A Turóci-medence fölé emelkedő Ostra sziklatornyáról elénk táruló látvány önmagáért beszél. Először is ott van az északi szomszéd Tlsta, míg délre a Blatnica-völgy felett a Drjenok. Alattunk a Turóci-medence, ami mögött már a Zsár-hegység és a Kis-Fátra húzódik, déli irányban a szomszédos Körmöci-hegység domborodik, ha pedig keletre tekintünk, a Nagy-Fátra gyephavas főgerincét is láthatjuk. A hegy neve nem véletlenül Ostra, ami magyarra fordítva élest jelent: a csúcsra vezető sárga háromszög jelzés sziklalépcsőkön, helyenként láncokkal biztosított úton vezet, és még egy sziklaablakon is át kell bújni, hogy megérkezzünk a csúcsra.
A legrövidebben a kék jelzésen juthatunk fel a csúcsra: Blatnicáról elindulunk a Gáder-völgyben, majd jobbra felkanyarodunk a Konsky-völgybe. A Muránynál jobbra fordulunk a sárga jelzéssel, amely felvisz az Ostra-nyeregbe. Innen a már említett sárga háromszöget kell követnünk, amelyen 170 métert kell megtenni az 1263 méter magas csúcsig (6 km; 765 méter szintemelkedés). A Blatnica-völgy felől is megmászhatjuk az Ostrát, ez esetben a zöldön kell felindulnunk, majd a Juriasova-völgynél fel kell kanyarodnunk a sárgára (6,5 km; 800 méter szintemelkedés).
A legtöbben kombinálják a szomszédos Tlstá és Ostra megmászását. Ez esetben előbb a Tlstát kell megmászni, majd a Tlstáról a zöld jelzéssel kell tovább mennünk a Hátulsó-Ostráig, ahonnan a sárga jelzés visz az Ostrára. Innen a sárga jelzés visz le a Blatnica-völgybe, ahol jobbra fordulunk a zölddel és lesétálunk Blatnicára. Ez a klasszikus kör 15,6 km és 1400 méter szintemelkedés, pont belefér egy napba.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az Ostra csúcskönyvvel ellátott csúcsa.

Ostra (Nagy-Fátra)
Uticélok / Felvidék / TurócNehézségi szint: