Miu­tán a Kár­pá­tok koszo­rú­ja a Duna dévé­nyi part­já­ról nagy ívben észak felé maga­so­dik, de még éppen nem nyú­lik fel 1000 méte­rig, a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág és Mor­va­or­szág ezer­éves hatá­rát hor­doz­za a Fehér-Kár­pá­tok vonu­la­ta. A Vág és a Mor­va folyók víz­vá­lasz­tó hegy­sé­ge az Észak­nyu­ga­ti-Kár­pá­tok flis öve­ze­té­hez tar­to­zik, de meg­je­len­nek ben­ne mész­kő­szir­tek is, ame­lye­ket itt-ott régi határ­vé­dő várak koro­náz­nak. Ezek­ből a vég­vá­rak­ból köl­töz­tek aztán a hegy­lá­bi völ­gyek­ben épült kas­té­lya­ik­ba pati­nás nevű neme­si csa­lád­ja­ink. Ám mára kihalt a magyar szó a Vág fel­ső völ­gyé­ből: Tren­csén vár­me­gye egy­ko­ri ispán­ja­it, főura­it elnyel­te a tör­té­ne­lem. Kas­té­lya­i­kat álla­mo­sí­tot­ták, csa­lá­di sír­bolt­ja­ik kifoszt­va omla­doz­nak. De a Fehér-Kár­pá­tok hegy­vi­lá­gá­nak rej­tett ter­mé­sze­ti érté­kei vál­to­zat­lan szép­sé­gek­kel örven­dez­te­tik meg a haza­já­ró turis­tát.