teljesen romba dőlt épület elnéptelenedett.

Az őszi színekbe öltözött tájat szemlélve három őzikére lettünk figyelmesek a távolban, sajnos a fényképezéshez túl messze voltak, de a szélcsendes időnek köszönhetően észrevétlenül figyelhettük őket néhány percig.

A Nógrádi várba felkapaszkodva jól esett az ellenőrzőponton kapott finom pogácsa és zsíros kenyér, már egészen kezdtünk megéhezni. A kellemesen sütő, meleg napfényben nem tudtunk ellenállni a csábításnak és a magunkkal hozott elemózsia, termosz előkeresésével egy rövid teaszünetet tartottunk a csonka tornyok tövében. Gyönyörű volt a föntről élénk táruló panoráma, mint egy élő terepasztal terültek el lábunk alatt Nógrád házai, a távolban pedig jól kivehető volt Diósjenő az egyre magasabbra törő hegycsúcsok lábánál.

Nehéz búcsút venni a Várhegytől, még hosszú percekig tudtunk volna időzni a történelmi levegővel átitatott köveken ücsörögve, de még sok kilométer és hegycsúcs megmászása várt ránk Verőcéig.

Mint utólag kiderült Nógrád első házait elérve rossz irányba kanyarodtunk és az állomást kihagyva jutottunk el a várrom jelzéshez, de egy kis tanakodás után sikerült megtalálnunk a helyes irányt. A vasúti síneket magunk mögött hagyva megkezdtünk a túra legkeményebb kaptatójának leküzdését, végtelen hosszúságúnak tűnt a folyamatosan emelkedő ösvény, már szinte kezdtem azt hinni, hogy soha sem érkezünk fel a Nagy-Kő-hegy csúcsára, amikor egy fára tűzött lap jelezte a következő ellenőrzőpontot. A Lokó-pihenőnél azonban az elénk táruló varázslatos kilátás kárpótolt a mászás okozta fáradalmakért.

A Nagy-Kő-hegy 383 méter magas csúcsáról megkezdtük az ereszkedést Magyarkútig, ahol az Irma-forrás kellemesen hűs vizével tölthettük meg kiürült kulacsainkat, hogy még egy lendületet vegyünk az idei Vándortúra utolsó hegycsúcsának leküzdése előtt.

Az Aranyoskúti- kilátóhoz a piros négyzet jelzésen kanyarogtunk egyre feljebb és feljebb az üdülőházak között. Az ötödik ellenőrzőpont előtt nagy kihívást tartogatott az erős emelkedő, ahol némi szusszanásra adott lehetőség az egyik kanyarban álló Turista-kápolna, illetve a feljebb látható egykori katonai bázis nyomait őrző őrtorony lencsevégre kapása.

Az Aranyoskúti-kilátónál a sűrű lombkorona sajnos csak egy helyen engedett pillantást vetni az alattunk elterülő gyönyörű tájra. A lemenőben lévő nap lágy, aranyszínű sugaraival világította meg a Duna-kanyart, még lélegzetelállítóbbá varázsolva hazánk páratlan természeti tüneményét.

Innen elhagyatott nyaralók között leereszkedve már csak be kellett sétálnunk a célnak helyet adó református parókiára, ahol az oklevelek átvétele után kellemesen elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva pihentünk meg egy kicsit.

Köszönjük szépen a szervezőknek ezt a remek napot, ahol lehetőségünk nyílt megismerkedni a Börzsöny délkeleti részének, őszi pompába öltözött csodavilágával.

Bori Bianka