„Akár hiszitek, akár nem: tündérek építették Bálványos várát. De az olyan régen volt, hogy akkor a kövek még meg sem voltak keményedve. A tündérek sem olyan kicsikék voltak ám, mint most a fehérnépek: ha sietős volt az útjok, egyben általléptek egész megyéket, s ha jókedvük kerekedett, fölszedték kötényükbe a szántó-vető embereket, s úgy játszadoztak velük. No, jó magasra is építették a várat: Bálványos-hegy tetős-tetejébe. Hát éppen amikor készen voltak, vágtat föl a patakon egy vitéz, utána a katonái. Kérdik a tündérek:
– Hová szaladsz, fiam? Talán bizony kerget valaki?
Mondja a vitéz nagy búsan:
– Senki sem kerget, de még sincs maradásunk. Nem nézhetik vérünkből való véreink, hogy a nap, a hold s a csillagok a mi isteneink. Erővel azt akarják, hogy mi is megkeresztelkedjünk.
– Hát te ki vagy, fiam? – kérdé a tündérek királynéja. Felel a vitéz:
– Apor az én nevem: Első voltam eddig az én népeim közt, most utolsó vagyok. Volt fényes palotám, aranyam, ezüstöm, mostan semmim sincsen.
– Ne búsulj! – mondá a tündérek királynéja. – Látod-e ezt a várat a hegy tetején? Ezt ma építettük játékból. Ez jó lesz neked s az embereidnek. Itt imádhatjátok a napot, holdat s a fényes csillagokat.” (Benedek Elek: Bálványosfürdő legendája)
A hagyomány szerint már Szent István idejében állt Bálványos vára. Lakói a 13. századtól a felsőháromszéki Apor nemzetség sarjai voltak, akik makacsul ragaszkodtak honfoglaló őseiktől örökölt hitükhöz, dacolva a térítő király parancsaival. Az Árpád-ház kihalását követő zűrzavaros időkben Bajor Ottó magyar király a Szent Koronával Erdélybe utazott Kán Lászlóhoz. Az erdélyi vajda nem fogadta túl szívélyesen, hanem elfogatta őt, és addig tartotta fogva Bálványosvárban, amíg Ottó le nem mondott a magyar trónról. A vajda a koronát is elkobozta, és átadta Károly Róbertnek. A vár krónikájához tartozik, hogy a székelyek kétszer is elűzték falai alól a kutyafejű tatárokat. A 17. században költöztek le lakói kényelmesebb torjai kastélyukba, de van olyan verzió is, miszerint a királlyal összevesző Aporok robbantották fel azt, majd Rudolf király haragja elől Lengyelországba menekültek.
A várról Jókai Mór is írt Bálványosvár című művében.
„Úgy volt az építve, hogy örökké tartson. A „Magyar isten” számára építették. A magas torony falait sem villámverés, sem földrengés nem bírta ledönteni. Ez a torony volt bizonnyal a bálványok szentélye; Itt ülök a kövön, ami onnan esett le az istenek tornyáról. S nézem a falakat; hallgatom a vércsék vijjogását: iharfák zúgását… Héj, te öreg Isten! Magyarok Istene! Emlékezel-e még arra, amit Opour Kevendtől izentél a nap mezejéről?! – Vagy te is azt mondod: „Régen volt az: talán nem is igaz!”
A Tűz-isten oltalmazzon,
Istennyila meg ne sújtson,
Guta, csoma rád ne lessen,
Dobroc, mirigy meg ne lepjen,
Kék kelevény ne találjon,
Rossz bába ki ne cseréljen,
Hopciher rád ne dobbanjon,
Koldusfarkas meg ne marjon,
Vahor, rossz szem meg ne verjen.
Minden ízed nagyot nőjjen,
Mint a vas, oly kemény legyen.
Nagyobb ember légy apádnál,
Ne sírj otthon az anyádnál.
Mint ez a tűz, oly igaz légy!”
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár öregtornya.
Magasság: 1040 m
Nyitva: 0-24
Megközelítés: Bálványosfürdőről a piros kereszt jelzésen (1,9 km; 1 óra; 250 méter szintemelkedés).
