Szeretettel várunk Benneteket augusztus 29-ei túránkon a Bacsófalvi-tóhoz. Emléktúránkkal a selmeci diákság kötelességtudata előtt tisztelgünk.
Az őszirózsás forradalom és a Károlyi-kormány politikája nehéz helyzetbe hozta Selmecbánya lakosságát 1918-ban. Bár a város magyar fennhatóság alatt szeretett volna maradni, az előrenyomuló cseh csapatok és az egyre erősödő cseh-szlovák nemzeti mozgalom fokozott veszélyt jelentettek. A selmeci főiskolai hallgatók ebben a szorongatott helyzetben habozás nélkül jelentkeztek, hogy rendvédelmi szerepet töltsenek be a városban és környékén. Több környékbeli lázadást is levertek, mely során két hallgatótársuk hősi halált halt.
1918. november 7-én Nagysápon Baumerth Károly erdőmérnök-hallgatót, nemzetőrt, helyi zendülők verték agyon. Hurtay György és Zámbor Pál erdőmérnök-hallgatók egy korponai zendülés leverése során sebesültek meg. Az olasz fronton vitézül küzdő Hurtay György december 2-án belehalt sérüléseibe.
A szolgálatkész diákság nem csak a környék rendjének fenntartásában vett részt, nekik köszönhetjük a főiskola felbecsülhetetlen értékű könyvtárának és egyéb eszközeinek kimenekítését is. Miután minden mozdíthatót bevagoníroztak és elindítottak Budapest felé, a selmeci diákoknak sem maradt más választásuk, mint nehéz szívvel búcsút venni az alma matertől és Selmecbányától.
Ezzel a túrával az Ő szolgálatkészségük előtt hajtunk fejet bízva abban, hogy a magyar nemzet fiatalsága újból képes lenne akár a legnagyobb áldozatot is meghozni, ha úgy kívánná a haza.
Baumerth Károly (1898-1918)
Hurtay György (1892-1918)
Presente!
A túra részletei:
Nevezési díj: 1000,-Ft / 3 euro
Rajt: 8:00 Bacsófalvi-tó
Táv: 20,5 km
Szintemelkedés: 677 m
Díjazás: Oklevél, kitűző
A túra a Hazajáró Kupa része.