Idén második alkalommal rendezzük meg a Barkósági Hazajáró Túrát, amely a Felvidék egyik különleges hangulatú vidékére, a Pannon-tenger egykori dombjai közé hívja a hazajárókat. Ez a vidék a Kárpát-medence egyik legtagoltabb formavilágú archaikus kultúrtája, ahol a természet és az ember évszázadokon át egymással összhangban alakította a vidéket.
A túra során betekintést nyerhetünk a pásztorvilág hagyományaiba, megismerhetjük az éltető vizek és mocsarak világát, valamint bejárhatjuk a térség szigorúan védett természeti területeit, ahol ritka élővilág és különleges növényzet fogadja a látogatót.
Archives
Zarándi Hazajáró Túra – 2026
Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Hazajáró kupa részeként is meghirdetett, mely az Erdélyi szigethegység déli szegletében húzódó Zarándi-hegység felfedezésére invitálja a túrázás szerelmeseit 1 napos túra keretében.
A hegységet a 19. század végéig a Debela Gora 800 m magas hegyháta által elválasztott, két jól elkülönülő tömbjéről Hegyes-Drócsa néven említették. Ezúttal a hegység nyugati tömbjének legmagasabb pontját célozzuk meg, a 799 m magas Hegyes csúcsot.
Elérése: Kisjenő – Csigérszőlős (Seleuş) – Pankota (Pâncota) – Magyarád (Măderat) útvonalon jutunk el Székesaranyágra (Arăneag), ahonnan a szomszédos, a hegység lábánál megbújó Kaszoja Turista komplexumig (Complex Turistic Căsoaia) kell autózni, ahol a Gyerektábor melletti területen (az elágazásnál a bal oldali ág) lesz a gyülekező pontunk és ahonnan túránk is indul. Bővebben
IV. Pumák a Bakonyban – honvédelmi emléktúra
2026-ban harmadik alkalommal rendezi meg a Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület valamint a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a „Pumák a Bakonyban” elnevezésű teljesítménytúrát, menetgyakorlatot. A túrán bemutatjuk a veszprémi Puma vadászrepülők hősi történetét, akik a legkiemelkedőbb katonai alakulata volt a M.kir. honvédségnek a II VH.-ban, valamint felkeressük a Pumák emléktábláját Jutaspusztán, ahol megemlékezünk a Veszprém földjén és légterében hősi halált halt katonákról és polgári lakosokról. Túra csúcspontja a Vitéz Árpád Bertalanról elnevezett 644 m magas Papod-tetői kilátó. Túra távja 30 km. Bővebben
Teleki Pál emléktúrák a Börzsönyben – 2026
Szeretettel köszöntünk a 25. TELEKI Pál emléktúrán! 2026-ban is 4 távon indulhatnak azok, akik ezen az április eleji szombaton a Börzsönyt és minket választanak. A Teleki 50 hagyományosan Drégelypalánk és Zebegény, a Teleki 30 Drégelypalánk és Kóspallag, míg a Teleki 20 Kóspallag és Zebegény közt fut. Immár 8. alkalommal emlékezünk meg Hóman Bálintra is egy 10 kilométeres túrával, amely Zebegényből a Hegyes-tetőt mássza meg, majd tér vissza a Dunakanyar szépséges településére. Túráink célja egyrészt emléket állítani gróf Teleki Pál földrajztudós, természetbarát miniszterelnöknek, másrészt elkalauzolni minden indulót a Börzsöny szebbnél-szebb tájaira, hogy megismerhessék a hegység csodálatos értékeit. A túrát Bell Sándor barátunk emlékének is ajánljuk, aki a Teleki 50 22-szeres, azaz 100 százalékos teljesítőjeként hagyott itt bennünket 2022 őszén. Bővebben
Csíksomlyói Hazajáró Zarándoktúra
A Hazajáró keresztalja 2026-ban a gyimesbükki, majd a hozzá csatlakozó többi gyimesi és csíki keresztaljával közösen zarándokol el Csíksomlyóra. Zarándoktúránkra, amely egyben az utolsó Hazajáró rész forgatása lesz, minden Hazajáró Egylet tagot, szereplőt, nézőt és barátot szeretettel várunk!
7. Bácskai Hazajáró Túra, Tóthfalu – Bogaras
Idén már 7. alkalommal rendezzük meg túránkat Tóthfalu és a Bogaras mente vidékén, ahol a bácskai tanyavilág hangulatát és örökségét szeretnénk minél közelebb hozni. A Bácska a Duna–Tisza köze déli tája, amelyet évszázadok óta sokféle nép és kultúra formált, ettől olyan különleges az arculata. A tanyák itt nemcsak épületek voltak, hanem önálló gazdasági egységek, a mindennapi munka és a közösségi élet sajátos színterei. Ma is sok helyen élő ez a világ: a földművelésre alkalmas bácskai területeken nagyobb a tanyasűrűség, több a „működő” tanya, mint más vajdasági tájakon. Gyertek velünk, és nézzük meg együtt, mit mesél a táj a régi bácskai életről! Bővebben
Őrvidéki Hazajáró Túra – 2026
A Területi Honvédelmi Klub és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet idén is megszervezi a már szokásosnak számító Őrvidéki túráját. Ezúttal Fertőszéleskút (Breitenbrunn) lesz a célpont, ahol a település és környéke magyar vonatkozású emlékeit, múltjának lenyomatait járjuk végig. Őszi hangulat, nádas–tóparti tanösvények és jó társaság – a megszokott Hazajáró-lendülettel. Tarts velünk, és fedezzük fel együtt az Őrvidék rejtett történeteit! Bővebben
Pozsonyi csata emléktúra – 2026
A Területi Honvédelmi Klub és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet közös szervezésében idén is megvalósul a 907-es pozsonyi csata emléktúra. A Pozsony (Pressburg/Bratislava) környékén 907. július 4–6. között zajló ütközetben a magyarok döntő győzelmet arattak a keleti frank–bajor sereg felett, ami alapvetően hozzájárult a honfoglalás utáni megmaradásunkhoz a Kárpát-medencében. A túrán e sorsfordító helytállás előtt tisztelgünk, és megemlékezünk azokról, akik akkor a magyar jövőt védték. Bővebben
Csendes a Don emlék- és teljesítménytúra – 2026
2026. január 17-én, szombaton a Dunahang Szabadidős Programok a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet és a Váci Reménység Egyesület Természetjáró Szakosztálya együttműködve emlék- és teljesítménytúrát rendez a Don-kanyari hősök emlékének tiszteletére. A túra során a Cserhát több településén felkeressük a II. Világháborús hősi halottak emlékműveit.








