“Hát lehetséges számunkra közeli kapcsolat a hegyekkel? Lehetséges. Sőt, van is. A régi aradi lélek inkább nyugat felé vonzódott. Erdély és a hegyek az aradiak számára kissé idegenek, hűvösen előkelőek voltak. Azóta azonban sok minden megváltozott. A háború után a nyugat felőli trianoni szomorú határfal a hegyek felé fordította szemeinket. Érezhetően hozzásimultunk a hegyekhez. Mert a hegyek jók, könyörületesek és vigaszt, pihenést, üdülést nyújtanak.” (Mátyás Vilmos: Arad és hegyek, 1940)
Világos határában, a Feredő-forráshoz vezető út elágazásánál találjuk az 1937-ben villámcsapásban meghalt két magyar turista, Márton István és Schmidt József emlékművét, amelyet 1938-ban emeltek.
Innen indul a sárga jelzés a Zarándi-hegységben, 440 méter magasan található Feredő-forráshoz.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az emlékmű.