A foga­ras­föl­di Nagy­sink 13. szá­za­di ere­de­tű szász erőd­temp­lo­má­ról híres. No és Kis­sink Árpád-kori erőd­temp­lo­ma, ami las­san-las­san újjá­épül, a turis­ták mel­lett vár­va a fehér hol­lót, s meg­hagy­va egy csepp reményt az utó­kor­nak.

Szin­te hihe­tet­len, de száz esz­ten­de­je még 800 ezer német élt Erdély­ben. A több­nyi­re evan­gé­li­kus szá­szok ősei 800 éve tele­pül­tek ide, a Magyar Király­ság dél­ke­le­ti hatá­rá­nak védel­mé­re, vala­mint a kul­tú­ra, az ipar és a keres­ke­de­lem fel­len­dí­té­sé­re. A II. világ­há­bo­rú után az itt marad­ta­kat a kom­mu­nis­ták depor­tál­ták, vagy elűz­ték. Akik kitar­tot­tak, azo­kat Cea­us­es­cu adta el Német­or­szág­nak, a fáma sze­rint fejen­ként 8000 már­ká­ért. Mára alig 20 ezren marad­tak egész Szász­föl­dön.

Alsó­szom­bat­fa híres közép­ko­ri vásár­hely, a 18. szá­zad­ban az erdé­lyi görög kato­li­kus püs­pök­ség szék­he­lye volt. A volt erdé­lyi kor­mány­zó, Bruc­kent­hal Sámu­el báró kas­té­lya park­já­ban 1875-ben hoz­ták lét­re Kis­bér, Mező­he­gyes és Bábol­na után hazánk negye­dik ménes­ura­dal­mát. A mező­he­gyes­ről szár­ma­zó világ­hí­rű lipi­cai tenyész­lo­vak­ból álló ménes cél­ja a hegy­vi­dé­ki lóte­nyész­tés fej­lesz­té­se és az erdé­lyi lóál­lo­mány lipi­cai vér­rel való neme­sí­té­se volt. A foga­ra­si ménest végül 1914-ben osz­lat­ták fel, az állo­mány végül Bábol­ná­ra került.

A Foga­ra­si-hava­sok leg­ma­ga­sab­ban fek­vő turis­ta­szál­lá­sa a Pod­rág mene­dék­ház. A Pod­rag-tó kele­ti olda­lán a Szász Kár­pát Egye­sü­let nagy­sze­be­ni osz­tá­lya által 1885-ben épí­tett kőkuny­hó helyé­re a Román Nem­ze­ti Bank 1950-ben húz­ta fel a mene­dék­há­zat. A turis­ta­ház a téli sze­zon­ban zár­va tart, s csak a mel­let­te álló, fűtet­len épü­le­tet hasz­nál­hat­ják a turis­ták.

Az egész Foga­ra­si-hava­sok leg­ma­ga­sabb csú­csa a Mol­do­ván, ahon­nan cso­dás pano­rá­ma nyí­lik a Foga­ras-gerinc­re. Nyu­gat felé Erdély leg­ma­ga­sabb csú­csa, a Negoj-csúcs lát­ha­tó.