Alsó-Maros-Mente – Folyóparti barangolás vármegyék határán
Hazajáró műsorok

Alsó-Maros-Mente – Folyóparti barangolás vármegyék határán

310. rész

A táj mindegyre ismétlődik, mint gyatra szónok rögeszméi. Sehol egy domb, emelkedés, amelyben a tekintet megkapaszkodhatnék. Milyen is a mesterséges határ a végtelen síkságon, amelyet Isten egybeszabott, az emberek pedig szétszaggattak. Hármas határ! Lehetne három pillére annak a hídnak, amely országokat köt össze. Itt szétválasztja őket: az utak nem vezetnek sehová, felszántott mezsgye sötétlik a zöld mezőben. Csak a természet nem vesz tudomást a földi osztozkodásról. A szántók, rétek ugyanúgy teremnek a maiaknak, mint a száz, kétszáz év előtt itt élt embereknek.”

Beke György: Magyar hármashatárok (2000)

Így látta a terepjáró író a tájat. Ahol a Maros áttörve az erdélyi hegyeken kiér a síkra, ahol ezer esztendeje még Csanád hadakozott Ajtonnyal, ahol Gellértet szentté avatták és II. András királyunkat eltemették, ahol vármegyék, püspökségek születtek, monostorok nőttek ki abból a drága földből, ami még a törökvész után is képes volt új életre kelteni a tájat… Ezen a bánsági vidéken ma a román-szerb-magyar hármashatár éktelenkedik, megsebezve Bartók Béla, Téry Ödön és Klebelsberg Kunó szülőföldjét. Ma már meg kell becsülnünk minden magyar szót az álmosan kanyargó Maros völgyének szórványfalvaiban.