"A havas csodálatos vonzerőt gyakorol rám. Úgy tetszik, hogy a természet a havason érzi magát igazán otthon. Egyebütt meg kell őt lesni; de itt kitárja a maga indulatait őszintén. Minden úgy van, amiként az örök műhelyből kikerült, s amiként azt megformálta a zivatar, a görgeteg, a jég, a napsugár, a villám. Mintha más volna ott az ember is. Régi szokásait, régi szerszámait, régi viseletét inkább megtartotta, mint mi. Fejletlenebb állapotánál fogva közelebb áll a vadállathoz s erősebb hiténél fogva közelebb áll az Istenhez, mint mi. A történelmi átalakulások jóformán nyomtalanul siklanak el feje fölött, miként azok a felhők, melyek csak megpihennek a bércek ormán s „néma borongással" tovább szállanak…"
Bizony, az elmúlt sorsfordító évszázad mit sem változtatott az Északkeleti-Kárpátok hegyvidékének csodálatos vonzerején. Ma is különös varázsa van ennek az unión kívüli világnak, amit a szovjet már elhagyott, az európai pedig még nem kebelezett be. Kárpátalja északkeleti szegletében, a Gorgánok hegyei között, a Szinevéri Nemzeti Park déli tömbje, a Fekete-bérc ősrengetegek fölé nyúló gyephavas gerince fenséges látványt kínál. Nyugati lábánál, a Talabor folyó mentén, tüneményes hegyekkel, csodás faépítményekkel és legendás történelmi alakok emlékeivel körbeölelkezett bojkó ruszin települések olyan kalandokkal várják a Hazajárót, amit más, kiépítettebb hegységekben már nem kaphat meg.