„Anonymus szerint a honfoglaláskor Töhötöm és unokája telepedett meg nemzetségével a Fehér és Fekete Körös, valamint az Erdélyi hegyek közt eső vidéken. A mongolpusztítás előtt a Feketekörös-völgyi magyar faluk mind fennállottak s virágzó keresztyén kultúra élt bennük. A mongolok elpusztították az egész vidéket, csak az menthette meg életét, aki az ősrengetegekbe vette magát.” (Győrffy István: A Feketekörös-völgyi magyarság, 1913)
Ott, ahol a Fekete-Körös a síkságra lép, a Belényesszentmiklós feletti teraszon, egy Árpád-kori pálos kolostor templomának megrogyott tornya, mint megcsonkított magyarságunk jelképe kiált az ég felé. Úgy regélik, a tatárdúlás előtt, hercegi palota, Géza király vadászkastélya állt itt, kedvenc vadászterületének szívében. A folyó kiszélesedő völgyének teraszain települt falvak múltunk legősibb rétegeiben gyökereznek.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a csonkatorony.
