„Ez a halál országa valóban. A mostani neve „Mohos”, népies elnevezéssel „Kokojszás”. Az ember teste végigborzad, mikor azt a tájt először meglátja. Sással benőtt zsombikok, mintha ezernyi sírhalom volna egy rakáson, köztük egy-egy nyomorék lucfenyő, egy göcsörtös árvanyírfa, bársonynak látszó halmok, kövér mohából. S azon az elijesztő páston alul az ismeretlen mélység. Ennek a halálos vidéknek még a tájára sem merik hajtani a marháikat a pásztorok. A mohos lapály száz meg száz gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai volnának egy föld alatti világnak.” (Jókai Mór: Bálványosvár)
Az 1050 méteres magasságban fekvő Mohos-tőzegláp a Csomád-hegység ikerkráterének északi kráterét tölti ki, a Szent Anna-tó nagyobbik, idősebbik testvére. A népi nevén Kukujzásnak nevezett tőzegláp körülbelül négyszer nagyobb kiterjedésű volt, mint kistestvére. A Mohos-kráter feltöltődése a keleti oldalán található vulkáni törmelék gyors lepusztulásának, valamint a kráterből eredő Veres-patak eróziós tevékenységének együttesen köszönhető: a hajdani krátertó fokozatosan alakult át magashegyi felláppá. A tőzegláp több mint tíz méteres, mintegy 3 millió köbmétert kitevő tőzegvastagságával és 80 hektár területével egyedülálló Európában, egy darab déli tundra. Legnagyobb hossza 1000 m, szélessége 800 m. A láp vízutánpótlását a csapadék biztosítja, ezért nedvességi mutatói nagyban függnek az évszaktól és a csapadékmennyiségtől. A Mohosban élő, jégkorszaki reliktumnövények, mint például a kereklevelű harmatfű szigorúan védettek. A láp sajátos növényvilágát az időszakos legeltetés, a szabályozatlan turizmus és a terjedő erdei gyümölcsgyűjtés végveszélybe sodorta, de a 2000-es évek elején a természetvédelem pallósort épített, ami megmentette a pusztulástól. A Mohos ma is csak vezetővel látogatható.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Mohos-tőzegláp kis tava.
Magasság: 1049 m
Nyitva: a tőzegláp szezonban, májustól októberig reggel 9-től este 7-ig, szezonon kívül reggel 9-től este 5-ig látogatható.
Megközelítés: a parkolótól a piros jelzésen 460 méter.