Az Avas és a Tisza közének síkja ad otthont a következő koronavárosnak, Visknek.
Mint ősi királyi birtok már 1329-ben városi rangot kapott, később Máramaros vármegye központja lett, s mint ilyen, a jólét mellett sok vészt is kimért rá a sors. 1657-ben a lengyelek, 50 évvel később a krími tatárok dúlták fel. A 18. században ruszinok és németek települtek le a városban. Koronavárosi kiváltságait a ’48-as szabadságharc bukása után veszítette el. A 20. századi háborúk megpecsételték sorsát. A főtéren a turulmadaras hősi emlékmű jelzi, Visk magyarsága azért még tartja magát.
A magyarság bástyáit Visken is az iskola és a templom alkotják. 13. századi erődített temploma 1524-ben Visk népével együtt protestáns lett. 1657-ben fontos történelmi esemény színhelye volt: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem az országgyűlést megelőző istentiszteletet tartotta itt, ahol elhatározták a lengyel hadjáratot. Előtte a kopjafák történelmi sorsfordulókra emlékeztetnek.
A régi élet emlékeit a viski tájház őrzi.