Dal­má­cia mész­kő­te­rasz­ra épült gyöngy­sze­me tele van erő­dít­mé­nyek­kel, melyek­ről remek kilá­tás nyí­lik a kikö­tő­vá­ros­ra, a ten­ge­ri öböl­re és a várost öve­ző szi­ge­tek­re. Az erő­dök­nek jelen­tős sze­re­pük volt abban, hogy a törö­kök nem tud­ták beven­ni Sibe­ni­ket. A város 1105-ben, Köny­ves Kál­mán ide­jén került a magyar koro­ná­hoz. Velen­ce több­ször is elfog­lal­ta, köz­ben 1167-ben III. Ist­ván kirá­lyunk­tól sza­bad kirá­lyi váro­si jogot kapott. 1412-től négy évszá­za­dig ismét a velen­ce­i­ek irá­nyí­tot­ták. Zöm­mel ekkor épül­tek mai város­ké­pét is meg­ha­tá­ro­zó épü­le­tei.

Leg­te­kin­té­lye­sebb műem­lé­ke, a Szent Jakab szé­kes­egy­ház a Világ­örök­ség része, talán nem vélet­le­nül. 1402-ben kezd­tek neki velen­cei góti­kus stí­lus­ban. Volt mit cif­ráz­ni raj­ta, hisz több mint 100 évig épült. A neves épí­tész, Juraj Dal­ma­ta több mint három évti­ze­dig, halá­lá­ig mun­kál­ko­dott fala­in, majd rene­szánsz stí­lus­ban foly­tat­ták épí­té­sét, végül 1555-ben fel­szen­tel­ték.

A siká­to­rok­kal és apró terek­kel szab­dalt Óvá­ros ma is úgy fest, mint a Monar­chia ide­jé­ben.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 97. rész: Közép-Dalmácia 2. — Szelek szárnyán az Adrián