„Nagy érdemei voltak e nemzetségnek Erdély keleti részeinek benépesítésében és birtokaikon a szász és oláh nép közé ékelt magyarság megtartásában. A Nagy-Szamos mentén Naszód felé, Bethlentől keletre addig tartanak a magyar helynevek, ameddig hajdan a Bethlenek birtokai terjedtek.” (Szádeczky Lajos: A Bethlen család, 1905)
Az Észak-Erdélyben máig élő magyar szórványszigetek egyik ékes példája Magyarnemegye. Miután magyar közössége a 17. században megfogyatkozott, a magyar állam több betelepítéssel is próbálta megerősíteni, de a református nyelvsziget életben tartása nemzedékről-nemzedékre folytonos küzdelemmel járt.
1896-ban a magyar állam református bukovinai székelyeket telepített be a volt Földváry-birtokra, részben Andrásfalváról, részben (ugyancsak andrásfalviakat) az Al-Dunától. Minden család házat és 25 holdat kapott. Az ún. Telep utca eredeti lakóinak nagy része azonban hamarosan elköltözött, mert földjeik gyenge minőségűek voltak. Házhelyeiket és földjeiket részben a magyarnemegyeiek között osztották ki, részben újabb magyar telepeseket költöztettek be Kalotaszegről és Erdély középső részéről. A falu magyar és román fiataljai 1916-ig közös táncházakat tartottak, csak a fonók különültek el.
Magyarnemegye ma egy végvár egy szigeten, amelyet folyamatosan mosnak alá a hullámok. „Már a múlt század ötvenes éveiben szinte 150 vegyes család volt, nem egyén. És ez nagyon sok. Sok esetben a magyarul olvasás nem működik. Mert kijártak egy-négy osztályt magyarul, megtanultak jól vagy rosszul magyarul olvasni, és utána aztán teljesen átmentek román iskolába, és hát a közösség, az iskolaközösség, meg a munkaközösség az nagyon meghatározza, hogy hol keresi az ember a barátját és hol kapja meg az élettársát, a házastársát.”
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az 1801-ben épült református templom előtti tér.
