“A magyar népet tekintem családomnak s azt is kívánom fő örökösömmé tenni” – szólt Orbán Balázs végakaratában. És jönnek is az örökösök, egykori birtokára, a szejkei borvízoldalra, hogy megálljanak a hant előtt, ahol nyugszik az író, a történész, a néprajzkutató, az országgyűlési képviselő, a székely szabadság elkötelezett híve… de elég csak annyi: a legnagyobb székely.
Orbán Balázs indít útnak: bekísér az életbe vezető utolsó székelykapun, ami eredetileg szejkei nyári lakja, a Kossuth-lak előtt állt. Átsétál velünk a végső nyughelyéhez vezető kapu soron, hogy megmutassa az udvarhelyszéki kapuk ősi díszítőművészetét.
Aztán kissé elszontyolodik, hisz az általa felkarolt szejkefürdői üdülőtelep régi épületeiből már nem sok maradt. De itt vannak még a kiapadhatatlan kénes, sós, szénsavas források. A szejkei borvizet bizony nem szagolgatni, inni kell.
A falu közelében, Udvarhely felé a Mál-tető oldalában keresztútra lépünk. Sajátos székely kálvária ez, amit az Ugron család álmodott meg 2009-ben a kápolnájukhoz vezető út mentén. 14 stáció, melyek a székely történelem sorsfordító eseményein vezetnek végig, s szembesítenek: hányszor hoztak már ítéletet a székely nép felett. Mert hiába szaggatták szét nemzetünk testét, halhatatlan lelkét földi hatalom nem képes megfosztani. Ezt üzenik a stációk, itt a Máli erdőben, melynek tetején az Ugron család 1890-ben épült temetkezési kápolnája hirdeti az örökkévalóságot.