Ahol a nagy magyar Alföld észa­kon elnyúj­tóz­va a Vihor­lát kúp­já­ba ütkö­zik, a Laborc part­ján, még az árpá­dok korá­ban víz­ivár őrkö­dött, mely­nek első urát Nagy Mihály­nak hív­ták. Az ősi Kap­lony nem­zet­ség­ből szár­ma­zott, s kirá­lyi ado­má­nyul kap­ta a bir­to­kot hősi­es­sé­gé­ért. Aztán a vár elpor­ladt, csak kör­temp­lo­má­nak alap­fa­lai marad­tak meg, s Nagy Mihály utó­dai, a Sztá­rayak a mara­dé­ka­i­ból a 17. szá­zad­ban míves kas­télyt épí­tet­tek, ahon­nan hatal­mas fel­ső magyar­or­szá­gi bir­to­ka­i­kat igaz­gat­ták. Vala­hogy átvé­szel­te a huszi­ták és a törö­kök dúlá­sa­it is, más­kor meg megye­gyű­lé­sek­nek adott helyet. Aztán 1944-ben jött az orosz, s hoz­ta magá­val az új vilá­got, amely­ben már nem volt helye se urak­nak, se hagyo­mány­nak, se hit­nek. A 100 éve még magyar több­sé­gű város­ban ma már elvét­ve hal­lunk magyar szót. Az új állam vet­te bir­tok­ba a kas­télyt és vele együtt a Sztá­ray-csa­lád több tíz­ezer köte­tes könyv­tá­rát is. Emlé­kül csak a címer maradt a kas­tély hom­lok­za­tán és a fel­irat a 14. szá­za­di Szűz Mária Szü­le­té­se plé­bá­nia­temp­lom falán.

Nagy­mi­hály­tól kelet­re, a Vihor­lát jel­leg­ze­tes vul­ká­ni hegy­sé­ge tövé­ben az új vilá­got hir­de­ti a Szé­les-tó víz­tá­ro­ló is, ame­lyet az 1960-as évek­ben ala­kí­tot­tak ki a für­dő­zők, a vízi spor­tok ked­ve­lői és a hor­gá­szok leg­na­gyobb örö­mé­re. A 11 km hosszú, 3 km szé­les és alig 4 méter mély tó kele­ti végén elcsen­de­se­dik, ez már egy való­sá­gos orni­to­ló­gi­ai rezer­vá­tum, ahol közel száz – köz­tük több rit­ka és veszé­lyez­te­tett — vízi­ma­dár­faj él.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 108. rész: Vihorlát-hegység — Várak, kastélyok, kráterek