Kitörés 35 — 2020

Kitörés 35 — 2020

A 2020-as túrára csak online van lehetőség nevezni, ami egyszerűsíti és gyorsítja a rajtoltatást és a célban a beérkeztetést is. Így a rajt helyszínén már nem kell kitölteni semmilyen papírt.

A Kitörés Emléktúra célja, hogy minden év februárjában megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet — és ezzel együtt Nyugat‐Európát — a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.

Miután 1944. karácsonyán a szovjet ostromgyűrű bezárult a vár körül, az “Európa Erőd” védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett — esküjükhöz híven — 1945. február 11‐én a kitörést választották…

Utunk során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak.

A Kitörés túra honlapja: https://kitorestura.hu

Statisztika

Indult: 437 (74 nő, 363 férfi)
Teljesítette: 338 (51 nő, 287 férfi)
77.35%-os teljesítés.
Időn túl teljesítette: 65 (16 nő, 49 férfi)
Feladta: 33 (7 nő, 26 férfi)
Érvénytelen (hiányzó ellenőrzőpont): 0 (0 nő, 0 férfi)

Leggyorsabb teljesítők

Nők
  1. Katona Gyöngyi (06:44)
  2. Fehér Anna (07:07)
  3. Pusztai Szilvia (07:09)
  4. Barbara Resetár (07:33)
  5. Jezsó Eszter (07:41)
Férfiak
  1. Franko Gabor (04:31)
  2. Spák Oszkár (05:42)
  3. Tim Péter (05:59)
  4. Marsi Zoltán (06:22)
  5. dr.Bucsánszky Attila (06:30)

„Legidősebb” teljesítők

Nők
  1. Kiss Ildikó (1956)
  2. KÁDÁR JOLÁN (1960)
  3. M.Gieszer Móni (1961)
  4. Kovács Judit (1963)
  5. Pintér Lászlóné (1964)
Férfiak
  1. Kovács Gábor (1949)
  2. Szabó Miklós (1950)
  3. Komáromy Elek (1953)
  4. Borsányi Gábor (1954)
  5. Kopperdák Béla (1954)

„Legfiatalabb” teljesítők

Nők
  1. Ferenczi Annamária (2000)
  2. Miklós Regina (1999)
  3. Udvardi Eszter (1998)
  4. Fehér Anna (1997)
  5. Jezsó Eszter (1995)
Férfiak
  1. ifj.Pusnik Zoltán (2006)
  2. Magyar Gellért (2005)
  3. Áy Hunor (2004)
  4. Halma Márton (2004)
  5. Óváry Márton (2003)

Szintidőn belül teljesítők

  1. Abos Csaba (1981)
  2. Albert-Huszár Ferenc (1970)
  3. Alexander, Körner - Szakacsi (1984)
  4. ANDRÁS JUDIT (1973)
  5. ANDRÁS ZSOLT (1971)
  6. Arany Imre (1993)
  7. Araszhegyi Gábor (1976)
  8. Áy Hunor (2004)
  9. Áy János (1978)
  10. Bácsi Sándor (1993)
  11. Balázs Szabolcs (1986)
  12. Bálint Csaba (1993)
  13. Balog Júlia (1982)
  14. Balogh Balázs (1988)
  15. Balogh Zsigmond (1972)
  16. Bánár Zsolt (1971)
  17. Barbara Resetár (1984)
  18. Barna Csanád (2002)
  19. Basternák Attila (1989)
  20. Bátor Balázs (2002)
  21. Beke József (-0001)
  22. Békei Attila (1974)
  23. Békei Balázs (2003)
  24. Belecz Zsolt (1966)
  25. Bencze Miklós (1986)
  26. Bencze Tibor (1968)
  27. Berecz János (1968)
  28. Beregi Bettina (1992)
  29. Berger, Chris (1977)
  30. Bisztrony Balázs (1991)
  31. Bodnár Gergely (1984)
  32. Bögözi Gyöngyi Anna (1967)
  33. Boldog Csaba (1970)
  34. Bólya Péter (1969)
  35. Borek Anita (1984)
  36. Boros Tamás (1991)
  37. Borsányi Gábor (1954)
  38. Botos Csongor (1991)
  39. Budai Balázs (1983)
  40. Bujdosó Gábor (1977)
  41. Burián András Ákos (1980)
  42. BURJÁN ATTILA (1968)
  43. Buti Balázs (2003)
  44. Chripkó Gábor (1976)
  45. CSATA ORSOLYA (1987)
  46. Csató József (1967)
  47. Csernák Zsolt (1986)
  48. CSIBI ALEXANDRU (1960)
  49. CSIBI ATTILA (1969)
  50. Csikota László (1958)
  51. Csizmadia Károly (1977)
  52. Csonka Ferenc (1982)
  53. Csősz Gergely (1974)
  54. Csoszne Tamas Monika (1974)
  55. Csuri András (1985)
  56. Czékmány Attila (1985)
  57. Czinege Bence (1995)
  58. Czipa Szilárd (1977)
  59. Dallos László (1984)
  60. Deli Csaba (1980)
  61. Dér Róbert (1974)
  62. Dienes Zsolt (1981)
  63. Dózsa László György (1964)
  64. dr. Krausz Éva (1983)
  65. Dr. Paszternák Márk (1974)
  66. dr.Bucsánszky Attila (1971)
  67. Dressler, Stefan (1979)
  68. Dudás Krisztián (1980)
  69. Dürvánger Péter (1977)
  70. Egri J. Csaba (1978)
  71. Egyházy Ágoston (1974)
  72. Elekes Oszkár (1967)
  73. Emri Dániel (2002)
  74. Engel, Arne (1975)
  75. Ercse Tamás (1993)
  76. Fall Viktória (1985)
  77. Fall Zoltán (1981)
  78. Farda Attila (1974)
  79. Fehér Anna (1997)
  80. Fehér László István (1971)
  81. Ferenczi Annamária (2000)
  82. Finta Gergely (1977)
  83. Forgács Péter (1986)
  84. Forray József (1984)
  85. Franko Gabor (1979)
  86. galamb viktor (1967)
  87. galamb viktor benjámin (1997)
  88. Gauland Ildikó (1988)
  89. Gedei Dóra (1977)
  90. Geletei Gábor (1992)
  91. Goldberg, Jens (1979)
  92. Gorka Dániel (1978)
  93. Gyenes Dávid (1992)
  94. Habsz Dániel (1987)
  95. Hajdu Andras (1975)
  96. Halma Márton (2004)
  97. Hanák Károly (1982)
  98. Havasi Szibilla (1985)
  99. Heinz, Erik (1993)
  100. Henn Péter (-0001)
  101. Homonnai Gábor (1988)
  102. Horgos László (1976)
  103. Horváth Béla (1974)
  104. Horváth Csaba (1989)
  105. Horváth József (1969)
  106. Horváth Zoltán (1970)
  107. Horváthné Kirádi Tünde (1974)
  108. ifj.Pusnik Zoltán (2006)
  109. Ignácz Attila (1993)
  110. Illés Attila (1972)
  111. Irtzl Eszter (1991)
  112. Jezsó Bence (1996)
  113. Jezsó Eszter (1995)
  114. Jezsó Kristóf (2002)
  115. Józsa Melinda (1970)
  116. Józsa Nándor (1971)
  117. Juhász György (1980)
  118. Juhász Zoltán (1977)
  119. Kada János Zoltán (1975)
  120. Kada-Molnár Krisztina (1980)
  121. Kádár Gábor (1984)
  122. KÁDÁR JOLÁN (1960)
  123. Kajtor Kamilla (1993)
  124. Kalinka Gábor (1989)
  125. Kancsár Karola (1974)
  126. Karancsi Gábor (1965)
  127. Kardos Péter (1978)
  128. Katona Gergely (1979)
  129. Katona Gyöngyi (1968)
  130. Kecskés Márton (1989)
  131. Kenderes Zoltán (1974)
  132. Keszthelyi Attila (1974)
  133. Kincses Ábel (2003)
  134. Kis Bálint (1977)
  135. Kis Gergely (1986)
  136. Kiss András (2001)
  137. Kiss Eszter (1968)
  138. Kiss Ildikó (1956)
  139. Kiss Loránd (1993)
  140. Kiszely Zsolt (1971)
  141. Klebe, Torben (1976)
  142. Klemán Dávid (1991)
  143. Klement Kelén (2003)
  144. Koch Róbert (1971)
  145. Kocziha Attila (1965)
  146. Kolok János (1975)
  147. Komáromy Elek (1953)
  148. Köpöczi Gábor (1977)
  149. Kopperdák Béla (1954)
  150. KÖRMENDI ISTVÁN (1978)
  151. Körtvési Bence (1994)
  152. Kósa László (1991)
  153. Kovács Ákos (1968)
  154. Kovács Gábor (1949)
  155. Kovács Gábor (1975)
  156. Kovács Judit (1963)
  157. Kovács László (1977)
  158. Kovács László Zsolt (1976)
  159. Kovács Melinda (1972)
  160. Kovács Miklós András (1973)
  161. Kovács Zoltán (1987)
  162. Kovács Zoltán (1966)
  163. Kozma Barnabás (1996)
  164. Kránitz Tamás (1955)
  165. Kristóf Annamária (1981)
  166. Kudela Gábor (1980)
  167. Lakatos Bence (1985)
  168. Lakatos Zoltán (1973)
  169. Lakó József (1974)
  170. Lautlos, Lazlo (1985)
  171. Lázár Balázs (1990)
  172. Lénárt Miklós (1970)
  173. Lénártné Róka Andrea (1973)
  174. Lengyel András (1973)
  175. Letenyei László196 (1969)
  176. Liedermajer Làszló (1970)
  177. Lukács Miklós (-0001)
  178. Lützelberger, Gerd (1956)
  179. M.Gieszer Móni (1961)
  180. Magyar Balázs (1975)
  181. Magyar Gellért (2005)
  182. Magyari Emese-Maria (1971)
  183. Magyari Vilmos (1964)
  184. Magyari Vilmos (-0001)
  185. Major Márton (2001)
  186. Major Tamás (1964)
  187. MAJOROS ATTTILA (1972)
  188. Markó Csaba (1986)
  189. Marok Bence (1993)
  190. Marok Ferenc (1967)
  191. Marsi Zoltán (1975)
  192. Maruzsa László (1967)
  193. Méhész Nóra (1985)
  194. Menzel, Toni (1986)
  195. Mester Márk (2001)
  196. Meszes Éva (1978)
  197. Metzger Tibor (1978)
  198. Mező Márk (1999)
  199. Mező Zoltán (1981)
  200. Mihály Kristóf (2001)
  201. Mihály Márkó (1977)
  202. Mihályi Tamás (1974)
  203. Miklós László (1959)
  204. Miklós Regina (1999)
  205. Mikula Krisztina (1991)
  206. Molnár Attila (1978)
  207. Molnar Kitti (1987)
  208. Mónika Hinora (1974)
  209. Nagy Mihály Tamás (1989)
  210. Nagy Roland (1995)
  211. Nagy Zoltán (1969)
  212. Nánási István (1985)
  213. NÉMETH LÁASZLÓ (-0001)
  214. Nyul Anna (1979)
  215. Oelmann, Peggy (1979)
  216. Ofella Éva (1992)
  217. Olah Bela (1990)
  218. Olasz Gábor (1986)
  219. Oravecz Gabor (1981)
  220. Orbán Balázs (1967)
  221. Ostorházi Péter (-0001)
  222. Ősz Béla (1986)
  223. Óváry Márton (2003)
  224. Pál Tamás (1982)
  225. Pál Tamás (1980)
  226. Pálfi Szilveszter (1969)
  227. Pálinkás Ferenc Dániel (1988)
  228. Pandur Ádám (1990)
  229. Papp Gergely Zoltán (1983)
  230. Papp Levente (2002)
  231. Paul, Stephan (1981)
  232. Pertics Botond Zsombor (1993)
  233. Pfeiffer Màtyàs (1993)
  234. piel istván (1969)
  235. Pintér László (1962)
  236. Pintér Lászlóné (1964)
  237. Pintér Zsolt (1988)
  238. Pivarcsi Gábor (1965)
  239. Poór Kristóf (1996)
  240. Potor Szilveszter (1973)
  241. Prokisch Péter (1979)
  242. Pusnik Zoltán (1974)
  243. Pusztai Szilvia (1987)
  244. Rácz Mihály (1968)
  245. Rékasi Tamás (1974)
  246. Roland Dávid (1994)
  247. Sallie, Eric (-0001)
  248. Sándor Szabolcs (1984)
  249. Sándorovits Richárd (1992)
  250. Sata Dàvid (1987)
  251. Sata Jànos (1965)
  252. Schlegl Ottó (1986)
  253. Schmidt, Thomas (1980)
  254. Serbán Viktor (1983)
  255. Seres Dávid (1981)
  256. Silóczki József (1985)
  257. Simon Tamás (1980)
  258. Simon Zsuzsanna (1977)
  259. Soltész Ádám (1998)
  260. Sós Piroska (1990)
  261. Spák Oszkár (1985)
  262. Stelter, Jörn (1972)
  263. Steppinger Tamás (2002)
  264. Stremnitzer Ágnes (1978)
  265. Stubner Gyula (1976)
  266. Szabadi László (1966)
  267. Szabó Gábor (1987)
  268. Szabo Marcell (1977)
  269. Szabó Miklós (1950)
  270. Szabó Péter (1969)
  271. Szabó Richárd (1979)
  272. Szalai Melinda (1976)
  273. Szász Árpád (1996)
  274. Szász Balázs (1990)
  275. Szécsényi Péter (2000)
  276. Szeleczky Ádám (2002)
  277. Szeleczky Gábor (1978)
  278. Széles Ferenc (1975)
  279. Szénási Attila (1968)
  280. Szikszai István (1974)
  281. Szilágyi Lajos (1959)
  282. Sziráki Ádám (2000)
  283. Szklenár Krisztián (1982)
  284. Szlávik Marcell (2000)
  285. Szőke Gergely (2003)
  286. Szokolai Levente (1972)
  287. Szokolai Tamás (1970)
  288. Szommer István (1965)
  289. Szomolai Győző (1981)
  290. Szomszéd Sára (1988)
  291. Szutor András (1981)
  292. Takacs Daniel (1983)
  293. Takács János (1975)
  294. Tarczy Péter (1985)
  295. Teleki Gábor (1982)
  296. Teszári Tamás (1984)
  297. Thot Attila (1972)
  298. Tihanyi Zsolt (1973)
  299. Tim Péter (1981)
  300. Tokaji Csaba (1979)
  301. Töreki Zoltán (1988)
  302. Tóth Balázs (1986)
  303. Tóth Bence (1996)
  304. Tóth Gergő (2000)
  305. Tóth Roland (2001)
  306. Toth Szabolcs (1993)
  307. Tóth Tamás (1976)
  308. Tövissi Marcell (1993)
  309. Triznya Arnold (1987)
  310. Tunyoghy Szabolcs (1973)
  311. Udvardi Eszter (1998)
  312. Ullmann János (1979)
  313. Ulrich Gergely (1997)
  314. Ulrich Róbert (1969)
  315. Urbán Szabolcs (1975)
  316. Valek Szilárd (1986)
  317. Vancsik Mónika (1985)
  318. Varga Bálint (1987)
  319. Varga Bertalan (1985)
  320. Varga Kristóf (2001)
  321. Varga Zoltán Krisztián (1991)
  322. Végh Benjámin (2000)
  323. Velicskei Mihály (1981)
  324. Veres Zoltán (1974)
  325. Vida János (1975)
  326. Vida Tamás (1972)
  327. Víg Balázs (1990)
  328. Visnyovszki Vendel (1971)
  329. Wagensommer Tamas (1979)
  330. Wetzel, Mario (1972)
  331. Wippelhauser Rudolf (1968)
  332. Wittmann, Michael (1960)
  333. Zajtai Orsolya (1981)
  334. Zengő Benedek (2002)
  335. Zimmermann, Andreas (1986)
  336. Zombori Zoltán (1975)
  337. Zsoldos András László (1954)
  338. Zsoldos András Péter (1981)

Szintidőn túl teljesítők vagy célba nem érők

  1. Béd Bence (1995)
  2. Békési Gabriella (1967)
  3. Beregszászi Emília (1954)
  4. Biró Szabolcs (1991)
  5. Borek József (1978)
  6. Boros Viktor (1983)
  7. Busila Emil (1983)
  8. Csák Dorka (2001)
  9. Csák István (1978)
  10. Csányi Csaba (1981)
  11. Cseh Béla (1948)
  12. Csendes Máté (1986)
  13. Csombok Zsolt (1970)
  14. Csorba István (1985)
  15. Daru Zsolt (1979)
  16. Daru Zsoltné (1985)
  17. Deák Imre (1997)
  18. Dóka Marcell (2002)
  19. Eschrich, David (1980)
  20. fentősi ENIKŐ (1962)
  21. ferenc hoffer (1956)
  22. Fodor Robert (1979)
  23. Fodor Veronika (1981)
  24. Gabainé Cservenák Boglárka (1983)
  25. Grosz Henkó (2001)
  26. Győri Krisztián (1979)
  27. Hagen Mex (2002)
  28. Hahne, Volkhard (1980)
  29. Harangvölgyi László (1986)
  30. Härtlein Gábor (1976)
  31. Hartmann Dániel (1992)
  32. Hegedűs István (1975)
  33. Heiny Gergely (1991)
  34. Holub, Julian (2001)
  35. Horváth Zoltán (1976)
  36. Hoyer, Birgit (1976)
  37. Iványi Kornél (1972)
  38. Jan, Reiter (1994)
  39. Kádár Attila (1968)
  40. Kádár Lilla (2004)
  41. Katja, Hempel (1983)
  42. Király Attila (1982)
  43. Kiss Ádám Viktor (1993)
  44. Kiss János (1981)
  45. Kiss Zoltán (1992)
  46. Kovács Orsolya (2000)
  47. Kovács-Sipeki Attila (1975)
  48. Láng Gábor (1995)
  49. Lapis Balázs (1980)
  50. Lévai Gábor (1976)
  51. Linhard, Rike (1993)
  52. Lukács Henrietta (1980)
  53. Marosi Miklós (1985)
  54. Mártonfi Zsolt (1967)
  55. Medricky Janos (1961)
  56. Moldován Ákos (1996)
  57. Moldován, Bence (2000)
  58. Molnár Melinda Antónia (1986)
  59. Nagy Ádám (1987)
  60. Nagy Bence (1997)
  61. Nagy Gabriella (1991)
  62. Nagy Nikolett (1984)
  63. Nagy-Szuetta Adrienn (1988)
  64. Nagyné Pintér Anna (1988)
  65. Neufeld, Daniel (1988)
  66. Novák Balázs (1979)
  67. Ódor Melinda (1997)
  68. Ofella Edit (1993)
  69. Orsós János (1979)
  70. Papp Gabriella (1975)
  71. Pécskai Ákos (1973)
  72. Peringer Antal (1972)
  73. Pfeiffer, Thorsten (1978)
  74. Pintér Balázs (2000)
  75. Pocsai Márk (1999)
  76. Polgár Mihály Miklós (1981)
  77. Princz András (1955)
  78. Redeczki Gábor (1994)
  79. Salamon Richard (1977)
  80. Sárkány György (1977)
  81. Scharer János (1974)
  82. Schilling Zoltán (1971)
  83. Schödl Dávid (1976)
  84. Schubert, Laura (-0001)
  85. Schwanner Balázs (1998)
  86. Schwanner Bálint (1997)
  87. Schwarz, Karl (-0001)
  88. Svajda, Thomas (1974)
  89. Szabó István (1985)
  90. Szabó Tamás (1972)
  91. Szalkai Gyula (1974)
  92. Tanács Donát (1987)
  93. Tóth Dominik (2003)
  94. Tóth György (1973)
  95. Tóth Jenő (1968)
  96. Tóth László (1978)
  97. Vályi Nagy Péter (1982)
  98. Zsigmond Ivett (1988)
  99. Zsombor Ákos (1979)

Túra kiírás

Túra dátuma: 2020.02.08. szombat

Rajt: Virágos-nyereg
(Rajt nyitva: 2020.02.08. 20:00 - 2020.02.08. 22:00)

Cél: Szomor — iskola
(Cél nyitva: 2020.02.09. 3:00 - 2020.02.09. 12:00)

Szintidő: 10 óra
Táv: 35.1 km
Szint: 739 m

Szolgáltatások: meleg étel, ital, édesség, csomagszállítás a célba, csomagmegőrzés

Díjazás: Oklevél, kitűző

Nevezési díj: 1500,- Ft
(A nevezési díj a helyszínen a rajtban fizetendő.)

MTSZ pontszám: 70,5
MSTSZ pontszám: C42/9

Útvo­nal: Virá­gos-nye­reg — Csúcs-hegyi-nye­reg — Alsó-Jege­nye-völgy — Hideg­kú­ti út — Zsí­ros-hegy — Nagy-Szé­nás — Kutya-hegy — Fehér út — Per­bál — Anyá­csa­pusz­ta — Szo­mor

Az útvo­nal­ról bőveb­ben: https://kitorestura.hu/utvonal/

A nevezési díj a helyszínen a rajtban fizetendő.

Felhívjuk a túrázók figyelmét, hogy a taposásra rendkívül érzékeny védett és fokozatosan védett növény‐ és állatfajok élőhelyéül is szolgáló ösvények és utak menti gyepek védelme érdekében — különösen a Virágos‐nyereg, Solymár Tök‐hegy és Szarvas‐hegy, Nagykovácsi Nagy‐szénás és Kutya‐hegy elnevezésű területein, valamint Nagykovácsi közigazgatási területét elhagyva a sárga sáv és a kék kereszt kereszteződésétől (Kutya‐hegyi kapu) egészen a Tájvédelmi Körzet perbáli határáig — a jelzett vagy jelöletlen ösvények, utak már taposott részéről szigorúan tilos letérni!

Kérjük, hogy környezetvédelmi okokból poharat mindenki hozzon magával!