A Bükk­al­já­ra „leg­in­kább két jel­ző illik: sok­ré­tű és rej­tőz­kö­dő. Emel­lett: külö­nös és egye­di. Mind a föld­tör­té­ne­te, mind az élő­vi­lá­ga, mind pedig az itt kiala­kult népi kul­tú­ra egy­aránt hor­doz­zák az átme­ne­ti jel­le­gű tájak, a határ­te­rü­le­tek sajá­tos­sá­ga­it. Ebben a táj­ban ben­ne van egy kicsit az Alföld vég­te­len róna­sá­ga és a Kár­pá­tok vad­re­gé­nyes hegy­vi­dé­ke. Itt ellen­té­tes hatá­sok talál­koz­nak, hiszen nyi­tott mind­két irány­ba, mind­két vég­let felé és külön­le­ges­sé­gek ötvö­ződ­nek karak­te­res egy­ség­gé, mert egy­faj­ta zárt­ság is jel­lem­zi ezt a sze­líd, hegy­ség­elő­té­ri domb­vi­dé­ket. Itt ala­kult ki a Kár­pát-meden­ce egyik leg­kü­lön­le­ge­sebb, leg­össze­tet­tebb táj­épí­té­sze­ti jelen­sé­ge, a bükk­al­jai kőkul­tú­ra, amely­nek gyö­ke­re a pre­hisz­to­ri­kus idők­be nyú­lik vissza. E nap­ja­ink­ban is még élő kőkul­tú­rá­nak és az itt élő nép lel­ké­nek kul­csát a kap­tár­kö­vek – a régi idők, az Arany­kor rej­té­lyes és néma tanúi – jelen­tik.” Bár vagy hét évet sike­rült lehúz­ni a főis­ko­lai tanul­má­nyok miatt Eger­ben, de be kell val­la­nom, a Bükk­al­ján nem iga­zán jár­tam. Amint volt egy kis sza­bad­idő, rög­tön a Bükk vagy a Mát­ra felé vet­tem az irányt, sőt az egri­ek házi hegye, a Nagy-Eged is csak egyet­len egy­szer lett meg­hó­dít­va ebben az idő­szak­ban. Talán ha már akkor nap­vi­lá­got lát­tak vol­na Baráz Csa­ba sorai – ami a 2013-ban kiadott „Kap­tár­kö­vek föld­je” című könyv beve­ze­tő­je – nekem is hama­rabb sike­rül meg­is­mer­ni ezt a való­ban sajá­tos vidé­ket.

De talán jobb is, hogy első bükk­al­jai túrá­mat egy majd 80 fős csa­pat tag­ja­ként tehet­tem meg, hisz így a fel­fe­de­zés örö­me egy nagy­sze­rű közös­sé­gi élménnyel is páro­sult. A tár­sa­ság két „for­rás­ból táp­lál­ko­zott”: egy­részt a túrát meg­hir­de­tő Kap­tár­kő Egye­sü­let tag­ja­i­ból, akik ben­nün­ket, a Haza­já­ró sze­rep­lő­it is meg­hív­tak a Bükk­al­ját bemu­ta­tó túra­so­ro­za­tuk 4. állo­má­sá­ra. Más­részt a Haza­já­ró Egy­let azon tag­ja­i­ból, akik invi­tá­lá­sunk­ra első decem­be­ri túrá­juk hely­szí­né­ül a Bükk­al­ját válasz­tot­ták. A 16 kilo­mé­te­res túra Nosz­vaj­ról indult, érin­tet­te Szo­mo­lyát, majd Nova­jon ért véget. Az út során fel­ke­res­tük a Hun­ga­ri­kum címet kapott bükk­al­jai kőkul­tú­ra főbb lát­ni­va­ló­it és leg­ér­de­ke­sebb hely­szí­ne­it, lát­hat­tunk ott­ho­nos bar­lang­la­ká­so­kat, ódon pin­ce­so­ro­kat, hatal­mas kőho­dá­lyo­kat, művé­szi­en fara­gott kőszob­ro­kat, külön­le­ges szur­do­ko­kat, és ter­mé­sze­te­sen a rej­té­lyes kap­tár­kö­ve­ket is meg­lá­to­gat­tuk, hogy a végén nova­ji bort kós­tol­has­sunk. Nagy-nagy köszö­net ven­dég­lá­tó­ink­nak, a Kap­tár­kő Egye­sü­let­nek és a Bük­ki Nem­ze­ti Park mun­ka­tár­sa­i­nak! A Haza­já­ró Egy­let tag­ja­i­nak 2017-ben is igyek­szünk hason­ló han­gu­la­tú túrá­kat szer­vez­ni!