Sok környékbeli településhez hasonlóan Ménest is újra kellett telepíteni a török kiűzése után. A középkorban magyar és katolikus bortermelő jobbágyfalut a kincstár telepítette újra, 1729-ben már ortodox fatemplomot is szenteltek benne. A kincstártól aztán Grassalkovich Antal szerezte meg Ménest, aki 1744 körül már nagy mennyiségben készített vörös aszút. A ménesi kadarka és a kadarkaszőlőből készített aszú a 18–19. században a legjobb hírű magyarországi borok közé számított. Edelspacher György birtokos 1800-ban már Lengyelországba is szállította, az 1862-es londoni világkiállításon pedig a magyar borok királynéjának választották. A környező tájat a szőlőbirtokos családok présházai – helyi nevükön kolnái – tarkították. A határban álló előkelő kolnák mintájára 19. század végén előbb a kereskedők építettek maguknak négy-öt szobás, úrias házakat a faluban, majd a legmódosabb parasztcsaládok is. A Grassalkovichok kastélyt is emeltek 1749-ben egy borpince fölé. Ez 1835-től volt a kamara tulajdona, benne a magyar állam 1881-ben hároméves vincellérképző iskolát indított. A kastély ma már nincs meg, a helyén emelt épületben ma bormúzeum működik egy fedél alatt a szőlészeti és borászati kutatóállomással és egy agráripari líceummal. Az Ortutay-kastélyt sem sok választja már el a végső pusztulástól. A településen, Kovács Árpád házában működik Románia egyetlen méhészeti múzeuma is.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a romos Ortutay-kastély a Valea Mare végén.
