Talán nem véletlenül tartják a Rakitort (szlovákul Rakytov) a Felvidék legszebb kilátást nyújtó ormának. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően erről a csúcsról elénk tárul az összes felvidéki magashegység a Kis-Fátrától a Magas-Tátráig, az Árvai-Beszkidektől a Polyanáig. A kereszttel megjelölt, 1567 méter magas csúcs egyben remek igazodási pont, hisz minden környező hegységből könnyen beazonosítható.
A Rakitort a Smrekovica-háztól a legegyszerűbb megközelíteni, ahova autóval is felmehetünk. Ha innen indulunk, akkor a zöld jelzést kell követnünk, amely balról oldalazza a Skalná Alpa csúcsát, majd az Északi-Rakitor-nyeregből mászik fel a csúcsra (4,1 km; 316 méter szintemelkedés; másfél órás út). A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a csúcsot jelző helymegjelölő oszlop.
A Rőce völgyéből indul fel a sárga jelzés, amely szintén az Északi-Rakitor-nyerget célozza, miközben útba ejti a Limba kunyhót, ahol akár meg is szállhatunk. A sárga jelzésről az említett nyeregben kell a zöldre váltanunk, hogy feljussunk a Rakitorra (6,3 km; 932 méter szintemelkedés; 4 órás út).
Háromrevucáról is meghódíthatjuk a Rakitort, méghozzá a piros jelzést választva. Ez felmegy a Fekete-kő nyergébe, itt jobbra kell fordulnunk a zölddel a csúcsunk felé. Közben elmarad mögöttünk a Fekete-kő igen látványos sziklagerince, amely cápauszonyként hat, mögötte pedig már feltűnik a Ploska „bálnaháta” is. A zöld oldalazza a Mincolt, majd a Déli-Rakitor-nyeregből mássza meg egy sziklakapun keresztül a csúcsot (7,9 km; 944 méter szintemelkedés; 4 óra 15 perces út).
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a csúcs.