Kitörés 25 – 2020

Kitörés 25 – 2020

A 2020-as túrára csak online van lehetőség nevezni, ami egyszerűsíti és gyorsítja a rajtoltatást és a célban a beérkeztetést is. Így a rajt helyszínén már nem kell kitölteni semmilyen papírt.

A Kitörés Emléktúra célja, hogy minden év februárjában megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet — és ezzel együtt Nyugat‐Európát — a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.

Miután 1944. karácsonyán a szovjet ostromgyűrű bezárult a vár körül, az “Európa Erőd” védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett — esküjükhöz híven — 1945. február 11‐én a kitörést választották…

Utunk során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak.

A Kitörés túra honlapja: https://kitorestura.hu

Statisztika

Indult: 915 (166 nő, 749 férfi)
Teljesítette: 855 (155 nő, 700 férfi)
93,44%-os teljesítés.
Időn túl teljesítette: 15 (1 nő, 14 férfi)
Feladta: 42 (10 nő, 32 férfi)
Érvénytelen (hiányzó ellenőrzőpont): 1 (0 nő, 1 férfi)

Leggyorsabb teljesítők

Nők
  1. Lángfalvy Anna (03:14)
  2. Vidu Anita (04:33)
  3. Fazekas Melinda (04:47)
  4. Kremser Adriána (04:51)
  5. Suszterné Traszer Csilla (04:55)
Férfiak
  1. Szűcs László (01:59)
  2. Bózvári József (02:00)
  3. Bereczki Szilárd (02:35)
  4. Szulimán Attila (03:18)
  5. Farkas András (03:47)

„Legidősebb” teljesítők

Nők
  1. Kiss Istvánné (1953)
  2. Kovács Anna (1960)
  3. Varga Ágnes (1962)
  4. Hegyi Péterné (1963)
  5. Földi Zsolt (1964)
Férfiak
  1. Mészáros Károly (1943)
  2. Rácz Frigyes (1947)
  3. Néder Ferenc (1947)
  4. György Lőrinc (1948)
  5. Pogácsás György (1949)

„Legfiatalabb” teljesítők

Nők
  1. Tóth Anikó (2013)
  2. Sárdi Csenge (2010)
  3. Csepin Réka (2010)
  4. Tarján Emma (2009)
  5. Vatai Anna (2008)
Férfiak
  1. Münch Benedek (2010)
  2. Zsolnai Márk (2010)
  3. Gálfi Bence (2009)
  4. Sárdi János (2009)
  5. Kovács Kristóf Jácint (2008)

Szintidőn belül teljesítők

  1. Abai Lajos (1989)
  2. Abrats, Hildegard (2004)
  3. Ádám Gréta (2001)
  4. Ádám Levente (1975)
  5. Albert Boglárka (2004)
  6. Almási Ádám (1997)
  7. Ambrus Gusztáv (1985)
  8. András Márton (1989)
  9. Anonim, (1973)
  10. Antal Nana (1994)
  11. Asztalos Péter (1995)
  12. Bába Károly (1975)
  13. Badtke, Sandra (1978)
  14. Bagyinka Ferenc (1980)
  15. Bajkai Tamás (1975)
  16. Bakonyi Zoltan (1976)
  17. Bakos Ferenc (1993)
  18. Bakos Gergely (1989)
  19. Bakos István (1982)
  20. Bakus Zoltán (1976)
  21. Balás Bence (1994)
  22. Balás Fanni (2000)
  23. Balás Péter (1964)
  24. Balassa Gábor (1983)
  25. Balázs Bianka (2002)
  26. Balog Ervin (1975)
  27. Balog László (1972)
  28. Bán Lászlo (1972)
  29. Bán Tamás (2003)
  30. Barna Krisztián (1985)
  31. Bartha Szabolcs (1972)
  32. Bartha Zsófia (1995)
  33. Bartha Zsolt (1969)
  34. Bartus Péter (1979)
  35. Baumrucker, Fritz (1952)
  36. Baumrucker, Gabriel (1985)
  37. Bazsali György (1979)
  38. Behringer Krisztián (1977)
  39. Bélteky Koppány (2001)
  40. Bélteky László (1979)
  41. Bencsik József (1998)
  42. Bendő Dániel (2008)
  43. Bendő Sándor (1974)
  44. Benedek Eduárd (1981)
  45. Benkó Gergely (1987)
  46. Bense Marcell (2001)
  47. Benséné Szabó Ágota (1972)
  48. Benus Tünde (1982)
  49. Benyes László (1964)
  50. Benyes Péter (1991)
  51. Benyes Roland (1994)
  52. Benyó Dániel (1987)
  53. Bereczki Szilárd (1979)
  54. Besnyi Izabella (1973)
  55. Besztercei Imre Márk (1981)
  56. Beták Bence (1992)
  57. Binder Bálint (2002)
  58. Birinyi Sándor (1965)
  59. Biró Csongor (2002)
  60. Blősz László Huba (1966)
  61. Boda Gábor (1971)
  62. Boda Márton Benedek (2007)
  63. Bodnár Szabolcs (1995)
  64. Bodnár Tamás (1971)
  65. Bodor István (1983)
  66. Bogár László (1971)
  67. Bogár Mihály (1949)
  68. Bogyor Tünde (1992)
  69. Bokor Attila (1986)
  70. Bolla Elvira (1988)
  71. Borbély Andrea (1992)
  72. Borbély Róbert (1964)
  73. Bordács Gábor (1984)
  74. Boros Lajos (1969)
  75. Bors Attila (1988)
  76. Borsi Zoltán Péter (1979)
  77. Botka Dániel Bálint (1993)
  78. Botos Ádám (1987)
  79. Botos György (1985)
  80. Bozó Ákos (1987)
  81. Bozsik Tamás (1990)
  82. Bozsó Richárd (1977)
  83. Bózvári József (1984)
  84. Braun, Hans (-0001)
  85. Breitensteiner, Richard (1981)
  86. Budai Bernadett (2001)
  87. Budavári András (1976)
  88. Buday Mátyás (-0001)
  89. Bükkös Nikolett (1989)
  90. Burján Árpád (1977)
  91. Burján Tamás (1975)
  92. Buzár Hanna (2007)
  93. Chládek Dániel (2008)
  94. Csabai Csilla (1988)
  95. Csápai Attila (1974)
  96. Császár Tamás (1976)
  97. Csáthy Péter (1989)
  98. Csáthyné Muzsik Ada (1992)
  99. Csécs Viktor (1972)
  100. Cseh Attila (1978)
  101. Csehil Zsolt (1979)
  102. Csepin Péter (1970)
  103. Csepin Réka (2010)
  104. Csepin Szilárd (2007)
  105. Csermely Csermely (1997)
  106. Cserniga Kristóf (2002)
  107. Csikós Ádám (1982)
  108. Csikós József (1975)
  109. Csíkrákosi Zoltán (1974)
  110. Csorba Attila (1989)
  111. Csukárdi Csilla (1976)
  112. Czeller Zsófia (1988)
  113. Cziráki Péter Ferenc (1971)
  114. Czirákiné Szép Katalin (1982)
  115. Czuczi Zsolt (1988)
  116. Dankó Tamás (1989)
  117. Dankó Zoltán (-0001)
  118. Daróczi Mátyás (1977)
  119. Dàvid Eszter (1978)
  120. Debreczeni Bence András (2003)
  121. Debreczenszki Péter (1997)
  122. Dedics Zsigmond (1981)
  123. Deli Boglárka Éva (1993)
  124. Dénes Márton (1993)
  125. Dézsi Anita (1984)
  126. Dobák Tamás (1986)
  127. Dobák Zsolt (1979)
  128. Dobos Marcell (2000)
  129. Dóczi Tímea (1986)
  130. Domboróczky Károly (1986)
  131. Donka Gergő (1987)
  132. Dósa György (1970)
  133. Dosek Domokos (1997)
  134. Dózsa Gábor (1984)
  135. Dózsa László (1953)
  136. Dr. Fekete Szabolcs (1979)
  137. Dr. Kárász Szabolcs (1971)
  138. dr. Kovács Éva (1984)
  139. dr. Kulifay Bálint (1987)
  140. Dr. Nyomárkay István (1971)
  141. Dr. Pocsai Judit (1980)
  142. Dr. Schuster Norbert (1987)
  143. Dr. Szebényi-Pallaghy Orsolya (1984)
  144. dr. Takács Richárd (1986)
  145. Drávavölgyi Levente (1981)
  146. Dressel, Otto (1972)
  147. DREW, IAN (1957)
  148. Dudás Béla (1982)
  149. Dudás Botond (2003)
  150. Dudás Ferenc (1974)
  151. Dudás Gábor (1978)
  152. Eckl Péter (1981)
  153. Ehmann Tímea (1997)
  154. Elek Ákos (2000)
  155. Eltér Balázs (1977)
  156. Enzmann, Thomas (-0001)
  157. Epres Zsolt (1994)
  158. Erdélyi Zoltán (1977)
  159. Fábián Zoltán (1978)
  160. Fajta Zoltán (1975)
  161. Farkas András (1995)
  162. Farkas Gyöngyi (1975)
  163. Farkas Lehel (2004)
  164. Farkas Richárd (2003)
  165. Farkas Zoltán (1971)
  166. Farkas Zoltán (1971)
  167. Farkas Zsolt (-0001)
  168. Farkas Zsolt (1970)
  169. Fata Zsolt (1987)
  170. Fazekas András (1955)
  171. Fazekas Géza (1976)
  172. Fazekas Melinda (1985)
  173. Fehér Kristóf (1997)
  174. Fejér Zsolt (1963)
  175. Fekete Gábor (1992)
  176. Fekete Sándor (1980)
  177. Fekete Zsolt (1973)
  178. Félegyházi Botond (1999)
  179. Felföldi Bence (1982)
  180. Feller László (1993)
  181. Felméri Tamás (1984)
  182. Felméri-Tankó Ágnes (1985)
  183. Fenyvesi Klaudia (1991)
  184. Ferencz Márton (2003)
  185. Ferencz Zoltán (1969)
  186. Ferenczi Ádám (2004)
  187. Ferenczi János (1973)
  188. Ferenczi Krisztina (1992)
  189. Filus Krisztina (1987)
  190. Fischer, Heiko (1983)
  191. Fiszter Zsuzsanna (1993)
  192. Fityó Gábor (1997)
  193. Fodor Csaba (1990)
  194. Fodor Tamás (1981)
  195. Fogas Péter (1971)
  196. Földesi Csaba Miklós (2007)
  197. Földi Anita (1980)
  198. Földi Zsolt (1964)
  199. Forrai Mihály (1985)
  200. Frank Dávid (1993)
  201. Franz, Ferdinand (1978)
  202. Fröhlich Csaba (1978)
  203. Fülöp Ferenc (1989)
  204. Fülöp Levente (1998)
  205. Fülöp Máté Imre (1995)
  206. Futó Zoltán (1976)
  207. Gaál Tamás (1980)
  208. Gaál Tíbor (1969)
  209. Gabelsberger, Tor (2000)
  210. Gaber, Börge (1999)
  211. Gajdos István (1981)
  212. Galcsik Tamás (1987)
  213. Gálfi Bence (2009)
  214. Gallina Zsolt (1971)
  215. Garai József (1980)
  216. Gawin Balázs (2000)
  217. Gebri Roland (1987)
  218. Gecse Krisztián (1985)
  219. Gecse Viktor (1996)
  220. Gedó Bence (1985)
  221. Geiger Jenö (1960)
  222. Gelencsér Zoltán (1977)
  223. Gidai Dávid (1990)
  224. Glódi Ilona (1975)
  225. Gombás Áron (2001)
  226. Göncz Máté (2002)
  227. Göncz Miklós (2002)
  228. Gönczi Gönczi (1983)
  229. Gönczi Kriszta Vera (1970)
  230. Gonda Judit (1973)
  231. Göndöcs Patrik (1994)
  232. Gregor Dávid (1997)
  233. Gulyás Mónika (1977)
  234. Gulyás Sándor (1963)
  235. Gun, Fränzii (1988)
  236. Gyenes Flóra (1991)
  237. Gyöngyösi Dávid (1979)
  238. György Ferenc (1984)
  239. György Lőrinc (1948)
  240. Győző Tamara (1993)
  241. Győző Tilla (1993)
  242. Hacker Zoltán (1983)
  243. Hagyó Lehel (1976)
  244. Hajdú István (1987)
  245. Hajdu Szilvia (1976)
  246. Hajnal-Pap Gábor (1983)
  247. Halász Miklós (1981)
  248. Hambrecht, Torsten (1986)
  249. Hámori Barna Zoltán (1982)
  250. Hámori Dávid (1997)
  251. Hamvai Krisztián (1976)
  252. Hamvas Péter (1983)
  253. Hančík, Martin (1995)
  254. Hancz Péter (1989)
  255. Hansen, Anna (1980)
  256. Hanusz Attila (1989)
  257. Hanusz Zsolt (1989)
  258. Haraszti György (1967)
  259. Harrer Gábor (1975)
  260. Harrer Zoltán (1970)
  261. Harrer Zoltán Péter (2001)
  262. Harsányi Tamás (1993)
  263. Hartmann Eszter (1986)
  264. Hauzner Ivan (1977)
  265. Hegedüs László (1964)
  266. Hegedűs Szabolcs (1976)
  267. Hegyesi Szabolcs (1991)
  268. Hegyesiné Tóth Anasztázia (1994)
  269. Hegyi Balázs (1977)
  270. Hegyi Péter (1967)
  271. Hegyi Péterné (1963)
  272. Hegyi Tamás (1976)
  273. Hepp Attila (1987)
  274. Herberg, Eric (-0001)
  275. Herczeg Fruzsina (1996)
  276. Herczeg Tibor (2002)
  277. Herczeg Zsuzsanna (1993)
  278. Herédi Gábor (1989)
  279. Herédi Karolina (1987)
  280. Hering, Jan (1974)
  281. Hernádi Gábor (1975)
  282. Herszényi András (1996)
  283. Hiriczkó Ede (1985)
  284. Hirsch Gábor (1983)
  285. Hlavačka, Daniel (1992)
  286. Hogemann-Kalocsai Erika (1978)
  287. Holló András (1974)
  288. Holló Huba (2005)
  289. Homonnay Dániel (1990)
  290. Honved Lilla (1986)
  291. Honvéd Péter (1970)
  292. Hor András (1990)
  293. Horanyi Ferenc (1970)
  294. Horanyi Franciska (2006)
  295. Horhy László (1975)
  296. Horník Róbert (-0001)
  297. Horti István (1970)
  298. Horvát Laura (1981)
  299. Horváth Bálint (1980)
  300. Horváth Bálint (1991)
  301. Horváth Béla (1973)
  302. Horváth Bence (1995)
  303. Horváth Botond (2002)
  304. Horváth Csaba (1975)
  305. Horváth Miklós (1962)
  306. Horváth Zsófia (1989)
  307. Horváth Zsuzsanna (1982)
  308. Hrasztics Márk (1986)
  309. ifj. Vatai János (2006)
  310. Iflinger Norbert (1992)
  311. Illár Attila (1994)
  312. Illés Áron (1996)
  313. Illes Ferenc (1974)
  314. Illés Gergő (1998)
  315. Illes Levente (2003)
  316. Illés - Kabai Andrea (1970)
  317. Imre Kinga (1979)
  318. Ipolyi Dániel (1969)
  319. Ipolyi Tamás dr. (1969)
  320. Irházi Imre (1970)
  321. Iváncsó László (1984)
  322. Jakucs Levente (1988)
  323. Jánosi Zoltán (1971)
  324. Janza Gábor (1991)
  325. Jeck Tibor (1976)
  326. Jenőfi Ákos (1972)
  327. John Balázs (1977)
  328. Jovián Viktor (1982)
  329. Juhász Balázs (1975)
  330. Juhász István (1977)
  331. Juhász István (1965)
  332. Juhász József (1974)
  333. Juhasz Norbert (1982)
  334. Juhász Vince (2003)
  335. Juhos László (1986)
  336. Kabók Norbert (1996)
  337. Kacsinecz Gábor (1979)
  338. Kàdàr Tibor (1979)
  339. Kadlecsik Ferenc Péter (1985)
  340. kákonyi Attila (1971)
  341. Kalapos Gabriella (1994)
  342. Kallenbach, Toni (1984)
  343. Kalmár Dávid (1974)
  344. Kalmár Levente (2006)
  345. Kalmár Pál (1968)
  346. Kántor Henriette (1968)
  347. Kapás Janka (2003)
  348. Karsay Péter (1950)
  349. KÁTAY GYULA (1965)
  350. kÁTAYNÉ BLŐSZ IMOLA (1971)
  351. Katona Rebeka (1996)
  352. Kecskeméthy Gábor (-0001)
  353. Kelemen Tibor (1976)
  354. Kelen Márton (2006)
  355. Kelen dr. Ákos (1975)
  356. Kemenesi Krisztián (1978)
  357. KEREKES ISTVÁN (1958)
  358. Keresztesi Anita (1992)
  359. Keresztesi Imre (1964)
  360. Kéri Balázs (1985)
  361. Kertesz Kalman (1955)
  362. Kertesz Lilla (1988)
  363. Kiffer Dániel (1993)
  364. Kilin Tamás (1980)
  365. Kiliti Ferenc (1991)
  366. Kincses Tamás (2004)
  367. Király Anna (1999)
  368. Királyszéki Győző (1975)
  369. Kis András (1981)
  370. Kis Ferenc (1993)
  371. Kis Vén Éva (1974)
  372. KISS ANDRAS Bruno (2006)
  373. Kiss Anita (1978)
  374. Kiss Attila (1981)
  375. Kiss István Márton (1985)
  376. Kiss Istvánné (1953)
  377. Kiss Pál Gábor (1968)
  378. Kiss Péter (1975)
  379. Kiss Sándor (1986)
  380. Kiss Zoltán (1970)
  381. Kiss-Bíró Gyöngyvér (1989)
  382. Klin, Sigi (1995)
  383. Klingebiel, Torgai (1973)
  384. Klósz Gábor (1985)
  385. Klósz-Kovács Orsolya (1985)
  386. Knapp Tibor (1966)
  387. Kocsis András (2002)
  388. Kocsis István (1984)
  389. Kocsis László (1968)
  390. Kóczián András (1995)
  391. Koczog András (1990)
  392. Kohajda István (1975)
  393. Kökösy Gábor (1984)
  394. Koller Noémi (1997)
  395. Kolozs Gyula (1978)
  396. Kolumbán Cintia (1995)
  397. Kömlei Károly (1972)
  398. Koncz Gábor (1988)
  399. Konopás Attila (1984)
  400. Kónya Zsófia (1989)
  401. Kopanyecz Attila (1969)
  402. Koródi Fanni (2002)
  403. Koródi István (1991)
  404. Kőszegi Kristóf (2002)
  405. Kovách-Horváth Katalin (1969)
  406. Kovács Ádám (1985)
  407. Kovács Alexandra (1991)
  408. Kovács Anna (1960)
  409. Kovács Attila (1972)
  410. Kovács Attila (1988)
  411. Kovács Barbara (-0001)
  412. Kovács Barnabás (1968)
  413. Kovács Csilla (1978)
  414. Kovács Dániel (1994)
  415. Kovács Emese (1974)
  416. Kovács Endre (1992)
  417. Kovács Gyula (1972)
  418. Kovács Johanna Hedvig (1991)
  419. Kovács Kristóf Jácint (2008)
  420. Kovács Krisztián (1976)
  421. kovács lászló (1982)
  422. Kovács Levente (2008)
  423. Kovács Pál (1981)
  424. Kovács Péter (1983)
  425. Kovacs Ramona (1990)
  426. Kovács Réka (-0001)
  427. Kovács Roland (1991)
  428. Kovács Sándor (1970)
  429. Kovács Szabolcs (1981)
  430. Kovács Zoltán (1976)
  431. Kovács Zsolt (1975)
  432. Kovacsics Zsolt (1977)
  433. Krámer Tamás (1976)
  434. Krausz Tamás (1986)
  435. Kremser Adriána (1990)
  436. Krüger, Wilhelm (-0001)
  437. Kükedi Andras (1955)
  438. Kukor Péter László (1969)
  439. Kuli Dániel (1993)
  440. Kun Attila (1985)
  441. Kuřec, Jan (1990)
  442. Kurucz Bálint (1993)
  443. Kutala Mónika (1988)
  444. Lados Tamás (1984)
  445. Lajsoczky Károly László (1970)
  446. Lakatos Ádám (1991)
  447. Lángfalvy Anna (1983)
  448. Lästig, Lothar (1988)
  449. László Tibor (1958)
  450. Laucsek Balázs (1986)
  451. Lázár Gábor (1983)
  452. Léder Ádám (2003)
  453. Léder Csaba (1975)
  454. Leé Koppány (2006)
  455. Lerner János (1974)
  456. Levente Vas (1976)
  457. Lilik Péter (1976)
  458. Lindmayer Péter (1975)
  459. Lipcsei László (1988)
  460. Liszli István (1976)
  461. Logodi Attila (1986)
  462. Lőrincz Attila (1991)
  463. Lőrinczy Milán (1982)
  464. Lukácsy József (-0001)
  465. Lukáš, Bábíček (1998)
  466. Machán Dezső (1975)
  467. Macsuga Zoltán (1992)
  468. Magda Tivadar (1979)
  469. Magda Tivadar (2005)
  470. Magyar Balázs (2006)
  471. Major András (1975)
  472. Majoros Zsolt Árpád (-0001)
  473. Makkay Zoltán Álmos (1990)
  474. Makó István (1988)
  475. Makoldi Mikós (1983)
  476. Makra Attila (1972)
  477. Maris Olivér (1989)
  478. Marosi Márk (2004)
  479. Marosvári Péter (1982)
  480. Martin Ádám (1986)
  481. Martinek Róbert (1961)
  482. Márton Richard (1971)
  483. Máté Ádám (1986)
  484. Máté József (1971)
  485. Máté Lajos (1963)
  486. Mátyus Tamás (1975)
  487. Mayer Christoph (1997)
  488. Megyery György (-0001)
  489. Meksz Máté (2004)
  490. Menzel Gerd (1954)
  491. Merillat, Jeremy (1981)
  492. Merkle, Matthias (1973)
  493. Merkle-Potratz, Claudia (1978)
  494. Merő János (1965)
  495. Merő Réka Anikó (1967)
  496. Mester Richárd (1985)
  497. Mészáros Andor (1975)
  498. Mészáros Attila (1978)
  499. Mészáros Balázs (2006)
  500. Mészáros Gábor (1975)
  501. Mészáros György (1975)
  502. Mészáros Károly (1943)
  503. Mészáros Lajos (1986)
  504. Mészáros Lóránd (1973)
  505. Mészáros Marcell (1986)
  506. Mex, Alexander (1973)
  507. Mex, Kirsten (1979)
  508. Mezei Máté (1999)
  509. Mezey Zoltán Miklós (1956)
  510. Mezgár Botond (2000)
  511. Mihály Bálint (1995)
  512. Mihály Ferenc (1982)
  513. Miklós Éva (1986)
  514. Mindák Tamás (1982)
  515. Mittel, Michi (-0001)
  516. Moharos Sándor (1966)
  517. Mohaupt Zsolt (1975)
  518. Molnár János (1996)
  519. Molnár Tamásné (1973)
  520. Morris Kristof (1997)
  521. Morva András (2001)
  522. Mózes István (1976)
  523. Mozga László (1968)
  524. Mühlhauser Dávid Gábor (1982)
  525. Müller Péterné (1966)
  526. Münch Benedek (2010)
  527. Münch István (1974)
  528. Muroňová, Katarína (1992)
  529. Muszkalay Tibor (1973)
  530. Muzsik Ferenc (1987)
  531. Nagy András (1971)
  532. Nagy Beáta (1973)
  533. Nagy Csaba István (1982)
  534. Nagy Dorottya (1997)
  535. Nagy Gábor (1991)
  536. Nagy Gergely (1984)
  537. Nagy Gyorgy (1971)
  538. Nagy István (1965)
  539. Nagy József (1973)
  540. Nagy Károly (1987)
  541. Nagy Lajos (1964)
  542. Nagy Márk (1990)
  543. Nagy Oliver (1979)
  544. Nagy Péter (1976)
  545. Nagy Tamás (2001)
  546. Nagy Zoltán (1970)
  547. Nagy Zsuzsanna (1989)
  548. Nagy-György Gábor (1981)
  549. Néder Ákos (1983)
  550. Néder Ferenc (1947)
  551. Nemecz Richárd (1977)
  552. Nemes Attila (1991)
  553. Németh Ádám (2006)
  554. Németh Krisztián (1979)
  555. Németh Marcell (2001)
  556. Németh Miklós (1977)
  557. Németh Nóra (1991)
  558. Németh Zsolt (1986)
  559. Neubauer Tamás (1971)
  560. Nikl József (1967)
  561. Novák Péter (1977)
  562. Novotný, David (1998)
  563. Nyirfalvi Zoltán (1977)
  564. Nyíri Viktória (1980)
  565. Oberlechner, Alexander (1988)
  566. Ódor József (1991)
  567. Oláh Levente (1991)
  568. Ömböli László (1981)
  569. Orosz Mihály Zoltán (1969)
  570. Orosz Miklós (1972)
  571. Oroszi Dávid (1987)
  572. Paksa Sebestyén (1973)
  573. Pál Máté (1982)
  574. Pál Péter (1986)
  575. Pál Tamás (1987)
  576. Paládi Máté (2000)
  577. Panyik Attila (1971)
  578. Pap Csaba (1974)
  579. Pápa Dávid (1989)
  580. Papik Gábor (1987)
  581. Papp Antal (1971)
  582. Papp Antal (1965)
  583. Papp Csobánka Emese (2007)
  584. Papp Csongor (2002)
  585. Papp Dominik (2004)
  586. Papp József (1983)
  587. Papp Norbert (1974)
  588. Papp Péter (1980)
  589. Papp Zsolt (1992)
  590. Pásztor Attila (1987)
  591. Pataki Árpád (1984)
  592. Pataki János (1984)
  593. Pataki Tivadar (1966)
  594. Péger József (1976)
  595. Pej Laszlo (1987)
  596. Pénzes Norbert (1977)
  597. Pércsi Viktória (2001)
  598. Perger Zoltán (1992)
  599. Petri Barnabás (2006)
  600. Petrovics Dàvid (2002)
  601. Petrovszki Ágnes (1970)
  602. Pfeffer, Marcel (1975)
  603. Pilinyi Zoltán (1981)
  604. Pipoly Erika (1987)
  605. Pištěk, Jan (-0001)
  606. Pituk Dóra (1991)
  607. Plachi Krisztián (1982)
  608. Pócsik István (1989)
  609. Podlussany Boglarka (2004)
  610. Podlussany Tamas (1975)
  611. Pogácsás Gergely (1999)
  612. Pogácsás György (1949)
  613. Polgári Zoltán (1992)
  614. Polónyi Attila (1997)
  615. Polónyi Emese (1994)
  616. Polónyi Gábor (1967)
  617. Popovics Géza Balázs (1967)
  618. Porkoláb Péter (1989)
  619. Pósán Gábor (1972)
  620. Potyecz Enikő (1990)
  621. Prohászka Zsolt (1976)
  622. Pusztai Ádám (1989)
  623. Pusztai Zsolt (-0001)
  624. Putz Zoltán (1976)
  625. Puzsár István (1970)
  626. R., Steffen (1982)
  627. Rábcai László (1971)
  628. Rácz Frigyes (1947)
  629. Rácz Ottó (1953)
  630. Rausch, Peter (1986)
  631. Reich, Štěpán (1995)
  632. Reiter Béla (1967)
  633. Rékási Gábor (1980)
  634. Renglovics Marcell (2003)
  635. Réthelyi Nándor (2000)
  636. Reviczki Richárd (1974)
  637. Rieder Béla (1976)
  638. Rilkó Marcell (1992)
  639. Robus, Baldur (1980)
  640. Rocktäschel, Ralph (1988)
  641. Rojcsek Gusztáv (1976)
  642. Román Péter Attila (1983)
  643. Román Tímea (1988)
  644. Rónai Zoltán (1989)
  645. Rónyai Imre (-0001)
  646. Rudniczai Levente (2004)
  647. Rudniczai Rudolf (1974)
  648. Rudniczai Rudolf (2000)
  649. Runge Zsolt (1977)
  650. Sáfár Dénes (1981)
  651. Sági Krisztián (2003)
  652. Salamon Bulcsú (2006)
  653. Salamon György (1974)
  654. Salamon Virág Mira (2004)
  655. Sallai László (1977)
  656. Sallai Viktor (2002)
  657. Sallainé Keresztes Erika (1976)
  658. Samu Tamás Gergő (1986)
  659. Sánta András (1993)
  660. Sáray Csaba (1975)
  661. Sárdi Csenge (2010)
  662. Sárdi János (2009)
  663. Sárdi János István (1973)
  664. Sárkány Gábor (1993)
  665. Sárosi Bence (2001)
  666. Sárosi Fanni (1997)
  667. Sárosi Gábor (2008)
  668. Sárosi Roland (1972)
  669. Sas Csilla (1990)
  670. Sas Peter Istvan (1985)
  671. Sáthy Dávid (1977)
  672. Savanyó Bálint (1985)
  673. Schaffer Máté (2004)
  674. Schaffer Zoltán (1977)
  675. Schóber Csaba (1985)
  676. Scholz, Karsten (1964)
  677. Schreiner Gergő (1991)
  678. Schultz, Thomas (1980)
  679. Schumann, Robert (1971)
  680. Seidl, Franz (-0001)
  681. Selmeczi Péter (1996)
  682. Seres István (1992)
  683. Simon Attila (1984)
  684. Simon Gábor (1977)
  685. Sipos Zoltán (1976)
  686. Širůčková, Veronika (1995)
  687. Skrihár Gábor (1985)
  688. Söjtör Balàzs (1987)
  689. Sonnenburg, Victor (1977)
  690. Sonsalla, Silvio (1980)
  691. Sótanyi Gellért (1996)
  692. Spéder István (1988)
  693. Šťastný, Jan (1988)
  694. Stéhli Péter (1969)
  695. Steiner, Felix (1967)
  696. Steiner, Peter (1968)
  697. Sternbach, Therese (-0001)
  698. Strong, Toni (1983)
  699. Struhár Gábor (1982)
  700. Suszterné Traszer Csilla (1968)
  701. Sutus Alexa (1997)
  702. Szabó András (1971)
  703. Szabó Balázs (1989)
  704. Szabó Bálint (1979)
  705. Szabó Dániel (1977)
  706. Szabó Dávid (1990)
  707. Szabó Emese (2002)
  708. Szabó Gábor Csaba (1976)
  709. Szabó György (1963)
  710. Szabó Hunor (1984)
  711. Szabó István (1973)
  712. Szabó Katalin (-0001)
  713. Szabó Katalin (1974)
  714. Szabó Katalin (1968)
  715. Szabó Krisztián (1976)
  716. Szabó Krisztián (1980)
  717. Szabó László (1979)
  718. Szabó Norbert (1985)
  719. Szabó Sándor (1958)
  720. Szabó Viktória (1992)
  721. Szabó Zoltán (1976)
  722. Szabó Zoltán (1981)
  723. Szakter Norbert Gábor (1989)
  724. Szakter Roland Tamás (1986)
  725. Szalay András (1996)
  726. Szalóki Tamás (1979)
  727. Szalóky András (1974)
  728. Szántó Medárd (1978)
  729. Szathmáry Tibor (1964)
  730. Szatmári Gábor (1988)
  731. Szauer Melinda (1989)
  732. Szebeli István (1968)
  733. Szecsei Sándor (1974)
  734. Szécsényi Áron (1988)
  735. Szegedi Zoltán (1990)
  736. Szeidl Réka (2001)
  737. Székely Ádám (1994)
  738. Székely András (1973)
  739. Székely Csaba (2002)
  740. Szél Imre (1971)
  741. Szemán Imre (1975)
  742. Szemerédi Fruzsina (2000)
  743. Szemerédi Zoltán (1976)
  744. Szénás Roland (1990)
  745. Szentpály-Juhász Imre (1959)
  746. Szeredi Lénárd (1977)
  747. Szigeti Szilvia (1993)
  748. Szilágyi Mihály (1988)
  749. Szládovics Levente (1997)
  750. Szlovák Dávid (1995)
  751. Szobek Ádám (2004)
  752. Szobek Balázs (1971)
  753. Szobek Roland (2005)
  754. Szoboloczky Hunor (2005)
  755. Szoboloczky József (1972)
  756. Szoboszlai Szilvia (1977)
  757. Szokolóczi Áron (2002)
  758. Szrnka János (1975)
  759. Sztojka Anita (1990)
  760. Szűcs, Donát (2001)
  761. Szűcs László (1984)
  762. Szulimán Attila (1983)
  763. Szurdi Roland (1981)
  764. Szviridov Zoltán (1988)
  765. Szvitek István (1999)
  766. Tacsi Marietta Judit (1981)
  767. Takács Antal (1970)
  768. Takács László (1977)
  769. Takács Zalán Ákos (1991)
  770. Talián László (1976)
  771. Tamás Dr Kovács (1971)
  772. Táncos Zsolt (1991)
  773. Tar Botond (1983)
  774. Tarján Bernát (2005)
  775. Tarján Dénes (1976)
  776. Tarján Emma (2009)
  777. Tarján Ferenc (2007)
  778. Tarján Gabriella (1976)
  779. Tarján Teréz (2003)
  780. Tarkovács Györgyi (1991)
  781. Terényi Angéla (2007)
  782. Thuróczy László (1957)
  783. Tihanyi Péter (1982)
  784. Tobak László (1985)
  785. Tóducz Emma (1994)
  786. Tőke Krisztián László (2003)
  787. Tolmacsov-Dömötör Mónika (1976)
  788. Tongori Szilvia (1982)
  789. Torda Krisztián (1976)
  790. Torhosi Béla (1975)
  791. Török Ádám (1988)
  792. Tóth András Levente (2005)
  793. Tóth Anikó (2013)
  794. Tóth Attila (1986)
  795. Tóth József (1966)
  796. Tóth József (1991)
  797. Tóth Klára (1982)
  798. Tóth Levente (1997)
  799. Tóth Tamás (1988)
  800. Tóth Tamás (2003)
  801. Tóth Tamás Sándor (1989)
  802. Tóth Tibor (1972)
  803. Tóth Zsófia (1996)
  804. Tóthpál Csaba (1978)
  805. Tóvizi Tímea (1974)
  806. Ughyné Gregor Katalin (1977)
  807. Ujfalusi Gábor (1999)
  808. Urbán Áhim (1996)
  809. Urbán Péter (1971)
  810. Uri Imre (1997)
  811. Üveges Sándor (1976)
  812. v.Orbán Imre (1966)
  813. Vadász Zoltán (1972)
  814. Vajda Andor (1984)
  815. Vajda Anita (1985)
  816. Valent András (1979)
  817. Vanya Péter (1977)
  818. Varga Ágnes (1962)
  819. Varga Árpád (1963)
  820. Varga Balázs (1978)
  821. Varga Bence (2000)
  822. Varga Bettina (1996)
  823. Varga László (1971)
  824. Varga Rudolf (1980)
  825. Várhegyi Ádám (1971)
  826. Várhelyi Gábor (1988)
  827. Várkonyi Gábor (1977)
  828. Vass Péter (1971)
  829. Vastag Attila (1995)
  830. Vatai Anna (2008)
  831. Vatai János (1980)
  832. Veres Attila (1971)
  833. Veres Patrik (1998)
  834. Veress Dániel (1984)
  835. Vidu Anita (1994)
  836. Vígh Krisztina (1975)
  837. Vígh Viktor (1978)
  838. Virág Gábor (1994)
  839. Völgyi Szabolcs (1976)
  840. Weber Max (1974)
  841. Weissflog, Nick (1997)
  842. Wieszt Zoltán (1963)
  843. Wimmer Tamás (1979)
  844. Wustinger Tamás (1981)
  845. Zagyvai Bence (1988)
  846. Žák, Vlastimil (1985)
  847. Závoczki Csaba (1982)
  848. Závoczki Richárd (1994)
  849. Zàvoczkinè Kistörő Barbara (1986)
  850. Zélity Katalin (1988)
  851. Zsargó Zsolt (1976)
  852. Zsembery Botond (1990)
  853. Zsolnai Bulcsú (2006)
  854. Zsolnai Márk (1975)
  855. Zsolnai Márk (2010)

Szintidőn túl teljesítők vagy célba nem érők

  1. Anton Tamás (1976)
  2. Apitzsch, Holger (1970)
  3. Babos Áron (1978)
  4. Barát András (2000)
  5. Barta Gábor (1976)
  6. Barten, Alexander (1984)
  7. Berkesi Judit (1986)
  8. Blumenschein Máté (1986)
  9. Bobák László (1971)
  10. Bokor Balázs (2002)
  11. Csekk Balázs (1991)
  12. Csinger Gábor (1977)
  13. Garamvári Zsolt (1978)
  14. Gordos Barbara (2001)
  15. Gyallai Lajos (1972)
  16. Gyallai Márta (1999)
  17. Gyallainè Szűcs Marta (1970)
  18. Hampel Koppány (2001)
  19. Hofstädter Szabolcs (1977)
  20. Horváth Ignác (1956)
  21. Horváth Zoltán (1978)
  22. Kabarcz Balázs (1998)
  23. Kajtár Bálint (1982)
  24. Kálmán Krisztián (2001)
  25. Karácsony András (1987)
  26. Karácsony-Martos Dorottya (1990)
  27. Kisőrsi Zsófia (1992)
  28. Kiss Dávid (1990)
  29. Kiss Péter (1985)
  30. Kiss Sándor (1970)
  31. Knoth, Ralf (1960)
  32. Kollár Attila (1995)
  33. Konics Mihály Tamás (1978)
  34. Kósa Péter (1991)
  35. Kovács Gergely (1986)
  36. Kovats Dora (-0001)
  37. Magyar Anita (1985)
  38. Marosi József (1969)
  39. Martos Benedek (1991)
  40. Martos Sàra (1991)
  41. Mustermann, Jan (1983)
  42. Nagy Péter (1990)
  43. Németh Péter (1978)
  44. Orsolyák László (1970)
  45. Pakusza Zoltán (1978)
  46. Pocsai Péter (1999)
  47. Pöltl Ákos (1975)
  48. Samu David (1999)
  49. Sosity Dávid (1991)
  50. Szabó Bence (2003)
  51. Szántó Pál (1987)
  52. Szedő Ákos (1971)
  53. Szűcs Géza (1959)
  54. Szűcs Imre (1984)
  55. Takács Marcell (2001)
  56. Tóth Tamás (1975)
  57. Tóth Zita (1995)
  58. Tövissi Miklós (-0001)
  59. Urbán Laura (1997)
  60. Wahle, Mike (1969)

Túra kiírás

Túra dátuma: 2020.02.08. szombat

Rajt: Budai Vár - Kapisztrán tér
(Rajt nyitva: 2020.02.08. 16:30 - 2020.02.08. 18:30)

Cél: Virágos-nyereg
(Cél nyitva: 2020.02.08. 20:00 - 2020.02.09. 2:30)

Szintidő: 8 óra
Táv: 24.5 km
Szint: 1071 m

Szolgáltatások: ital, meleg étel, édesség

Díjazás: Oklevél, kitűző

Nevezési díj: 1500,- Ft
(A nevezési díj a helyszínen a rajtban fizetendő.)

MTSZ pontszám: 59,5
MSTSZ pontszám: C34/7

Útvonal: Budai vár — Városmajor — Fogaskerekű végállomás — Diós‐árok — Széchenyi‐hegy — Normafa — Virág‐völgy — János‐hegy — Nagy‐Hárs‐hegy — Hűvösvölgy — Vadaskerti emlékmű — Újlaki‐hegy — Virágos‐nyereg

Az útvonalról bővebben: https://kitorestura.hu/utvonal/

A nevezési díj a helyszínen a rajtban fizetendő.

Felhívjuk a túrázók figyelmét, hogy a taposásra rendkívül érzékeny védett és fokozatosan védett növény‐ és állatfajok élőhelyéül is szolgáló ösvények és utak menti gyepek védelme érdekében — különösen a Virágos‐nyereg, Solymár Tök‐hegy és Szarvas‐hegy, Nagykovácsi Nagy‐szénás és Kutya‐hegy elnevezésű területein, valamint Nagykovácsi közigazgatási területét elhagyva a sárga sáv és a kék kereszt kereszteződésétől (Kutya‐hegyi kapu) egészen a Tájvédelmi Körzet perbáli határáig — a jelzett vagy jelöletlen ösvények, utak már taposott részéről szigorúan tilos letérni!

Kérjük, hogy környezetvédelmi okokból poharat mindenki hozzon magával!