Világostól Aradig rövidebb volt az út, mint a magyar Aradtól a román Aradig. Rövidebb, de ugyanolyan fájdalmas. A világosi vár sok sereget látott omladozó falai alá, a szöllősi mezőre vezette ki hadát Görgei Artúr 1849. augusztus 13-án, hogy az előző nap megbeszéltek szerint lerakja a fegyvert a cári haderő előtt. Vér helyett itt könnyekkel fizettünk, cserébe pedig ígéretet kaptunk a tisztes elbánásra vonatkozóan. Ám Ferenc József mást üzent Haynaunak: „sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.” Ennek szellemében már augusztus 22-én kivégezték Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát. (Majd Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát 1849. október 25-én, Lenkey János tábornokot 1850. február 8-án és Ludwig Hauk alezredest, Bem József tábornok hadsegédét 1850. február 19-én.) Augusztus 22-én az oroszok átadják a honvéd tábornokokat az osztrákoknak, és Ernst vérbírónak. 4 golyó, 9 kötél – szól az ítélet. A kivégzés napja tudatosan a magyarok miatt kirobbant második bécsi forradalom és Latour budapesti felkoncolásának egyéves évfordulója, október hatodika.
Először azokat vitték, akikre golyó általi halál várt. Lázár Vilmos volt az első, ugyanis ő a császáriak előtt volt kénytelen letenni a fegyvert. Kivégzése előtti éjjel írta a feleségének: “Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem – előjeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét – nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én.”
Utána Desewffy Arisztid következett, aki csapataival együtt Törökországba akart menekülni, de Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére megadta magát. Haynau “betartotta” Liechtenstein ígéretét: Dessewffy Arisztidet halálra ítélték. “Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok háromszáz év óta” – mondta a siralomházban, majd mély álomba merült. “Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni” – magyarázta papjának, majd teljes nyugalommal állt a kivégzőosztag elé.
Kiss Ernő Aradon esik fogságba, s mivel a császári sereg ellen fegyveresen nem harcolt, “csak” golyó általi halálra ítélik. Kivégzésekor nem engedte a szemét bekötni. “Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!” – kiáltotta a sortűz eldördülése előtt. A lövések csak megsebezték, ekkor egyesek szerint így szólt: “Hát én, rólam elfeledkeztek?”. Mások úgy emlékeznek, hogy saját maga vezényelt újra tüzet a megzavarodott kivégzőosztagnak. Ekkor egy altiszt közvetlen közelről lőtte agyon.
Schweidel József sem akarta engedni, hogy a szemét bekössék, a törzsőrmester kétszer tett erre kísérletet, de ő minden alkalommal lerántotta a kendőt. Kezében azt a feszületet tartotta, amelyet mindenkor, a csatákban is magával hordott.
Reggel hatkor jöttek a katonához méltatlan, kötél általi halálra ítéltek. Poeltenberg Ernő volt az első, aki végignézve társain így szólt: “Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!” Rendkívül erős fizikuma miatt halála lassú és gyötrelmes volt.
Török Ignác a kivégzés előtti éjszakán sem cáfolta meg hivatását és szenvedélyét: egy, a várerődítéssel foglalkozó szakmunkát olvasgatott. Amikor a pribékek a bitóhoz kisérték a felindult embert, Tichy őrnagy gúnyos megjegyzésére így vágott vissza: “Szégyellje magát ön, hóhérlegény!” A kivégzése előtti pillanatokban állítólag szívszélhűdés érte, már csak holttestét akaszthatták fel.
Lahner György tette Nagyváradot a fegyvergyártás központjává, Kossuth szavaival “a magyar Birminghammé”. A szabadságharc elbukásakor a fegyvergyár élén áll. Német, a magyar nyelvet csak töri, de az általa szervezett fegyvergyárakban öntött ágyúkon a “Ne bántsd a magyart!” felirat állt. Nem mindennapi képességeinek köszönhető, hogy a honvédsereg felszereltsége napról napra javult, főként e rendkívüli eredményei miatt kellett bűnhődnie – hetedikként.
A horvát Knézics Károly a kivégzés előtti éjszakán Egerben élő családjának írt búcsúlevelet.
Nagysándor József szivarozva várta kivégzését, s amikor sorra került, a latin mondást idézte: “Hodie mihi, cras tibi!” (Ma nekem, holnap neked!) “Éljen a haza!” kiáltással halt meg.
Leiningen-Westerburg Károly gróf, a német főnemes őreit megvesztegetve elérte, hogy a kivégzéskor magyar honvéd tábornoki egyenruháját viselhesse… A kivégzés elleni szavait a dobok dübörgése némította el.
Aulich Lajos nyugalmát a kivégzése előtti éjszakán sem vesztette el. Horatius verseit olvasgatva várta a halált.
A végére már csak Damjanich és Vécsey maradt. Amikor a pribékek Damjanich Jánoshoz léptek, azt mondta: “Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” – ezek voltak utolsó szavai.
Vécsey Károlynak mivel személyes ellenségei is voltak a császári udvarban, sőt saját apja is követelte kíméletlen megbüntetését, végignézve bajtársai haláltusáját, utolsónak kellett meghalnia. Azt mondják, mivel már nem volt kitől elköszönnie, a halott Damjanichhoz lépett, s az ő kezeit csókolta meg búcsúzóul.
Isten áldja emléküket.
A Szabadság-szoborral ellentétben az aradi vár melletti Vesztőhelyen 1881-ben felállított obeliszket nem bántotta senki: a Golgotán maga a Halál lakozik, azt pedig nem illik zavarni.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Vesztőhely.
