Bányavidék egyik legrégebbi érctelepe Kapnikbánya. A faluba érve egyből nevezetes emlékbe botlik a vándor. “1717-ben eddig jutottak el a tatárok”- írja a Tatárkő latin felirata, hisz voltak bátrak, Gróf Károlyi Sándor és Bagosi László, akik a helyieket megszervezve visszaverték a vérengző tatárokat.
Kapnikbányát 1336-ban említik először az iratok, a Kapnik-patak partján fekszik. A vízhozam elengedő volt a bányászathoz. Az 1800-as évek végén akkora mennyiségű ércet termeltek ki, hogy több európai bányászt és bányamérnököt is idevonzott, majd a századfordulón az új színesfémlelőhelyek felfedezésével visszaesett a bányászat a településen. A termelés a két világháború között újból fellendült, de az aranykor már nem tért vissza. A bányászat hanyatlásával a falu lakossága, s egyben a magyarok aránya is erősen lecsökkent. Bezárt bányák, elhagyott házak, elöregedés, üres templomok. Ez az érem egyik oldala, de ha megfordítjuk, ott csillognak a környező hegyormok adta turisztikai lehetőségek, a sípályák, amik új irányt adhatnak Kapnik fejlődésének. A festői fekvés mellett az is ide vonzhatja a turistákat, hogy a 2000 földi ásvány közül 500-at találtak meg Erdélyben, amiből 15-öt itt a Gutinban. A magyar tulajdonú Bányavirág Panzió kertjében a környékre jellemző ásványok gyűjteménye vár ránk.