A Garam, miu­tán szü­lő­föld­jét, a kár­pá­ti magas­la­to­kat elhagy­ja, mielőtt még bevé­gez­né útját a sík­vi­dé­ken, átfo­lyik a Sel­me­ci-kör­hegy­sé­gen. E vul­ká­ni hegy­cso­port egyik tag­ja, a – Zsit­va-völ­gyé­vel a Tri­becs­hez és a Mada­ras­hoz kap­cso­ló­dó – Újbá­nyai-hegy­ség. A kül­ső és bel­ső ter­mé­sze­ti erők addig épí­tet­ték és pusz­tí­tot­ták, míg kiala­kí­tot­ták mai képét: erdős hegy­ol­da­lak, ande­zit kőten­ge­rek és merész ormok jel­lem­zik. Völ­gye­i­ben magyar neme­sek és szer­ze­te­sek, német bányá­szok és tót famun­ká­sok hagya­té­kai: temp­lo­mok és vár­ro­mok, ódon bánya­vá­ro­sok és hegyi szór­vány­te­le­pü­lé­sek jelö­lik ki a magyar­ság észa­ki nyelv­ha­tá­rát.