„Az igéret szép szó “, kezdődik egy közmondásunk, melynek a második felét váltottuk valóra, amikor a tavalyi túránk végén tett igéretünk szerint, a negyedik alkalommal megrendezett „Zarándi Hazajáró túra” teljesítésébe fogtunk.

A hegységet a 19. század végéig a Debela Gora 800 m magas hegyháta által elválasztott, két jól elkülönülő tömbjéről Hegyes-Drócsa néven említették. Ezúttal az ígérethez híven a hegység nyugati tömbjének legmagasabb pontját céloztuk meg, a 799 m magas Hegyes-csúcsot. A hegység lábánál megbújó Kaszoja Turista komplexumnál (Complex Turistic Căsoaia) 38-an gyűltünk össze, hogy közösen fedezzük fel a hegység nyugati tömbjét. Az érkezők regisztrációkor egy-egy frissítőt, alma és müzli szeletet kaptak az útra. A túra előtt a helyszínről, a hegység elhelyezkedéséről és a túraútvonalról egy tájékoztató előadás hangzott el, majd a parkolóból az Aranyág-patak (Pârâul Araneag) mentén indult útnak a csapat a hegység déli oldalán magasodó Solymosi várhoz vezető kék sáv jelzést követve.

Egy elágazásnál favágók egy traktort szereltek éppen és a köszönésünket fogadva éppen folyó fakivágási munkálatokra hivatkozva eltérítettek bennünket a tervezett iránytól. Amely ugyan hosszabb, de kevésbé meredek lett volna. Így a járatlanabb útvonalon folytattuk az utat, mely egy kiszáradt patak mederbe torkollott. De nem csak a ményvágású, meredek falú, keskeny meder okozott kihívást, hanem annak meredeksége is, melynek dőlése a gerinchez közeledve egyre nagyobb lett. Végül libasorban szinte együtt értünk fel a piros sáv jelzésű, kelet-nyugati irányú főgerincre, ahol egy kis energia pótló pihenővel jutalmaztuk kitartásunkat. A pihenő után keleti irányba folytattuk az utat egy ligetszerű, szálegyenesen magasba törő bükkös öles fái között. A gerinc hullámzó hátán haladó ösvény egy újabb, táblákkal jelzett elágazáshoz ért, ahol a piros sáv jelzésről északi irányba egy piros háromszög jelzésű ösvény válik le. Ez volt a mi utunk. Ez ígérte, hogy negyedóra alatt eljuttat bennünket a nyugati tömb legmagasabb pontjához, túránk fő célpontjára, a 799 m magas Hegyes-csúcsra (Vf. Highiș), melyet a Hazajáró 307. epizódja is bemutatott (Zarándi-hegység 1. – A Fehér-Köröstől a Marosig). Egy újabb ígéret. El is indultunk a jelzés szerinti irányba. Majd alig több, mint tíz perc gyaloglással és egy újabb teljesült ígérettel a zsákunkban valóban el is értük a csúcsot. A csúcson terepmotorosok és quadosok egy csoportja ücsörgött a tájidegen járművek nyergén, majd látva, hogy új honfoglalók módjára megszálltuk a csúcsot, hamarosan nagy elánnal odébbálltak. A pihenő és a csúcsfotók mellett ismét egy rövid előadás színezte a programot, ezúttal a hegység kőzettanáról és geomorfológiájáról. Az előadást követően tovább indultunk a piros háromszög jelzés mentén észak-keleti irányban. Közel egy órás menetelés, beszélgetés, történelmi eszmecsere kavalkád közepette értünk el első igazi kilátópontunkra, ahonnan egy friss fakitermelésnek köszönhetően a hegység északi és nyugati oldalát és a szomszédos táj panorámáját csodálhattuk meg. Jól látható volt a szomszédban magányosan magasodó Mokra-hegy, a távolabbi Béli-hegység főgerince, valamint a Zarándi-hegység észak-nyugati sarkában, a Világosi vár szomszédságában lévő magaslaton álló átjátszó adó is, ahol előző évi túránkon azt a bizonyos ígéretet tettük. Itt ismét egy rövid előadás hangzott el a Mokra-hegyről, a hegy lábánál fekvő, Békéscsabáról evangélikusokkal újratelepített Apatelek történetéről, a hegyet formáló vulkáni tevékenységekről.

Innen még mindig a piros háromszög jelzést követtük tovább, mely a Dealul Dubilor nevű erdős hegyháton, 1971-1985 között művésztáborozók által faragott valószínűtlenül áldogáló sziklaszobrait érintette. A 72 egykor egy réten, és egy erdő mélyén rejtőző szobor között egy magyar szobrász, a békéscsabai Mladonyiczky Béla Vitae (Élet) című szobra is megbújt. A korábban az erdő által teljesen visszafoglalt terület ma ismét rendezett, átlátható rétként mutatja be a szobrok monumentális alakzatait.

A szoborpark után tovább ereszkedtünk a Hegyes-völgye (Valea Highișului) kijáratához Kaszolyába, túránk végpontjáig, ahová szinte egyszerre érkezett vissza a csapat. A hazaút előtt gratulációkkal, az oklevelek és kitűzők kiosztásával és persze egy újabb ígérettel zárult a túra: Jövőre ugyan erre a gerincre a hegy másik oldaláról a Solymosi vártól kapaszkodunk fel.

Teljesítsük együtt az ígéretet!

A beszámolóért és a fényképekért külön köszönet illeti a túra házigazdáját, Kocziha Attilát!