Egy ragyogó tavaszi napon, május 21-én immár hatodszor kelhettek útnak hazánk majd minden szegletéből lelkes túrázók, hogy végigjárják a Horthy Miklós Emléktúra 34,5km-es távját. A túra útvonalát a Korponai-dombvidék azon szakaszán jelöltük ki, amely az Ipolytól északra, az 1938-as I. bécsi döntés nyomán visszatért felvidéki területek határáig húzódik. A rajt az anyaországi Drégelypalánk vasútállomásán volt, majd az Ipoly ártere után az Ipolyhídvég gyalogos fahídja következett, amelyen átkelve a túrázók már az Ipoly jobb partján találhatták magukat. Ez a híd – amely fontos kapocs a folyó mindkét oldalán élőknek – a márciusi esőzéseknek és ez által a vízszintemelkedésnek köszönhetően eléggé gyenge lábakon állt még a túra előtt néhány héttel, de az ipolyhídvégieknek hála, május közepére sikerült visszaállítani újra az eredeti állapotát. Hallottunk jó híreket is, ugyanis jövőre egy teljesen új fahidat szeretnének építeni, amely a jövőben a folyó szeszélyességének is jobban ellen tudna állni. Hosszabb távon pedig tervben van egy közúti híd is Drégelypalánk és Ipolyhídvég között, de ez még a jövő zenéje. Tény, hogy ez a térségnek egy hatalmas előrelépés lenne. Ipolyhídvéget elhagyva lassan beérkeztünk a Korponai-erdőt általában jellemző tölgyesekbe. A Berincsek-patak vadregényes szurdoka után az ipolyfödémesi szőlőhegy következett, ahol már sajnos a szőlőültetvények helyét jelentős mértékben visszafoglalta a természet. Ez is árulkodó jel lehet, hogy ebben az időszakban Ipolyfödémes nem az aranykorát éli. A szőlőhegy után a pár kilométerre található Kelenye nevű falucskába ereszkedtünk le, amely az alig több mint kétszáz lakójával még Födémestől is kisebb. De ez a falu is magyar! Sajnos a faluban is valamikor takaros, ma már pusztuló parasztházakba botlottunk. Lelki szemeimmel elképzeltem eredeti állapotukban felújítva ezeket a házakat. Micsoda ékszerdoboz lehetne ez a falu (is)! Következett a nyelvhatáron fekvő Ipolyfödémes. A festői környezetbe beékelt falu is lassan elöregszik, a fiatalok nyugatra mennek, a valamikori iskola épülete is már az enyészeté. De azért vannak pozitív példák is! Velebny Gábor barátunk feleségével, Zsuzsával jó lokálpatriótaként olyan „Terülj-terülj asztalkám”-mal vendégelték meg a túrázókat, hogy Födémesről mindenki teli hassal és kellemes érzésekkel indulhatott tovább. Mert ugyebár a palóc ember sem kevésbé vendégszerető, mint a székely! Pár kilométer után a Medve-kút csodatévő forrásvizével oltottuk szomjunkat, majd újra elértük a Berincsek-patak völgyét, ahonnan a Magos (Kopasz)-hegyre felkapaszkodva tekinthettünk le Ipolyságra, Tesmagra, vagy épp csodálhattuk meg a Börzsönyt. A Magos-hegy déli részén leballagtunk a tesmagi Gál család pincéjéhez, ahol az eddig megtett 25 km után mindenkinek jól esett a szendvics vagy épp a nagyon finom fröccs. A Magos-hegy oldalában – Ipolyfödémessel ellentétben – már újra látni pár éve még elgazosodott, de ma már kitisztított parcellákat, ahol a jövőben szőlőtermesztéssel szeretnének foglalkozni. Jó látni ezeket a pozitív folyamatokat, hogy újra kezd ide visszatérni az élet. Innen még felkapaszkodtunk a Somos-tetőre, majd a Veréb-hegyi kilátóba, ahonnan szintén pazar kilátásban volt részünk: Szandavár, Naszály, Csóványos, a szabályozatlan Ipoly… de ezt úgyis saját szemével kell látni az embernek! Aztán észrevétlenül becsorogtung az Ipolyparton található célba, ahol már várta a túra teljesítőit a remekül sikerült vaddisznópörkölt. A 107 induló (ami rekord a túra történetében) kivétel nélkül dicsérte a mondhatni turisztikailag szűz,de annál csodálatosabb vidék szépségeit (turistajelzések híján szalagozással jelöltük az útvonalat) és az ipolymenti palócok vendégszeretetét. Sokan jelezték, hogy jövőre is visszatérnek. Úgy gondolom, hogy fontos missziót tölt be ez a túra amikor bemutatja ezt a kissé elfeledett vidéket a természeti szépségeivel, kulturális örökségével és az ott lakók vendégszeretetével egyetemben. Mert minden nehézség és probléma ellenére én meg vagyok arról győződve, hogy ez a vidék életre van ítélve!!!
Jakab Sándor