„A Királykút nevű gerinc a tetőn fakadó forrástól vette nevét. A fátlan turóci hegyekre és a vadregényes sziklás harmaneci völgyekre látunk. “Össze-vissza hányt óriási kövek hevernek a sivár mezőn, mintha gygászok harca lett volna ezen a helyen egykor. Sem fa, sem bokor nincs közelben, még a fű is száraz, kiégett, avar. Szomorú, kietlen csatatér ez. Állítólag hajdan Mátyás király szarvasvadászat közben itten pihent meg, s ivott a forrás vizéből, ezért nevezik Királykútnak. Bizony a régi dicsőségből már semmi sem maradt szegény Králova studnának, mert fölséges vadászok és büszke szarvasok helyett tót pásztorok itatják belőle teheneiket.” (Szerelemhegyi Móczár Jolán: Sturec és vidéke, 1895)
A teheneket nyaranta ma is kicsapják a Királykút környéki legelőkre, de tót pásztort már nemigen látni erre. Annál több turistát, akik ma már fel tudnak autózni a Királykút alatti hegyi hotelhez (Felsőhermándtól 13 km, 30 perc), hogy onnan hódítsák meg a Király-sziklát, a Krizsnát, a Nagy-Fátra legmagasabb csúcsát, a Közép-ormot, vagy akár a Ploskát és a Borisovot is. A Királykút vályús forrása 1,1 kilométerre van a piros jelzésen a hoteltől. Innen a sárga jelzésen további 300 méter a Király-szikla, amelynek tetejéről elénk tárul mind a Krizsna-Ostredok gerinc, mind a Nagy-Fátra nyugati része. Érdekes, hogy a Királykútból feltörő víz a Gáder-völgybe tart, majd onnan a Turócba és a Vágba jut. Ettől a forrástól 180 méterre, a hegy déli oldalán fakad a Beszterce forrása, amelyről Besztercebánya is kapta a nevét. A Beszterce innen 22,9 kilométert tesz meg a városig, ahol a Garamba ömlik.
670 méterre a hegyi szállodától találjuk a Nagy-Fátra áldozatainak szimbolikus temetőjét. A sziklatömbön egy acélkereszt található. Alatta, egy sziklás szirtfokon található egy emléktábla, amelyen az áldozatok nevei szerepelnek 1954 óta, amikor a nyilvántartásuk megkezdődött.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Királykútnál álló feszület.
„Lám a patakok is temetkeznek és föltámadnak újra.” – írta Jókai, s bizony, a róla elnevezett víznyelőbarlangban egy időre eltemetkező patak a hegy túloldalán valóban újra felszínre tör, több forráson keresztül is. Az egyik az Ökör-forrás, amelyet a vízkelet első leírójáról, Bél Mátyásról neveztek el. A patak egész évben állandó hőmérsékletű, télen sem fagy be. Róla kapta a nevét az 1600-ban említett Boj bányászfalu, amely később beolvadt Vaskohba. A Fekete-Körös felé induló patak nem csak vaskohi malmokat hajtott, hanem a helyi vasércfeldolgozást is segítette, ívóvízként is szolgált, 1937-ben pedig pisztrángtenyészetet hoztak létre rajta.
A forrás alatti Vaskohon a vaskohászat már a 16. században megkezdődött. A 18. században a vaskohi hámorok havonta átlagosan száz mázsa nyersvasat állítottak elő. A vasgyártás csak akkor szünetelt, mikor a szárazság miatt a vízkerekeket nem lehetett működtetni. Mindezt Bél Mátyástól tudjuk, aki Bihar vármegyéről szóló munkájában ír a helyi vasgyártásáról.
A településnek 1848-ban Kaisler Antal százados vezetésével nemzetőrsége alakult, 1849 áprilisában ők védték a Kristyori-szorost a román felkelők ellen. A vasgyártás az 1900-as években szűnt meg végleg Vaskohban. 1919 és 1923 között magyar nyelvű római katolikus iskola működött benne, de a földreform elvette az egyházközség földjeit, így nem volt képes tovább fenntartani iskoláját. Római katolikus temploma 1744-ben épült, középkori temploma helyén, napjainkban a görögkatolikusok is ezt használják.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Bél Mátyás-forrás, amelyet a Vaskoh és Vaskohmező közötti út egyik hajtűkanyarjából a legkönnyebb elérni.
„Útközben félretértünk a nevezetes “dagadó forrás” megtekintése végett. Szohodolon innen van egy rejtett kis völgy, hol egy sziklatövében van az a barlang, melyből minden fél órában előjön a forrás, azután ismét fél órára visszavonul, a meder száraz marad. Mi ezúttal különös kedvencei voltunk a sorsnak. Alig érkeztünk meg a sziklanyíláshoz, midőn rögtön hallhatók azt a rejtélyes korgást, böfögést, mely az emelkedő víz jöttét megelőzi, s nemsokára kibuggyant a sziklából a hullám, annyira megtöltve a sziklamedencét, hogy állóhelyeinket kénytelenek voltunk elhagyni. Mintegy öt percig folyvást dagadt a víz, azután el kezdett lohadni s másik öt perc múlva egészen szárazon állt a sziklameder. Huszonkét perc múlva ismétlődött e titokteljes tünemény, melyet másodszori megjelenésekor már annyira megszokott látványnak vettünk, hogy letelepedtünk melléje szalonnát pirítani; arra számítva, hogy majd, ha mezei ebédünket végeztük, akkor a harmadik töltésből jót iszunk rája. A hagyomány azonban azt tartja, hogy a rejtélyes forrás délben épen nem jön elő, s mi kénytelenek voltunk ezt saját tapasztalásunkkal megerősíteni; másfél óráig vártunk ott, de a patak semmi kérésre, könyörgésre nem jelent meg a kedvünkért azalatt. Mi oka van neki, igy tartani a déli pihenést, azt biz én éppen úgy meg nem tudom fejteni, mint azt, hogy miért jön elő máskor? Természettudósainknak ez ismét szép téma volna buvárlatokra, ha rá érnének a hazai nevezetességekkel foglalkozni. Az oláh nép nagy tiszteletben tartja a forrást, azt hiszi, hogy nagy betegségeket meggyógyít, ha valaki abban megfürdik, a körül lévő fákra és kövekre felaggatott rongyok tanúsítják, hogy e hit sokakat boldogított, kik azt gondolták, hogy ha ingjeiket itten hagyják, a betegség is itten marad velük. A sok szakadozott rongy egyébiránt nem igen szaporítja a táj költői kinézését.” (Jókai Mór: Erdélyi kirándulás lóháton, 1858)
Ma már nem kell 22, elég 7 percet várni az újabb és újabb vízfeltörésekre. A belső szifon működésén alapuló régóta foglalkoztatja a kutatókat. Czárán Gyula 1905-ben tett látogatásakor megállapította, hogy a víz csak időközönként tör fel, vagyis a forrás intermittáló. A tudósok mellett a nép körében is gyorsan terjedt a csodaforrás híre. Valóságos búcsújáróhellyé vált, mellé később fatemplom és kolostor is épült.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a forrás. Parkolni a kolostor bejáratánál található parkolóban lehet, de Kalugyerből gyalog is ide lehet sétálni a kék háromszög jelzésen. Nyitva: 0-24
