"Különös vidék. A girbegurba völgyekben hosszú, végenincs falvak, a meredek hegyoldalakon szeszélyes összevisszaságban odapetyegtetett házak, ameddig a szem ellát. Irtványtanyák. Kemény világ. Kemény emberek. Semmi romantika. A túlélésért folytatott örökös küzdelem. Mágia, babona, előítéletek, kíméletlenség…"
Mint egy festményen: az Északnyugati-Kárpátokban, Trencsén vármegye északi szegletében, az egykori magyar-morva-lengyel határvidéken apró hegyi szórványtelepülések tarkítják a dombok hajlatait. Az élettér kereteit a Kiszucai-hegyvidék vonulatai adják. A Kiszuca és a Vág folyók ölelésében, a Jávornik és a Kis-Fátra közt futnak a Kiszucai-hegyek, míg a Besztercén túl már az ezeréves lengyel-magyar határt hordozó Kiszucai-Beszkidek emelkedik. Ez a karakteres vidék a főleg pásztorkodással és famegmunkálással foglalkozó tót népesség egyik ősi fészke. A hegyi szórványfalvak képe persze alaposan megváltozott, a modernizmus skanzenekbe száműzte az archaikus kultúrát, de a jó öreg hegyekre mindig lehet számítani: ma is híven őrzik a táj sajátos hangulatát.