Ahogy az idő megkoptatta a Kalotaszeget nyugatról védő Sebesvár romjait, úgy bontotta meg az Erdélybe vándorolt románság Kalotaszeg összefüggő magyar tömbjét. A Köröstől északra, Alszegen is találunk elrománosodott falvakat. Itt lapul a dombok között Felsőfüld, amelynek 1727-ben épült görögkatolikus, utóbb ortodox fatemplomának fiatornyai is jelzik, az új honfoglalók előszeretettel vették át a kalotaszegi magyar népi építkezés elemeit. Ahogy Kós Károly találóan megfogalmazta: „Az öntudata és magabecsülése óvta meg attól, hogy az őt minden oldalról kerítő románságba beolvadjon, vagy annak másjellegű művészetéből egy cseppnyit is átvegyen; viszont ez a románságtól is elismert felsőbbrendűsége és kultúráltabbsága lett az oka annak, hogy a közötte élő román népre a kalotaszegi magyarság művészetének igen nagy hatása volt az idők folyamán mind a mai napig.”
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom kertje. Amennyiben be is szeretnénk jutni, hívjuk az alábbi telefonszámot: 0040785831410