„Észak felé tekintve, a felszántott dombhullámok fölött az összevissza hányt máramarosi hegytömegek végtelen változatú sokasága mintha hemzsegne, egyik a másikának a hátán. A naszódi láncolatból a Nagy-Pietrosz fehérült ki keleten. Aztán a nagykarajban az Iza és a Visó között és túl rajta elvonuló gerincek csúcsai tömegesülnek össze-vissza, és látható észak felé nagy messzeségben a Pop-Iván csúcsa.” (L. Gyárfás Győző: A szálva-romuli úton, 1892)
A Széples havasa, avagy a Cibles az egyik legkevésbé ismert tagja a Keleti-Kárpátok hegyvilágának. Ebben szerepe lehet a szomszédos „nagyágyú” Radnai-havasok elszívó hatásának, a hegység nehéz megközelíthetőségének, a kiépítetlen turisztikai infrastruktúrának. A Széples tulajdonképpen két részből áll: egy hatalmas erdőségből, amelyből szigetként emelkedik ki a magyar címer hármashalmára emlékeztető gyephavas csúcsgerinc. Aki a Széplesbe igyekszik, szinte biztosan ezt a három fő csúcsból álló gerincet célozza meg – leginkább a nyugati irányból. Ha ránézünk a Széples térképére, feltűnik, hogy ebből a csúcsgerincből egy komolyabb mellékgerinc ágazik ki, méghozzá délnyugat felé. Ez a mellékgerinc a 600 méteren fekvő Ciblesfalvától indul, és a Széples 1839 méter magas csúcsánál éri el a főgerincet. De amiért nekünk ez most fontos: a mellékgerincen ül egy csúcs, amelyről kivételes panoráma tárul elénk. Ez a Tojás-csúcs kereszttel megjelölt orma 1495 méteren. Innen szinte karnyújtásnyira van a Széples híres tirdense a Brannal (1853 m), az Arcserrel (1829 m) és a Széplessel (1839 m). Jobbra tőlünk a Taului 1462 méter magas csúcsa látható egy másik mellékgerincen.
A csúcsra a Szálva-patak völgyéből juthatunk fel egy farakodó tisztásról. Turistaút nem vezet a Tojásra, ezért fontos, hogy megfelelő telefonos alkalmazással túrázzunk. A völgyből a csúcs 4,7 km 750 méter szintemelkedéssel. A szintet rögtön megkapjuk a völgy után, majd a mellékgerincen is van egy „nagy fal”. Körülbelül 4 kilométernél van egy 4 személyes védkunyhó, amely kiváló hely, ha 2 naposra tervezzük túránkat, és a főgerincet is megcélozzuk. A főgerinc a Tojásról még 3,3 km és 350 méter szintemelkedés.
Ebben a rengetegben gyakran vadászott a két Wesselényi Miklós, a híres vadászokkal, Újfalvi Sámuellel és Sándorral. Újfalvi Sándor emlékirataiban többször is írt az emlékezetes medvevadászatokról és a medvék életmódjáról: „Testalkat, életmód s főleg véralkatra nézve mintegy 12 fajt különböztettem meg, ugyanis az egyik mogorva, többnyire haragos, a másik túlságos félénk, legkisebb neszre bátorságát veszti. Az egyik, mihelyt kürtöt hall, eszeveszetten tör előre, míg a másik a hajtás végén éppen a hajtók közt, azoknak pokoli rivalgásai közben nagy flegmával ballag. Az egyik legkisebb ok vagy kihívás nélkül, amint megpillantja a vadászt, dühödten rohanja meg, midőn a másik a leggonoszabb meglyuggatás után is mellőzi az előtte megiramodott vadászt, s minden kitelhetőt elkövet, hogy szorult helyzetéből meneküljön. Az egyik sebes szökésekben tör előre, izmos talpai terhe alatt nagy ropogással zúzza össze a vastag fagallyakat, semmire se ügyelve, borzasztó robajjal halad át a sűrűségen; a másik nagyon megfontolva s oly halkkal lépdegél, hogy néha az egyik lábát fölemelve, az útjába eső gallyakat s faleveleket félrehúzogatja, hogy legkisebb recsegés nélkül mehessen; valóban mintha finom női cipőben sétálna, látatlan egyszerre minden nesz nélkül tűnik fel a készületlen vadász előtt.” (Újfalvi Sándor: Az erdélyi régibb és közelebbi vadászatok és vadak, 1854)
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Tojás-csúcson álló kereszt.
