Mint egy fest­mé­nyen: az Észak­nyu­ga­ti-Kár­pá­tok­ban, Tren­csén vár­me­gye észa­ki szeg­le­té­ben, az egy­ko­ri magyar-mor­va-len­gyel határ­vi­dé­ken apró hegyi szór­vány­te­le­pü­lé­sek tar­kít­ják a dom­bok haj­la­ta­it. Az élet­tér kere­te­it a Kiszu­c­ai-hegy­vi­dék vonu­la­tai adják. A Kiszu­ca és a Vág folyók öle­lé­sé­ben, a Jávor­nik és a Kis-Fát­ra közt fut­nak a Kiszu­c­ai-hegyek, míg a Besz­ter­cén túl már az ezer­éves len­gyel-magyar határt hor­do­zó Kiszu­c­ai-Besz­ki­dek emel­ke­dik. Ez a karak­te­res vidék a főleg pász­tor­ko­dás­sal és fameg­mun­ká­lás­sal fog­lal­ko­zó tót népes­ség egyik ősi fész­ke. A hegyi szór­vány­fal­vak képe per­sze ala­po­san meg­vál­to­zott, a moder­niz­mus skan­ze­nek­be szám­űz­te az archa­i­kus kul­tú­rát, de a jó öreg hegyek­re min­dig lehet szá­mí­ta­ni: ma is híven őrzik a táj sajá­tos han­gu­la­tát.