A Székely Nemzeti Múzeum 1875 óta látogatható. Mint tudományos intézmény a székelység és a székelyföldi regionális örökség kutatását, bemutatását tartja feladatának. A pecsétjében szereplő 1879-es évszám annak az emlékét őrzi, hogy ekkor került a székelység közös tulajdonába. Jelenleg a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény. A romániai múzeumi hálózatban regionális besorolású, fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.

A Kós Károly által tervezett sepsiszentgyörgyi épületegyüttesben jelenleg könyvtár, természettudományi, régészet-történelem és néprajzi osztály működik. Az intézményhez tartozik ezenkívül a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a baróti Erdővidék Múzeuma és a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum.

Kronológia

1870-es évek: az özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília és Vasady Nagy Gyula alapította múzeum első részvétele nemzetközi tudományos rendezvényen (VIII. Nemzetközi Őstörténelmi és Embertani Kongresszus, Budapest); a terepkutatás és forrásközlés megkezdése; beköltözés Imecsfalváról Sepsiszentgyörgyre

1880-as évek: a Magyar Tudományos Akadémia kiadja a Vasady felfedezte Apor-kódexet (a negyedik legrégibb magyar irodalmi mű része); a székelyföldi szakszerű régészet kezdete

1890-es évek: a Székely Mikó Kollégium védnöksége; a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége kilenc vidéki magyar múzeumból csak itt talál néprajzi gyűjteményt

1900-as évek: Párizsi Világkiállítás; László Ferenc nemzetközi hírűvé váló ősrégészeti kutatásainak megkezdése

1910-es évek: a múzeum a Kós Károly tervezte saját épületcsoportba kerül; a székelyföldi szintű terepkutatások folytatása; a Székely Nemzeti Levéltár megalapozása

1920-as évek: a csonkaországon kívüli egyetlen magyar tudományos intézmény; genfi néprajzi kiállítás; az 1929-es Emlékkönyv egy Székelyföld-monográfia előmunkálataival; Benedek Elek utolsó, a múzeumhoz idézett mondata: „Fő, hogy dolgozzanak!”

1930-as évek: az első magyar skanzen; természettudományos súlypontú székelyföldi kutatóutak; a Székely Oklevéltár VIII. kötete

1940-es évek: átfogó néprajzi és levéltári kutatás; a néprajztudós Balassa Iván indulása; az első erdélyi oklevélszótár; súlyos világháborús veszteség Zalaegerszegen

1950-es évek: a legnagyobb vidéki magyar múzeumi gyűjtemény a Kárpát-medencében (félmillió tétel); úttörő szerep a román múzeumi rendszer újjászervezésében; első evolúció-központú természetrajzi kiállítás Romániában; első vidéki múzeumi évkönyvei (magyarul és románul)

1960–1970-es évek: természettudományos, történész, néprajzos, képzőművész múzeumi szakemberek munkássága; nemzetközi jelenlét a régészeti kutatások által; kora középkori magyar temetők feltárása Háromszéken

1970–1980-as évek: külső egységek alapítása (kézdivásárhelyi és csernátoni múzeum, kisbaconi emlékház; sepsiszentgyörgyi képtár); az Aluta évkönyvek a legnagyobb kisebbségi magyar szakperiodika

1990-es évek: alapkiállítások visszaállítása; visszaintegrálódás a magyar művészeti-kulturális-tudományos intézményrendszerbe; intézetszerű kutatásszervezési és kutatóprogramok

2000-es évek: infrastrukturális fejlesztés; új külső egységek Zabolán és Baróton; múzeumpedagógiai nyitás és intenzív könyvkiadói tevékenység; új, kortárs művészeti galéria (MAGMA-kiállítótér) életrehívása a sepsiszentgyörgyi képtár épületében.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 123. rész: Baróti-hegység – Miklósvárszék és Sepsiszék határán