Kitörés 25 — 2019

Kitörés 25 — 2019

A 2019-es túrára csak online van lehetőség nevezni, ami egyszerűsíti és gyorsítja a rajtoltatást és a célban a beérkeztetést is. Így a rajt helyszínén már nem kell kitölteni semmilyen papírt.

A Kitörés Emléktúra célja, hogy minden év februárjában megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet — és ezzel együtt Nyugat‐Európát — a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.

Miután 1944. karácsonyán a szovjet ostromgyűrű bezárult a vár körül, az “Európa Erőd” védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett — esküjükhöz híven — 1945. február 11‐én a kitörést választották…

Utunk során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak.

A Kitörés túra honlapja: https://kitorestura.hu

Statisztika

Indult: 835 (171 nő, 664 férfi)
Teljesítette: 687 (136 nő, 551 férfi)
82.28%-os teljesítés.
Időn túl teljesítette: 31 (6 nő, 25 férfi)
Feladta: 112 (27 nő, 85 férfi)
Érvénytelen (hiányzó ellenőrzőpont): 5 (2 nő, 3 férfi)

Leggyorsabb teljesítők

Nők
  1. Maraffai Viktória (03:28)
  2. Szabó Eszter (03:39)
  3. Molnar Edit (03:45)
  4. Arany Virág (03:45)
  5. Markó Ágnes (03:51)
Férfiak
  1. Princzkel Jozef (03:25)
  2. Szerdahelyi Vilmos (03:39)
  3. Varga Zsolt (03:39)
  4. Fejes Gábor (03:56)
  5. Vörös Áron (03:57)

„Legidősebb” teljesítők

Nők
  1. Tóthné Füzessy Zsuzsa (1957)
  2. Kákonyi Lucia (1957)
  3. Kovács Piroska (1961)
  4. Csázer Ágnes (1962)
  5. Hegyi Péterné (1963)
Férfiak
  1. Mészáros Károly (1943)
  2. György Lőrinc (1948)
  3. Pogácsás György (1949)
  4. Szabó Miklós (1950)
  5. Albeker László (1951)

„Legfiatalabb” teljesítők

Nők
  1. Tarján Emma (2009)
  2. Mártonfi Mikolt Kata (2006)
  3. Lévai-Jennet Viktória Gabriella (2005)
  4. Erdőháti Kincső (2005)
  5. Kádár Lilla (2004)
Férfiak
  1. Sárdi János (2009)
  2. Kovács Kristóf Jácint (2008)
  3. Sárosi Gábor (2008)
  4. Tarján Ferenc (2007)
  5. Földesi Csaba (2007)

Szintidőn belül teljesítők

  1. Ábrahám Antal (1977)
  2. Ádám Gréta (2001)
  3. Adányi Barnabás (1984)
  4. Ágoston Balázs (1976)
  5. Albeker László (1951)
  6. Altziebler Andrea (1965)
  7. Ambrus András (1990)
  8. Ambrus Gabriella (1991)
  9. Andrási Zsolt (-0001)
  10. Andrásy Miklós (1999)
  11. Andrich, Matthias (1982)
  12. Anheuer Egon (1960)
  13. Anna Wanni (-0001)
  14. Annabell Wanni (-0001)
  15. Antal Imre (1976)
  16. Antal Károly (1972)
  17. Antal Kristof (1986)
  18. Arany Dávid (1983)
  19. Arany Virág (-0001)
  20. Arató Ádám (1992)
  21. Assmann, Ron (1989)
  22. Bácsi-Dauner Krisztina (1989)
  23. Bajkai Tamas (1975)
  24. Bakonyi Zoltan (1976)
  25. Bakos Balázs (1980)
  26. Baksai Nárcisz (1979)
  27. Balázs Csák (1976)
  28. Balázs Zoltán (1977)
  29. Bálint Csaba (1993)
  30. Bálint Kornél (1984)
  31. Balla Zoltán (1984)
  32. Balog Tamás (1977)
  33. Balogh András (2004)
  34. Balogh András (1983)
  35. Balogh István (1987)
  36. Balogh Kálmán (1980)
  37. Balogh László (1966)
  38. Balogh Péter (1983)
  39. Balogh Zsófia (2003)
  40. Balsai Dániel (1994)
  41. Barta Gábor (1976)
  42. Bartl Noémi (1989)
  43. Bazsali György (1979)
  44. Beck, Christian (1984)
  45. Bednárik Erik (1986)
  46. Beke Balázs (1981)
  47. Békési Gabriella (1967)
  48. Békey Mihály (1986)
  49. Bélteky Koppány (2001)
  50. Bélteky László (1979)
  51. Bense Dóra (2002)
  52. Benyó Dániel Áron (1987)
  53. Besnyi Izabella (1973)
  54. Bicskei Edit (1978)
  55. Biczo László (1975)
  56. Bilik György (1976)
  57. Biró Matild (1996)
  58. Biroga Bence Barna (1998)
  59. Bőcs István (1953)
  60. Bodnár Gergely (1984)
  61. Bodó Gábor (1978)
  62. Bodor István (1983)
  63. Bödör Zoltán (1980)
  64. Bogdán Barna (1978)
  65. Bogdánffy Bogdán (1997)
  66. Bokor Attila (1986)
  67. Bollwerk, Denis (1986)
  68. Bonatz, Thomas (1992)
  69. Bőr Sándor (1981)
  70. Borbély Hunor Attila (2002)
  71. Borbély Zsolt Attila (1968)
  72. Borek Anita (1984)
  73. Borek József (1978)
  74. Borosházi Zoltán (-0001)
  75. Bostelmann, Andre (-0001)
  76. Botos Tamás (-0001)
  77. Bozsik Tamás (1990)
  78. Budavári András (1976)
  79. Bujdosó Gábor (1977)
  80. Bujtár János Anrás (1993)
  81. Bulyovszki Ádám (1987)
  82. Buschmeier, Uwe (1984)
  83. Chu Hong Son (1995)
  84. Csák Attila (1987)
  85. Csathó Botond (1996)
  86. Csázer Ágnes (1962)
  87. Csázer Zoltán (1967)
  88. Csébi-Pogány Gergely (1985)
  89. Cseh Attila (1978)
  90. Cseh Dávid (1988)
  91. Csengődi Csaba (1958)
  92. Csenki Balazs (1983)
  93. Csepregi Péter (1992)
  94. Csernák Gergő (1979)
  95. Cservócs Máté (1994)
  96. Csibor Gergely (1985)
  97. Csibor Márton (1989)
  98. Csikós József (1975)
  99. Csizmadia Zoltán (1980)
  100. Csorba Attila (1989)
  101. Csvárics Enikő (1992)
  102. Czakó Zsolt (-0001)
  103. Czipa Szilárd (1977)
  104. Cziráki Gábor (1983)
  105. Dabis László (1982)
  106. Darai Ferenc (1982)
  107. Deák László (1986)
  108. Debreceni Oszkár (1982)
  109. Dékány Gabriella (-0001)
  110. Demjén Roland (1986)
  111. Demjén Rolf (1992)
  112. Dervalics Roland (1982)
  113. Dicső Béla (1965)
  114. Dicső Belián (1992)
  115. Dicső Károly (1971)
  116. Dicsőné Jáger Szilvia (1976)
  117. Dierks, Jens (1980)
  118. Dobosi Gyula (1974)
  119. Dóczi Tímea (1986)
  120. Dohnàl Gábor (1976)
  121. Döme Eszter (2002)
  122. Döme Ferenc (1978)
  123. Dominyák György (1985)
  124. Domonkos Júlia Katalin (1971)
  125. Dr. Dányi Tamás (1960)
  126. Dr. Keller Péter (1960)
  127. dr. Kovács Éva (1984)
  128. dr. Mogyorósi István (1972)
  129. dr. Nagy Atilla (1972)
  130. dr. Schuster Norbert (1987)
  131. dr. Sugár György (1966)
  132. Dr. Szász László (1972)
  133. dr. Torda Orsolya (1981)
  134. Dudás György (1977)
  135. Dumbaridisz Imre László (1956)
  136. Elek Ákos (2000)
  137. Éles Bálint (1988)
  138. Endesfelder, Lisa (1997)
  139. Engel, Arne (1975)
  140. Erdei Gábor (1987)
  141. Erdei Mihály (1990)
  142. Erdei Zsófia (2002)
  143. Erdőháti Károly (1966)
  144. Erdőháti Kincső (2005)
  145. Eszenyi Nelli (1978)
  146. Fakan Gábor (1962)
  147. Fancsali-Tóth Krisztina (1982)
  148. Faragó István (1996)
  149. Farkas Gábor (1981)
  150. Farkas Zoltán (1971)
  151. Farkas Zoltán (1971)
  152. Fazekas Gábor (1985)
  153. Fazekas Géza (1976)
  154. Fehér Csaba (1989)
  155. Fejér Anna (1996)
  156. Fejér Zsolt (1963)
  157. Fejes Gábor (1989)
  158. Fekete Zsolt (1988)
  159. Fekete Zsolt (1973)
  160. Feldmann, Sascha (1975)
  161. Felföldi Bence (1982)
  162. Fenyvesi Klaudia (1991)
  163. Fiam Tamás (1984)
  164. Ficsor Gábor (1991)
  165. Fischer, Reinhold (1977)
  166. Fischer, Wolfgang (2002)
  167. Fiszter Zsuzsanna (1993)
  168. Fodor Csaba (1990)
  169. Fodor Imre (1968)
  170. Fodor Imre (1986)
  171. Fodor Olivér (1980)
  172. Földesi Csaba (2007)
  173. Frank Balázs (1990)
  174. Fülöp Gábor (1972)
  175. Futó Ádám Jácint (1989)
  176. Gácsi-Kis Tamás (1976)
  177. Gál Máté (1989)
  178. Galbács Márton (1997)
  179. Gáll Orion (2001)
  180. Gallina Zsolt (1971)
  181. Galó Gergő (1991)
  182. Garajszki Ágnes (1974)
  183. Garajszki Jenő (1971)
  184. Garzó János (1958)
  185. Gazdagné Helembai Krisztina (1971)
  186. Gedó Bence (1992)
  187. Geiger Jenő (1960)
  188. Gelencsér Zoltán (1977)
  189. Gere József (1975)
  190. Glück András (1993)
  191. Göböly Béla (1976)
  192. Göböly Dóra (2000)
  193. Görbe Dániel (1993)
  194. Gubán István (1978)
  195. Gula Balázs (1997)
  196. Gulyas Sandor (1963)
  197. Gulyás Szilveszter (2002)
  198. György Lőrinc (1948)
  199. György Tamás (1981)
  200. Györgylőrincz Albert (1974)
  201. Győri Krisztián (1979)
  202. Gyovai Norbert (1983)
  203. Hágen László (1987)
  204. Hajdu Bettina (1990)
  205. Hajdu Mihály (1975)
  206. Hajnal László (1974)
  207. Harcsa Balázs (1975)
  208. Harcsa Gellért (2005)
  209. Harsányi Kristóf (2002)
  210. Hartaházi Miklós (1976)
  211. Hauer Tamás Péter (1996)
  212. Hazai Ráhel (1983)
  213. Hegedűs Bence (2002)
  214. Hegyi Péter (1967)
  215. Hegyi Péterné (1963)
  216. Hencz Zoltán (1970)
  217. Herczeg Zsuzsanna (1993)
  218. Herman Edit (1989)
  219. Hertelendy Zsolt (1970)
  220. Hidvégi Armand (2004)
  221. Hidvégi Zoltán (1969)
  222. Hirsch Géza (1979)
  223. Hirsch, Harry (1989)
  224. Hlavačka, Daniel (1992)
  225. Hoffer Ferenc (1956)
  226. Holl István (1976)
  227. Holl Timon Balázs (2005)
  228. Homonnai János (1984)
  229. Homonnai János (1984)
  230. Hor András (1990)
  231. Horhy László (1975)
  232. Horváth Béla (1974)
  233. Horváth Csaba (1975)
  234. Horváth Mátyás (1974)
  235. Horváth Rita (1972)
  236. Horváth Tamás (-0001)
  237. Horváth Zoltán (1976)
  238. Horváth Zoltán (1970)
  239. Horváthné Kirádi Tünde (1974)
  240. Huber János (1976)
  241. Hübner, Luca (1995)
  242. Ian Drew (-0001)
  243. Ifj. Kovács Tamás (1999)
  244. Illés Gergely Péter (1991)
  245. Illés Péter (1981)
  246. Illyés Dániel (1995)
  247. Insperger Gábor (1993)
  248. Ismeretlen Katona (-0001)
  249. Ismeretlen Katona (-0001)
  250. Iványuk Áron (1994)
  251. Jakus Roland (1974)
  252. Jankó Péter (1986)
  253. John Balàzs (1977)
  254. Jordán László Attila (1973)
  255. Jordán László Péter (2002)
  256. Juhász Kristóf Bálint (2000)
  257. Juhász Norbert (1982)
  258. Juhász Zoltán (1969)
  259. Juhos Norbert (1977)
  260. Kádár Attila (1968)
  261. Kádár Lilla (2004)
  262. Kákonyi Lucia (1957)
  263. Kállai Attila (1979)
  264. Kántor Henriette (1968)
  265. Kapás Krisztián (1980)
  266. Kaposi Máté (2001)
  267. Karasszon Ervin (1995)
  268. Kárpáti Donát (1993)
  269. Kassai Andras (1973)
  270. Katona Norbert (1976)
  271. Katona Rebeka (1996)
  272. Kecskeméti Krisztián (1981)
  273. Kecskés-Bencze Erika (1969)
  274. Kelemen Tibor (1976)
  275. Kerekes Csaba (1974)
  276. Kerekes István (1958)
  277. Kerékgyártó Zsolt (1977)
  278. Kéri Dávid (1988)
  279. Kertész Ferenc (1987)
  280. Kis Ferenc (1993)
  281. Kis Krisztina (1969)
  282. Kis Vén Éva (1974)
  283. Kiss Balázs (1970)
  284. Kiss Bence (1996)
  285. Kiss István (1979)
  286. Kiss Péter (1975)
  287. Kiss Sándor (1970)
  288. Kistájer Ottó (1989)
  289. Klavicska Agnes (1977)
  290. Klebe, Torben (-0001)
  291. Klinghammer Zoltán (1986)
  292. Koczkás István (1958)
  293. Kolics István (1974)
  294. Kopp Bálint (1985)
  295. Kopp Kristóf (1983)
  296. Koronczai Gábor (1979)
  297. Kósa Péter (1991)
  298. Kovács Ákos (1968)
  299. Kovács Attila (1988)
  300. Kovács Attila (1974)
  301. Kovács Bálint (-0001)
  302. Kovács Barbara (1980)
  303. Kovács Gyula (1973)
  304. Kovács Ildikó (1983)
  305. Kovács Kristóf (1994)
  306. Kovács Kristóf Jácint (2008)
  307. Kovács Krisztián (1976)
  308. Kovács Miklós (1973)
  309. Kovács Péter (1974)
  310. Kovács Piroska (1961)
  311. Kovács Réka (2002)
  312. Kovács Tamás (-0001)
  313. Kovács Zoltán (1978)
  314. Kozma András (1997)
  315. Kozma Szilvia (1996)
  316. Krakkó Rudolf (1971)
  317. Krámer Tamás (1976)
  318. Krasznai Gergely (1982)
  319. Kreisz Imola (2002)
  320. Krisztián Tibor (1995)
  321. Krüger, Wilhelm (-0001)
  322. Kuhár János (1982)
  323. Kükedi András (1962)
  324. Kukor Péter László (1969)
  325. kulcsár Levente (1991)
  326. Kundrík Kamilla (1983)
  327. Laczay Zoltán (1997)
  328. Laczó Dániel (1991)
  329. Laczo Szabolcs (1989)
  330. Ladvenicza Levente (1982)
  331. Lajkó Gábor (1987)
  332. Laki Tamás (1974)
  333. Lányi Márton (1976)
  334. Lapis Balázs (1980)
  335. Látó Attila (1975)
  336. Laucsek András Csaba (1991)
  337. Lázár Balázs (1990)
  338. Leger, B. (1990)
  339. Lei Noel (2004)
  340. Leikep Károly (1990)
  341. Lénárt Miklós (1970)
  342. Lénártné Róka Andrea (1973)
  343. Lengyel Andor (1996)
  344. Lethenyei Diána (1998)
  345. Lévai Gábor (1987)
  346. Lévai-Jennet Viktória Gabriella (2005)
  347. Lőrinczy Milán Csaba (1982)
  348. Loyál Éva (1970)
  349. Lukács Henrietta (1980)
  350. Lukács Miklós (1982)
  351. Lukács Tamás (1978)
  352. Maár Kitti (1992)
  353. Macsuga Nóra (1993)
  354. Madácsi Mária (1967)
  355. Madácsi Sándor (1967)
  356. Magyar Ádám (1986)
  357. Magyar Béla (1955)
  358. Major András (1975)
  359. Major Márton (2001)
  360. Major Tamás (1964)
  361. Majoros Adrienn (1985)
  362. Makk Gergely (1995)
  363. Mánfai Ábel (2003)
  364. Mánfai Péter (1968)
  365. Mánfai Tamás (2001)
  366. Maraffai Viktória (1987)
  367. Markó Ágnes (1984)
  368. Marok Bence (1993)
  369. Marok Ferenc (1967)
  370. Marosi Marcell (1992)
  371. Martin Dóra (1994)
  372. Mártonfi Mikolt Kata (2006)
  373. Mártonfi Zsolt (1967)
  374. Maruzsa László (1967)
  375. Marx Mátyás (2000)
  376. Masa Renáta (1977)
  377. Masszi Kristóf (2001)
  378. Máté Ádám (1985)
  379. Máté Lajos (1963)
  380. Mátrai László (1972)
  381. Meggyes Attila (2000)
  382. Mesterházy Zoltán (1957)
  383. Mészáros Balázs (2006)
  384. Mészáros Eszter (2000)
  385. Mészáros György (1975)
  386. Mészáros Károly (1943)
  387. Mészáros Marcell (1986)
  388. Mészáros Péter (1992)
  389. Mészáros Zsombor (2003)
  390. Meszes Éva (1978)
  391. Metzgerné Tünde (1983)
  392. Mezei Gergely (1981)
  393. Mezgár Botond (2000)
  394. Mezgár Veronika (2000)
  395. Mező Zoltán (1981)
  396. Mezőfi Lajos (1981)
  397. Mihalik Dóra (1989)
  398. Miklós Sándor (1963)
  399. Mindák Tamás (1982)
  400. Mohaupt Zsolt (1975)
  401. Molnár András (1979)
  402. Molnár András Dávid (1998)
  403. Molnár Andrea (1977)
  404. Molnár Balázs (2003)
  405. Molnár Balázs (1979)
  406. Molnar Edit (-0001)
  407. Molnár János (1974)
  408. Molnár Levente (1997)
  409. Molnár Mátyás (1997)
  410. Molnár Melinda (1976)
  411. Müller Péterné (1966)
  412. Muskovits Bianka (1993)
  413. Muskovits Márk (1990)
  414. Nagy Ákos (1972)
  415. Nagy Babett Edit (1999)
  416. Nagy Bence (1997)
  417. Nagy Diána (1994)
  418. Nagy Márk (1990)
  419. Nagy Mihály (1988)
  420. Nagy Nikolett (1984)
  421. Nagy Péter (1976)
  422. Nagy Roland (1995)
  423. Nagy Sándor (1980)
  424. Nagy Tamás (1970)
  425. Nagy Zoltán (1970)
  426. Nagy-Kőszeghy Gergely (1980)
  427. Nardai László (1988)
  428. Nedoba-Szűcs Judit (1984)
  429. Negyeliczky Sándor András (1993)
  430. Németh Balázs (1981)
  431. Németh Csongor (2000)
  432. Németh Jenő Ádám (1992)
  433. Németh László (1968)
  434. Németh Lehel (2003)
  435. Németh Péter (1995)
  436. Neubauer Tamás (1971)
  437. Neuendorf, Mike (1976)
  438. Noll Eszter (1981)
  439. Novák János (1986)
  440. Nyári Szilvia (1998)
  441. Nyerges László (1952)
  442. Nyiradi Miklos (1977)
  443. Nyíri Viktória (1980)
  444. Ódor Melinda (1997)
  445. Oeltze, Oliver (1983)
  446. Okrutay Zalán (2000)
  447. Oláh Ambrus Sándor (1976)
  448. Opovszky Melinda (2000)
  449. Orlovsky Virág (1991)
  450. Ormándi Erzsébet (1972)
  451. Orszulka, Thomas (-0001)
  452. Ősz Béla (1986)
  453. Óváry Ákos (1977)
  454. Óváry Márton (2003)
  455. Pál Bence (1994)
  456. Pál Péter (1986)
  457. Pál Tamás (1980)
  458. Páldi Róbert (1954)
  459. Páldi Roland (1984)
  460. Palik Veronika (1985)
  461. Pándorfalvi Csaba (1978)
  462. Panyik Attila (1971)
  463. Pap Csaba (1974)
  464. Pápa Dávid (1989)
  465. Papp Balázs (1963)
  466. Papp Flórián (1977)
  467. Papp Károly (1990)
  468. Papp Norbert (1974)
  469. Pásztor Éva (2003)
  470. Pásztor Gábor (1974)
  471. Pataki Árpád (1984)
  472. Pataki Gábor (1978)
  473. Patonai Tamás (1975)
  474. Pécsi András (1988)
  475. Pécsi Attila István (1978)
  476. Péntek Bálint (1988)
  477. Perger Viktor (1998)
  478. Péter Miklós (1981)
  479. Pethő Alexander (2001)
  480. Piel Piel (1969)
  481. Pilinyi Zoltán (1981)
  482. Pintér Attila (2002)
  483. Pipoly Erika (1987)
  484. Pistek, Jan (1991)
  485. Piłkowska, Alicja (1992)
  486. Pluzsik Mihály (2005)
  487. Pluzsik Tamás (1970)
  488. Pocsai Péter (1999)
  489. Pócsföldi Zoltán (1981)
  490. Pogácsás Gergely (1999)
  491. Pogácsás György (1949)
  492. Pongó János (1977)
  493. Pongóné Albrecht Annamária (1977)
  494. Popovics Géza Balázs (1967)
  495. Pozderka Bálint Timót (1997)
  496. Pozderka Zoltán (1971)
  497. Praznovszky Iván (1980)
  498. Princzkel Jozef (1986)
  499. Prohászka Zsolt (1976)
  500. Puhl Eszter (1992)
  501. Pulay Róbert (1971)
  502. Pusztai Zsolt (1975)
  503. R., Tino (1983)
  504. Rabóci Zsolt (1982)
  505. Rácz Mihály (1968)
  506. Rákóczy-Németh Gyula (-0001)
  507. Rehák Miklós (1973)
  508. Reich, Štěpán (1995)
  509. Reichelt, Christian (1985)
  510. Rennicke, Frank (1964)
  511. Reznik András (1986)
  512. Rimai Sándor (1976)
  513. Rojcsek Gusztáv (1976)
  514. Róth András (1977)
  515. Rózsa Dia (1990)
  516. Rózsa László (1979)
  517. Ruszinkó Tamás (1987)
  518. Sáfár Dénes (1981)
  519. Salamon Gábor (1993)
  520. Sallai László (1977)
  521. Sallai Viktor (2002)
  522. Sallainé Keresztes Erika (1976)
  523. Sárdi János (2009)
  524. Sárdi q János (1973)
  525. Sárközi Péter (1984)
  526. Sárosi Ádám (1973)
  527. Sárosi Bence (2001)
  528. Sárosi Fanni (1997)
  529. Sárosi Gábor (2008)
  530. Sárosi Máté (2003)
  531. Savanyó Bálint (1985)
  532. Savanyú Péter (1987)
  533. Schaffer Máté (2004)
  534. Schmalnauer, Stefan (-0001)
  535. Schmidt Mihály (1969)
  536. Schmidt Péter (1995)
  537. Schmidt, Stephan (1973)
  538. Sentényi Péter (1989)
  539. Seres Dávid (1981)
  540. Seres Éva (1992)
  541. Seres-Nagy Richárd (1981)
  542. Siki Ferenc (1985)
  543. Silye Ildikó (1979)
  544. Simon Anna Márta (1972)
  545. Simon Attila (1984)
  546. Simon Zsuzsanna (1977)
  547. Sinn, Wolfgang (1997)
  548. Širůčková, Veronika (1995)
  549. Sisak Gergely (1984)
  550. Somodi Zoltán (1981)
  551. Sonnenburg, Victor (1977)
  552. Soós András (1996)
  553. Sótanyi Gellért (1996)
  554. Spéder István (1988)
  555. Stahlschmidt, Sascha (1987)
  556. Stampfel Szilárd (1973)
  557. Stastny, Jan (-0001)
  558. Stein Gábor (1973)
  559. Stelinga, Alexander (1996)
  560. Stermnitzer Gábor (1977)
  561. Stermnitzer Kinga (1982)
  562. Sugár Botond (2004)
  563. Svastics Imre (1976)
  564. Svastics Márton (2004)
  565. Szabadi László (1966)
  566. Szabó András (1987)
  567. Szabó Csaba (1979)
  568. Szabó Dominika (1996)
  569. Szabó Emese (2002)
  570. Szabó Eszter (1982)
  571. Szabó Hunor (1984)
  572. Szabó István (1973)
  573. Szabó István (1985)
  574. Szabó Katalin (1968)
  575. Szabo Laszlo (1977)
  576. Szabó Linda Zsófia (1982)
  577. Szabó Miklós (1950)
  578. Szabó Richárd (1979)
  579. Szabó Zoltán (1968)
  580. Szabó Zoltán (1981)
  581. Szabó Zoltán (1976)
  582. Szabó Zsanett (1989)
  583. Szakter Norbert Gábor (1989)
  584. Szakter Roland Tamás (1986)
  585. Szalai Hajnalka (1986)
  586. Szarvas Viktória (1993)
  587. Szász Csongor (2000)
  588. Szász Keve (1999)
  589. Szatmári Gábor (1988)
  590. Szatmári József (1985)
  591. Szebeli István (1968)
  592. Szedő Ákos (1971)
  593. Székely Csaba (1979)
  594. Székely Csaba (1976)
  595. Székely Zoltán (1968)
  596. Szénási Attila (1968)
  597. Szentpály-Juhász Imre (1959)
  598. Szerdahelyi Vilmos (1970)
  599. Szesztay Ágoston (1999)
  600. Szilágyi Péter (2002)
  601. Szlávik Marcell (2000)
  602. Szobek Ádám (2004)
  603. Szobek Balázs (1971)
  604. Szobek Roland (2005)
  605. Szoboloczky József (1972)
  606. Szőke Gábor (1979)
  607. Szőnyi Szilvia (-0001)
  608. Sztána György (1986)
  609. Szűcs Adél (1985)
  610. Szunyogh Róbert (1965)
  611. Szunyoghné Katalin (1966)
  612. Tarján Bernát (2005)
  613. Tarján Dénes (1976)
  614. Tarján Emma (2009)
  615. Tarján Ferenc (2007)
  616. Tarján Gabi (1976)
  617. Tarján Péter (1978)
  618. Tarján Teréz (2003)
  619. Tarjány Mária (1990)
  620. Tarkovács Györgyi (1991)
  621. Teleki Zsolt (1979)
  622. Thomas Klausen (-0001)
  623. Tichy-Rács Bálint (1987)
  624. Tichy-Rács Dávid (1977)
  625. Tim Péter (1981)
  626. Tímár, Dániel (1992)
  627. Tiszai Alexa (1972)
  628. Tobak László (1985)
  629. Tölgyesi Zoltán (1992)
  630. Tornyai Kata (1986)
  631. Tóth Benedek (1996)
  632. Tóth Dezső (1970)
  633. Tóth Dóra (2000)
  634. Tóth Ferenc (1969)
  635. Tóth Károly (1968)
  636. Tóth Károly (1971)
  637. Tóth Máté (1984)
  638. Tóth Rudolf (1958)
  639. Tóth J. Zoltán (1966)
  640. Tóthné Füzessy Zsuzsa (1957)
  641. Trombitás Barbara (-0001)
  642. Turcsányi Tímea (1971)
  643. Turcsik István (1973)
  644. Túri Ákos (2004)
  645. Tüzekkerné Gratzol Krisztina (1968)
  646. Uhrin Gábor (1961)
  647. Ulrich Róbert (1969)
  648. Unyatyinszki Tamás (1981)
  649. Urbán Áhim (1996)
  650. Urbán Péter (1971)
  651. Urszuly Nándor (1987)
  652. Vadi László (1962)
  653. Vági Péter (1973)
  654. Vajas Noémi (1988)
  655. Valter Viktor (2002)
  656. Valterné Vida Márta (1977)
  657. Vankó Tibor (1974)
  658. Varga Ádám (1984)
  659. Varga Balázs (1978)
  660. Varga David (1995)
  661. Varga Tibor (1982)
  662. Varga Zsolt (1990)
  663. Varga Zsolt (1972)
  664. Varga Zsuzsanna (-0001)
  665. Varnyu Márton (1989)
  666. Veiger Gábor (1981)
  667. Veres Tamás (1977)
  668. Vida János (1975)
  669. Vida Tamás (1972)
  670. Víg Balázs (1990)
  671. Vladár Bence (1996)
  672. Vörös Áron (1982)
  673. Vörös Viktória (1985)
  674. Vörös Zoltán (1983)
  675. Vranyu Anikó (1986)
  676. Wagenfeld, Sven (1973)
  677. Walter Pál Péter (1996)
  678. Weber Max (1975)
  679. Weinhold, Kai (-0001)
  680. Weselmann, Lukas (-0001)
  681. Wetzel, Mario (1972)
  682. Zámbó István (1970)
  683. Závori Zoltán (1984)
  684. Ziegler Gábor (1984)
  685. Zolnai Csaba Zoltán (1980)
  686. Zsigmond László (1983)
  687. Zsoldos András (1981)

Szintidőn túl teljesítők vagy célba nem érők

  1. Ádám Zoltán (1966)
  2. Ansens, Nne (1978)
  3. Bácsi Tamás (1986)
  4. Balázsi Péter (1989)
  5. Balogh Krisztián (1992)
  6. Bardek Sarolta (1983)
  7. Basa Ágoston (1994)
  8. Becze Ágnes (1978)
  9. Berger, Chris (1977)
  10. Bodoki Ervin (1999)
  11. Boros Lajos (1984)
  12. Busila Emil (1983)
  13. Buza Akos (1979)
  14. Christian Jahnke (-0001)
  15. Csábi Zoltán (1976)
  16. Császár Marianna (1979)
  17. Császár Tamás (1976)
  18. Csomta Tamás (1990)
  19. Csuja Gergely (1992)
  20. Czégé Zoltán (1961)
  21. Détár Balázs (1998)
  22. Détár István (1968)
  23. Dobos Zoltán (1959)
  24. Dobronyi Balazs (1983)
  25. Döme Eszter (2002)
  26. Dózsa György László (1964)
  27. Dózsáné Kovács Katalin (1968)
  28. dr Takáts Andrea (1990)
  29. Dudás Gábor (1978)
  30. Eichert, Utz (1965)
  31. Erdei Márton (1999)
  32. Erőss Balázs (1970)
  33. Fehér Gabriella (1989)
  34. Fehér Szilvia (1991)
  35. Fórián Raimond (1971)
  36. Fritz Schulz (-0001)
  37. Fülöp István Marcell (1984)
  38. Garai Ákos (1985)
  39. Gyöngyösi István (1986)
  40. Győri Norbert (1982)
  41. Halász Zoltán (1994)
  42. Hartáné Hunyadi Zsuzsanna (1974)
  43. Hefty-Mallett Éva Mária (1962)
  44. Idun, Katrin (1986)
  45. Iváncsó László (1984)
  46. Jan Henryk (-0001)
  47. Janna Klausen (-0001)
  48. Józsa Szabolcs (1988)
  49. Józsáné Bakos Katalin (1992)
  50. Kató Júlia (1973)
  51. Kéri Erzsébet (1963)
  52. Kis Attila (1979)
  53. Köbli Ádám (1999)
  54. Kojsza Gergely (1980)
  55. Kolozs Gyula (1978)
  56. Kőműves Kornél (1997)
  57. Konkoly Gergő (1987)
  58. Konyov Pál (1991)
  59. Kovács Alexandra (1987)
  60. Kovács Sándor (1970)
  61. Kremzer Péter (1982)
  62. Krexner, Manuel (1993)
  63. Kricskovity Lóránd (1993)
  64. Kürtösi Csaba (1979)
  65. Lajos Balázs (1991)
  66. László Zoltán (1974)
  67. Ledó Norbert Péter (1976)
  68. Lichtenberger Krisztián (1976)
  69. Lipcsei László (1988)
  70. Losánia Gergely (1990)
  71. Lovas Ágnes (1994)
  72. Luzsinszki Gergő (1985)
  73. Makk Dorottya (1996)
  74. Marok Róbert (1969)
  75. Maszti Péter (1972)
  76. Miskolczy János (1967)
  77. Molnári Orsolya (1983)
  78. Molnárné Gyuris Edit (1980)
  79. Mozga László (1968)
  80. Müller, Sven (1984)
  81. Nagy Gabriella (1991)
  82. Nagy Gergely (1989)
  83. Nagy Mária (1988)
  84. Nagy Tamás (1991)
  85. Nagy Zsolt (1974)
  86. Nemes Attila (1991)
  87. Németh Csongor (2003)
  88. Németh Krisztina (1972)
  89. Neufeld, Christoph (1989)
  90. Neufeld, Daniel (1988)
  91. Nikl József (1967)
  92. Olcsák József (1978)
  93. Ördögh Gyula (1977)
  94. Orosz Mihály Zoltán (1969)
  95. Patak Dávid (1984)
  96. Péter Tamás István (1976)
  97. Pétsy Zsuzsanna (1967)
  98. Pilo, Alessandro (1980)
  99. Pintér Ákos (1999)
  100. Podlussány Boglárka Csilla (2004)
  101. Podlussány Tamás (1975)
  102. Presquár Dániel (1979)
  103. Presquár Szabolcs (2004)
  104. Rác Lilla (1992)
  105. Rambow, Christian (1979)
  106. Reményi László Remó (1974)
  107. Samo Tomasik (-0001)
  108. Sándor Gréta (1995)
  109. Sárga Csaba (1992)
  110. Schaffer Zoltán (1977)
  111. Seidl, Franz (1964)
  112. Sellner Martin (1988)
  113. Semsei Balázs (1988)
  114. Stadler Ádám (1993)
  115. Stelter, Jörn (1972)
  116. Szabics Petra (1993)
  117. Szabó Ákos (1999)
  118. Szabó András (1975)
  119. Szabó Bence (1994)
  120. Szabó Dániel (1977)
  121. Szabó Gergely (1983)
  122. Szabó Zoltán (1983)
  123. Szakáll László (1974)
  124. Szakály Miklós (1970)
  125. Szakály Szonja (2009)
  126. Szalay Andrea (1995)
  127. Szathmári Ágnes (1969)
  128. Székely András (1973)
  129. Szél Imre (1971)
  130. Szlávik László (1975)
  131. Szokolay Norbert (1993)
  132. Takács Barnabás (1998)
  133. Tar Zoltán (1990)
  134. Terényi Angéla (2007)
  135. Terényi Árpád (1979)
  136. Tornai Miklós (1981)
  137. Trenka Zsolt (1988)
  138. Unbehaun, Steffi (1967)
  139. Urbán Laura (1997)
  140. Uwe Klausen (-0001)
  141. Vajda Róbert (1968)
  142. Vass Péter (1971)
  143. Venczel Krisztián (1986)
  144. Vincze Károly (1981)
  145. Viski Árpád (1995)
  146. Wernsdorfer, Mathias (1991)
  147. Zajtai Orsolya (1981)
  148. Zentai Balázs (1975)

Túra kiírás

Túra dátuma: 2019.02.09. szombat

Rajt: Budapest, I.ker. Kapisztrán tér — Magdolna torony, a Kitörés emléktáblánál
(Rajt nyitva: 2019.02.09. 16:30 - 2019.02.09. 18:30)

Cél: Virágos‐nyereg
(Cél nyitva: 2019.02.09. 20:00 - 2019.02.10. 2:30)

Szintidő: 8 óra
Táv: 24.5 km
Szint: 1071 m

Szolgáltatások: ital, meleg étel, édesség

Díjazás: emléklap, kitűző

Nevezési díj: 1500,- Ft
(A nevezési díj a helyszínen a rajtban fizetendő.)

MTSZ pontszám: 59,5 pont
MSTSZ pontszám: C34/7

Útvo­nal: Budai vár — Város­ma­jor — Fogas­ke­re­kű vég­ál­lo­más — Diós-árok — Széchenyi-hegy — Nor­ma­fa — Virág-völgy — János-hegy — Nagy-Hárs-hegy — Hűvös­völgy — Vadas­ker­ti emlék­mű — Újlaki-hegy — Virágos-nyereg

Az útvo­nal­ról bőveb­ben: https://kitorestura.hu/utvonal/

A nevezési díj a helyszínen a rajtban fizetendő.

Felhívjuk a túrázók figyelmét, hogy a taposásra rendkívül érzékeny védett és fokozatosan védett növény‐ és állatfajok élőhelyéül is szolgáló ösvények és utak menti gyepek védelme érdekében — különösen a Virágos‐nyereg, Solymár Tök‐hegy és Szarvas‐hegy, Nagykovácsi Nagy‐szénás és Kutya‐hegy elnevezésű területein, valamint Nagykovácsi közigazgatási területét elhagyva a sárga sáv és a kék kereszt kereszteződésétől (Kutya‐hegyi kapu) egészen a Tájvédelmi Körzet perbáli határáig — a jelzett vagy jelöletlen ösvények, utak már taposott részéről szigorúan tilos letérni!