"Egy földi kis paradicsom, legbővebb termésű földekkel, sebes patakokkal megáldatva a természettől, láncszem módjára öszvefűzött hegyekkel környékeztetve, azon észrevétellel: hogy Oláhország felől mintegy mászhatatlan havas bércek kerítik. A sűrűn fekvő helységek, s azokban a már messzire tündöklő nemes birtokosok, s gazdaságra épült kastélyaik, elég tudakolnivaló vágyódást szereznek az utazókban; s azok a már részint öszveomlott, részint fenn álló Várak düledéki, bizonyítják hajdani nagy becsét e tájnak, és pompáját e kedves vidéknek."
Valami hátborzongató, de mégis léleksimogató titokzatosság hatja át a Retyezát, a Ruszka- és a Kudzsiri-havasok határolta Hátszegi-medencét. A dél-erdélyi Hunyad megyének ebben a természeti értékekben gazdag és kalandos történelemmel átszőtt vidékén, a Sztrigy és a Nagy-Víz völgyeiben már évszázadok óta szórványban él a magyar: megkopott kastélyok, ősi templomok és várak árnyékában. Talán ezért is van, hogy magyar utódok híján a hely szelleme az, ami magával ragadó erővel jelenik meg itt. Míg a Hátszegi-medencében a Nopcsák örökét keressük, odafent, a Retyezátból leágazó Tulisa gerincén már Maderspach Viktor honvédő szellemét idézzük.