„Ha az utas e vár romjaihoz izzadva bár, de feljut, a fenséges kép látására lelkét varázshatalom szállja meg, egy tündérkert az, mit innét lát. Fekszik e vár Aradmegye közepén, a keletről befutó erdélyi Kárpátok magas szirtű végfokán, honnét tekintetünk észak-nyugotra, a budai hegyekig futó síkfölddel találkozik. (…) Maholnap csak hírből tudandjuk, hogy e hazában Világosvár is volt; még csak néhány évtized s Arad kies rónáit a világosi szirttető büszke falaival többé nem fogja fenségessé emelni. Azok a vén falak a vihar tombolásai alatt nyögve mindennap egy-egy követ hullatnak ki omló terheikből, mígnem az enyészetet hirdető harang az ormok felett is megkondítja végzetes hangját, s a századokkal birkózott bástya, a szédítő mélység fenekére szakasztja ezer darabjait.” (Kallós Kálmán: Világosvár, 1858)
Több mint tizenöt évtized telt el, de nem teljesedett be a jóslat. Búsan düledeznek, de állnak még Világos várának romjai. Pedig volt vaskos történelme, amibe beleroskadjon. Első nevesebb várnagya Dezső volt, aki 1330-ban megmentette Károly Róbert életét. 1439-ben Brankovics György szerb despota kapta adományul, majd Hunyadi Jánosnak ajándékozta 1444-ben. Ám a rigómezei csata 1448-ban nem úgy sikerült, ahogyan Brankovics várta, ezért a hazafelé tartó Hunyadit elfogatta, majd arra kényszerítette, hogy visszaadja a várat. 1456-ban Hunyadi Mátyás előbb nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak adományozta, majd 1458 őszén a várba záratta az ellene szövetkező Szilágyit, akit szakácsa szöktetett meg innen 1459-ben. Érdekes, hogy kibékülésük után az uradalom ismét Szilágyié lett, majd özvegye halála után Báthori István vajdára szállt. 1514-ben Dózsa György parasztserege ostrommal foglalta el a várat. Miután Szapolyai János visszafoglalta a parasztoktól, nem volt hajlandó visszaadni tulajdonosának, Báthori István nádornak. A mohácsi csata után visszakerült a Ferdinánd-párti Báthorihoz. 1528-ban Szapolyai felhívására egy 600 fős török sereg ostromolta, de védői Báthori várnagya, Balica vezetésével ellenálltak. 1566-ban aztán csak elfoglalta a török, és nagyon nem is akarta kiadni kezéből, pedig 1613-ban Petneházi István 14 napig ágyúzta, eredménytelenül. 1614-ben aztán sikerült visszafoglalni, ám fellázadt őrsége egy év múlva visszaadta a lippai pasának. Végül 1693-ban Heister tábornok felszabadította, ekkor a vár már igen leromlott állapotban volt. 1755-ben Bohus Imre vásárolta meg a várat, amelynek köveit kastélyának építésére használta fel. Az 1784-es parasztfelkeléskor leágyúzták a vár maradékát, hogy az ne nyújthasson menedéket a felkelőknek.
Ma már népszerű turisztikai látnivaló, ahonnan szép kilátás nyílik a számunkra oly rossz emlékű szöllősi mezőre, de szépen mutat innen a mögöttünk emelkedő Zarándi-hegység és a Béli-hegység is. Világos központjából, a kastélytól indul ide a kék kereszt turistaút (1,7 km; 332 méter szintemelkedés; kb. 1 órás út), de autóval is fel lehet jönni a vár mögötti parkolóig (onnan még 670 méter séta).
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
