Idén sze­ren­csé­re sem­mi­lyen kor­lá­to­zás sem sza­bott gátat a XI. Beth­len Gábor túrá­hoz való csat­la­ko­zás­nak, így elég szép szám­ban érkez­tek Haza­já­ró Egy­let tag­tár­sak az Anya­or­szág­ból és Kár­pát­al­já­ról is.

Min­den évben nyá­ron egy pár napot fent szok­tunk töl­te­ni a Pádi­son, így külön öröm volt szá­mom­ra, hogy ezút­tal ked­venc hegy­sé­ge­met ősszel is meg­cso­dál­hat­tuk, ami leg­alább olyan szép, ha nem szebb ilyen­kor. Aho­gyan a reg­ge­li dér mint­ha ezer­nyi, ragyo­gó drá­ga­kö­vet szór­na szét a dom­bok­ra, melyek sze­met vakí­tó­an tün­dö­köl­nek a nap­sü­tés­ben.

A XI. Beth­len Gábor emlék­tú­ra részt­ve­vői a Vara­só-rét és pád­isi asz­falt­út talál­ko­zá­sá­nál gyü­le­kez­tek szom­bat reg­gel, majd Var­ga Csa­ba veze­té­sé­vel a kör­nyék egyik leg­hí­re­sebb és egy­ben leg­ka­lan­do­sabb túra­út­vo­na­la, a Sza­mos bazár felé vet­tük az irányt. A kör­nyék neves fel­tá­ró­ja, „a magyar turiz­mus aty­ja”, Czá­rán Gyu­la nem vélet­le­nül mél­tat­ta ilyen elne­ve­zés­sel ezt a szur­dok­völ­gyet, hiszen, aho­gyan ő fogal­ma­zott a ter­mé­szet for­ma­kin­cse­i­nek olyan gaz­dag vilá­gát talál­juk itt, hogy szin­te egy bazá­ri for­ga­tag­ban érzi magát a bakan­csos turis­ta.

Kezd­jük rög­tön a szur­dok bejá­ra­tá­val, hiszen az erdei ösvé­nyen egy­re lej­jebb eresz­ked­ve egy­szer csak meg­pil­lan­tot­tuk az Ara­gyá­sza-bar­lang 15 méter magas és 7 méter szé­les kapu­ját. Az úgy­ne­ve­zett Babi­lon-kapu­ját elhagy­va kez­dő­dött a túránk tech­ni­kás része, a szik­lá­ba erő­sí­tett vas­lán­cok segít­sé­gé­vel értük el a patak­med­ret, majd némi séta után újabb lán­cos mászás és eresz­ke­dés követ­ke­zett. Jó szol­gá­la­tot tett eze­ken a nehe­zebb része­ken a fej­lám­pa, de sokat segí­tett a ked­ves túra­tár­sak báto­rí­tó segít­sé­ge is, hiszen a vizes, csú­szós szik­la­fa­lon foko­zott figye­lem­re volt szük­ség a hala­dás­hoz.

A kicsit több, mint 200 méter hosszú­sá­gú bar­lang végül egy víz­esé­sek­kel tar­kí­tott hasa­dék­ba tor­kol­lott, ahol a bedőlt fákon las­san eresz­ked­ve kiér­tünk a Meleg-Sza­mos for­rá­sá­hoz, egy tisz­tás­ra.

Saj­nos, bár az iga­zi „bazár” iga­zá­ból innen kez­dő­dik, a kör­nyé­ken pár éve szin­te tor­ná­dó­ként végig sep­rő pusz­tí­tó vihar követ­kez­té­ben a tel­jes Sza­mos-kör egy­elő­re jár­ha­tat­lan. A turis­ta­út­ra dőlt fák kieme­lé­se gya­kor­la­ti­lag lehe­tet­len vál­lal­ko­zás­nak tűnik a szo­ros­ban, azon­ban tit­kon remény­ke­dem ben­ne, hogy egy­szer csak még is bejár­ha­tó lesz újra a nagy­kör.

Így most csak egy rövid kité­rő ele­jé­ig követ­het­tük tovább a Sza­mos útját, amed­dig vár­tuk a bar­lang­ból kiérő túra­tár­sa­kat.

A tisz­tás­ról ismé­tel­ten némi lán­cos sza­kasszal búcsú­zott az Ara­gyá­sza, majd a hatal­mas ere­jű vihar nyo­ma­it szem­lél­ve értünk vissza a Vara­só-rét­re. Túránk azon­ban még nem ért itt véget, hiszen egy rövid ebéd­szü­ne­tet köve­tő­en úgy hatá­ro­zott a csa­pat, hogy fel­ka­pasz­ko­dik még a köze­li Hor­gas-havas ormá­ra is, hogy fent­ről is magunk­ba tud­juk szív­ni az Erdé­lyi-szi­get­hegy­ség távol­ba nyú­ló kék vonu­la­ta­i­nak mesés han­gu­la­tát. A pla­tó­ra szé­les sze­kér­úton emel­ked­ve bizony sor­ban kerül­tek le rólunk a vas­tag ruha­da­ra­bok, a reg­ge­li dér csíp­te idő­já­rás­ból ragyo­gó, szin­te napo­zás­ra csá­bí­tó túra­idő kere­ke­dett. A gerinc­re fel­ér­ve meg is pihen­tünk kicsit a csúcs­hó­dí­tás előtt, majd egy boró­ká­son átvág­va értük el a hegy­te­tőt. A cso­port­ké­pek és pano­rá­ma­fo­tók elké­szí­té­se után, a kirán­du­lá­sunk mél­tó zárá­sa­kép­pen még fel­csen­dült a Him­nusz és Szé­kely him­nusz, mi pedig csak áll­tunk együtt az erdé­lyi és kár­pát­al­jai test­vé­re­ink­kel és úgy üzen­tük a hegyek­nek, hogy nem feled­jük soha­sem a test­vér dom­bo­kat.… És aho­gyan a Lát­ha­tat­lan lobo­gó című Wass Albert vers is szól hor­doz­zuk a „lobo­gót”, mellyel újra és újra vissza­té­rünk:

“Ha két lábam tér­dig kopik:
de fel­ju­tok a csú­cso­kig!
S utol­só jus­so­mat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobo­gót
kitű­zöm fent az ormo­kon
s a csil­la­gok­nak meg­lo­bog­ta­tom!”

Innen, akik még érez­tek maguk­ban annyi erőt és ked­vet átlá­to­gat­hat­tak Csa­bi­val az Iste­nek-hava­sá­ra, a csa­pat töb­bi része pedig vissza­eresz­ke­dett az autók­hoz. A prog­ram zárá­sa­kép­pen azok, akik a váras­fe­ne­si Boros Pan­zi­ó­ban száll­tak meg, a vacso­rát köve­tő­en Dem­kó Atti­la, biz­ton­ság­po­li­ti­kai szak­ér­tő, az MCC taná­ra elő­adá­sát hall­gat­hat­ták, a „Biz­ton­ság­po­li­ti­kai kihí­vá­sok a Kár­pát-meden­cé­ben” cím­mel.

A túra beszá­mo­ló­ért és képe­kért külön köszö­nek Bori Bian­ká­nak!