Ahol a nagy magyar Alföld észa­kon elnyúj­tóz­va a Vihor­lát kúp­já­ba ütkö­zik, a Laborc part­ján, még az árpá­dok korá­ban víz­ivár őrkö­dött, mely­nek első urát Nagy Mihály­nak hív­ták. Az ősi Kap­lony nem­zet­ség­ből szár­ma­zott, s kirá­lyi ado­má­nyul kap­ta a bir­to­kot hősi­es­sé­gé­ért. Aztán a vár elpor­ladt, csak kör­temp­lo­má­nak alap­fa­lai marad­tak meg, s Nagy Mihály utó­dai, a Sztá­rayak a mara­dé­ka­i­ból a 17. szá­zad­ban míves kas­télyt épí­tet­tek, ahon­nan hatal­mas fel­ső magyar­or­szá­gi bir­to­ka­i­kat igaz­gat­ták. Vala­hogy átvé­szel­te a huszi­ták és a törö­kök dúlá­sa­it is, más­kor meg megye­gyű­lé­sek­nek adott helyet. Aztán 1944-ben jött az orosz, s hoz­ta magá­val az új vilá­got, amely­ben már nem volt helye se urak­nak, se hagyo­mány­nak, se hit­nek. A 100 éve még magyar több­sé­gű város­ban ma már elvét­ve hal­lunk magyar szót. Az új állam vet­te bir­tok­ba a kas­télyt és vele együtt a Sztá­ray-csa­lád több tíz­ezer köte­tes könyv­tá­rát is. Emlé­kül csak a címer maradt a kas­tély hom­lok­za­tán és a fel­irat a 14. szá­za­di Szűz Mária Szü­le­té­se plé­bá­nia­temp­lom falán.

Nagy­mi­hály­tól kelet­re, a Vihor­lát jel­leg­ze­tes vul­ká­ni hegy­sé­ge tövé­ben az új vilá­got hir­de­ti a Szé­les-tó víz­tá­ro­ló is, ame­lyet az 1960-as évek­ben ala­kí­tot­tak ki a für­dő­zők, a vízi spor­tok ked­ve­lői és a hor­gá­szok leg­na­gyobb örö­mé­re. A 11 km hosszú, 3 km szé­les és alig 4 méter mély tó kele­ti végén elcsen­de­se­dik, ez már egy való­sá­gos orni­to­ló­gi­ai rezer­vá­tum, ahol közel száz – köz­tük több rit­ka és veszé­lyez­te­tett — vízi­ma­dár­faj él.

A Vihor­lát felé köze­led­ve, az Okna-patak part­ján fek­vő apró falu, Reme­te­vas­gyár nevé­ben és néhány épü­le­té­ben a Sztá­ray csa­lád által 1828-ban ala­pí­tott vas­gyár emlé­ke­it hor­doz­za.

Eltá­vo­lod­va a lakott vidé­kek­től és az erdő­be érve az egy­ko­ri tűz­há­nyó köz­pon­ti részé­ben fek­vő cso­dás kis tóhoz érünk. A reme­tei ten­ger­szem ked­velt cél­pont­ja a turis­ták­nak. A tó part­ján egy régi kis üdü­lő­ház emlé­kez­tet arra, hogy a Sztá­ray csa­lád segít­sé­gé­vel már az 1870-es évek­ben meg­kez­dő­dött a Vihor­lát turisz­ti­kai fel­tá­rá­sa, ekkor­tól épül­tek az első mene­dék­há­zak, utak és jel­zé­sek.

A Ciró­ka-völgy­ben fek­szik Szin­na. Az Árpád-kori tele­pü­lés a 14. szá­zad­tól a Dru­geth csa­lád bir­to­ka volt. Kas­té­lyát 1781-ben a Dru­geth leszár­ma­zott Der­náth Teréz épít­tet­te. A gróf­nő halá­la után 1799-ben a gömö­ri nagy­bir­to­kos Rholl csa­lád vásá­rol­ta meg, akik szí­vü­kön visel­ték a kör­nyék fej­lő­dő­sét. 1841-ben Hámor­ban vas­mű­vet épít­tet­tek, itt öntöt­ték a kas­tély előtt ma is lát­ha­tó Her­ku­les szob­rot.

Temp­lo­ma a 18. szá­zad­ban épült, ami azóta modern kül­sőt kapott. Szin­na utol­só magyar emlék­da­rab­ját őrzi: a magya­rok nagy­asszo­nya szent­ké­pet, a címer­rel és a koro­ná­val.

A kal­de­ra gerinc­ívét nagy kőtöm­bök szab­dal­ják. Közü­lük a leg­te­kin­té­lye­sebb a Szin­nai-kő szik­la­bér­ce. Fém­lét­rá­kon mászunk fel a bás­tya tete­jé­re, ahon­nan párat­lan kilá­tás nyí­lik az egész vonu­lat­ra, Ung és Zemp­lén vidé­ke­i­re.

Délen a zemp­lé­ni sík­ság nyúj­tó­zik. Oda­fent az Észak­ke­le­ti-Kár­pá­tok vonu­la­tai húzód­nak. Alat­tunk a kal­de­ra 400 méte­res mélye­dé­sé­ben a Szin­nai-tó tük­rö­ző­dik. Szem­ben a Vihor­lát leg­ma­ga­sabb csú­csa is kikan­di­kál.

A Dru­get­hek ősi föld­jén tovább­men­ve érjük el Nagy­ke­men­ce köz­sé­get, ahol a Csá­ky csa­lád 18. szá­za­di kas­té­lya vár­ja sor­sa jobb­ra for­du­lá­sát.

Hom­mo­na a Dru­geth csa­lád egy­ko­ri köz­pont­ja. Kas­té­lyuk a 15. szá­zad­ban épült. Ma már alig tucat­nyi­an élnek magya­rok Homon­nán.

A város híres szü­lött­je Tre­fort Ágos­ton, aki 1872-ben val­lás és köz­ok­ta­tás­ügyi minisz­ter volt a Lónyay-kor­mány­ban.

A Vihor­lát egyik kúp­ján emel­ke­dik Jesze­nő várá­nak rom­ja. A Dru­get­hek Árpád-kori erős­sé­gét 1644-ben Rákó­czi György erdé­lyi feje­de­lem rom­bol­ta le, mara­dék falai azóta por­la­doz­nak oda­fent.

Jesze­nő várát elhagy­va érjük el a Vin­nai tavat. A tó felet­ti dom­bon a nagy­mi­há­lyi neme­sek szék­he­lye, Vin­na vára árvál­ko­dik. Vin­na vagy másik nevén Tar­na várát a 13. szá­zad­ban a Kap­lony nem­be­li Nagy­mi­há­lyi­ak épít­tet­ték. A Sztá­ray csa­lád ura­dal­má­nak része­ként évszá­za­do­kig őriz­te a Tisza men­té­ről Len­gyel­or­szág­ba veze­tő Mag­na Via keres­ke­del­mi útvo­na­lat. Mint oly sok Kár­pát-meden­cei erős­sé­get, ezt is a csá­szá­ri sere­gek rom­bol­ták le a kuruc sza­bad­ság­harc ide­jén. De köz­ben vol­tak legen­dás urai. Az egyik, az akko­ri ungi főis­pán állí­tó­lag mér­he­tet­len dühé­ben magát a királyt, az ifjú Kun Lász­lót is meg­kor­bá­csol­ta. De volt egy másik is, Eödön­ffy Ist­ván uram, aki ördön­gős boszor­kány­mes­ter híré­ben állott. Egy­szer maga Wes­se­lé­nyi nádor is fel­ke­res­te Sáros­pa­tak­ról. Jól elbe­szél­get­tek, majd eljött a búcsú ide­je és Eödön­ffy min­den jóval ellát­ta a nádort. Ám ami­kor Wes­se­lé­nyi kísé­re­té­vel haza­fe­lé tar­tott, úti­cso­mag­ja úgy ahogy volt kővé vál­to­zott. Úgy tar­tot­ták, hogy a vin­nai vár ura maga az ördög volt, aki­től az Ördög­fy csa­lád is szár­ma­zik.