Idén szerencsére semmilyen korlátozás sem szabott gátat a XI. Bethlen Gábor túrához való csatlakozásnak, így elég szép számban érkeztek Hazajáró Egylet tagtársak az Anyaországból és Kárpátaljáról is.
Minden évben nyáron egy pár napot fent szoktunk tölteni a Pádison, így külön öröm volt számomra, hogy ezúttal kedvenc hegységemet ősszel is megcsodálhattuk, ami legalább olyan szép, ha nem szebb ilyenkor. Ahogyan a reggeli dér mintha ezernyi, ragyogó drágakövet szórna szét a dombokra, melyek szemet vakítóan tündökölnek a napsütésben.
A XI. Bethlen Gábor emléktúra résztvevői a Varasó-rét és pádisi aszfaltút találkozásánál gyülekeztek szombat reggel, majd Varga Csaba vezetésével a környék egyik leghíresebb és egyben legkalandosabb túraútvonala, a Szamos bazár felé vettük az irányt. A környék neves feltárója, „a magyar turizmus atyja”, Czárán Gyula nem véletlenül méltatta ilyen elnevezéssel ezt a szurdokvölgyet, hiszen, ahogyan ő fogalmazott a természet formakincseinek olyan gazdag világát találjuk itt, hogy szinte egy bazári forgatagban érzi magát a bakancsos turista.
Kezdjük rögtön a szurdok bejáratával, hiszen az erdei ösvényen egyre lejjebb ereszkedve egyszer csak megpillantottuk az Aragyásza-barlang 15 méter magas és 7 méter széles kapuját. Az úgynevezett Babilon-kapuját elhagyva kezdődött a túránk technikás része, a sziklába erősített vasláncok segítségével értük el a patakmedret, majd némi séta után újabb láncos mászás és ereszkedés következett. Jó szolgálatot tett ezeken a nehezebb részeken a fejlámpa, de sokat segített a kedves túratársak bátorító segítsége is, hiszen a vizes, csúszós sziklafalon fokozott figyelemre volt szükség a haladáshoz.
A kicsit több, mint 200 méter hosszúságú barlang végül egy vízesésekkel tarkított hasadékba torkollott, ahol a bedőlt fákon lassan ereszkedve kiértünk a Meleg-Szamos forrásához, egy tisztásra.
Sajnos, bár az igazi „bazár” igazából innen kezdődik, a környéken pár éve szinte tornádóként végig seprő pusztító vihar következtében a teljes Szamos-kör egyelőre járhatatlan. A turistaútra dőlt fák kiemelése gyakorlatilag lehetetlen vállalkozásnak tűnik a szorosban, azonban titkon reménykedem benne, hogy egyszer csak még is bejárható lesz újra a nagykör.
Így most csak egy rövid kitérő elejéig követhettük tovább a Szamos útját, ameddig vártuk a barlangból kiérő túratársakat.
A tisztásról ismételten némi láncos szakasszal búcsúzott az Aragyásza, majd a hatalmas erejű vihar nyomait szemlélve értünk vissza a Varasó-rétre. Túránk azonban még nem ért itt véget, hiszen egy rövid ebédszünetet követően úgy határozott a csapat, hogy felkapaszkodik még a közeli Horgas-havas ormára is, hogy fentről is magunkba tudjuk szívni az Erdélyi-szigethegység távolba nyúló kék vonulatainak mesés hangulatát. A platóra széles szekérúton emelkedve bizony sorban kerültek le rólunk a vastag ruhadarabok, a reggeli dér csípte időjárásból ragyogó, szinte napozásra csábító túraidő kerekedett. A gerincre felérve meg is pihentünk kicsit a csúcshódítás előtt, majd egy borókáson átvágva értük el a hegytetőt. A csoportképek és panorámafotók elkészítése után, a kirándulásunk méltó zárásaképpen még felcsendült a Himnusz és Székely himnusz, mi pedig csak álltunk együtt az erdélyi és kárpátaljai testvéreinkkel és úgy üzentük a hegyeknek, hogy nem feledjük sohasem a testvér dombokat.… És ahogyan a Láthatatlan lobogó című Wass Albert vers is szól hordozzuk a „lobogót”, mellyel újra és újra visszatérünk:
“Ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!
S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót
kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!”
Innen, akik még éreztek magukban annyi erőt és kedvet átlátogathattak Csabival az Istenek-havasára, a csapat többi része pedig visszaereszkedett az autókhoz. A program zárásaképpen azok, akik a várasfenesi Boros Panzióban szálltak meg, a vacsorát követően Demkó Attila, biztonságpolitikai szakértő, az MCC tanára előadását hallgathatták, a „Biztonságpolitikai kihívások a Kárpát-medencében” címmel.
A túra beszámolóért és képekért külön köszönek Bori Biankának!