Miután 1941. április 3-án hajnalban eldördült a revolver, Teleki Pál holtan rogyott össze a Sándor palotában. Így ért véget egy olyan ember élete, akinek nevéhez fűződik Észak-Erdély visszatérte vagy éppen a magyar-lengyel határ visszaállítása. Mi azonban nem pusztán politikai érdemei alapján választottuk éppen őt 2000-ben a Börzsönyön keresztülfutó túránk névadójának: a magyar cserkészet, természetjárás, földrajztudomány egyik atyját is tiszteljük benne.

Az ezredforduló óta minden év április első hétvégéjén a Börzsöny Akciócsoport teljesítménytúrát rendez a méltatlanul elfeledett miniszterelnök emlékének adózva a Börzsönyben, az Ipoly menti Drégelypalánk és a Duna parti Zebegény között. A táv 50 kilométer, a szintemelkedés 1850 méter, ez azonban idén sem riasztott el több mint 130 természetbarátot attól, hogy Drégelypalánkon nekirugaszkodjon a Börzsöny bérceinek. Elsőként rögtön a rajttól 4 kilométerre lévő Drégely várát kellett megmászni, ahol ugye Szondi György halt meg ezért a honért még 1552. július 9-én. Drégely vára után a Mátyás által is szívesen látogatott Királyházára ereszkedett le a mezőny, majd következett a túra leglátványosabb szakasza, a Nagy-Mána bérce, ahonnan pazar kilátás nyílik mind a Magas-Börzsönyre, mind a Rózsás-völgyre. A Magosfa, a Csóványos és Nagy-Hideg-hegy csúcsainak meghódítása után Kisinóc és Kóspallag felé vettük az irányt, majd jött Törökmező, és a Nagymaros feletti Hegyes-tető, ahonnan talán a legszebb a Dunakanyar látványa. Innen már csak egy 4 kilométeres szakaszt kellett letudni, és máris a zebegényi Kálvárián, a Trianoni emlékmű árnyékában fogadhatták a gratulációt a túra teljesítői.

Valakinek mindössze 6 órába került teljesíteni a távot, valakinek ehhez 13 óra kellett, de ez nem osztott, nem szorzott, az elismerés mindenkinek ugyanúgy járt, és bizonyára a Börzsönyben (Bernecebarátin) többször is cserkésztáborozáson részt vevő Teleki Pál is jó kedéllyel szemlélte a távolból az őrá emlékezőket. Az 50 kilométeres túra mellett idén is megrendeztük a 10, 20 és 30 kilométeres résztávokat, így összesen majd 250 túrázót csábítottunk a börzsönyi bércekre. Ezúton is nagy-nagy köszönet kóspallagi és zebegényi barátainknak, akik a 30 és az 50 kilométer céljában is meleg étellel várták a beérkezőket, és természetesen külön köszönet pontőreinknek, jelesül Károly Vikinek, Pávó Balázsnak, Pávó Emesének, Roskó Jánosnak, Jakab Sanyinak, Lippai Beának, Horváth Mikinek, Horváth Mártinak, Hansághy Zsoltnak, Gyetven Jánosnak, Kováts Böbének és Balázs Andrásnak.

Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy immár saját honlapja is van a Telekinek: a telekitura.hu oldalon megtalálhatjátok a túra legfontosabb információit, az eddigi túrák statisztikáit, beszámolóit, képtárait, a túra történetét, illetve a névadók, Teleki Pál és Hóman Bálint életéről is olvashattok. Szintén változás az előző évekhez képest, hogy a Börzsöny Vulkántúra után a Teleki útvonalát is „betábláztuk”. Kis csapatunk március során felújította a Királyházán, a Csánki-kertben, a Kisinócon, a Rakodón, a Csóványoson, a Kóspallagon, a Szent Gál-földön és a Törökmezőn álló oszlopokat, míg a Pálos-réten, a Rakottyás-völgyben és a Köves-mezőn újat állított.

Itt akár be is fejezhetnénk mondanivalónkat, ha pusztán csak, mint a cserkészet és a földrajztudományok nagy alakját tisztelnénk Teleki Pálban. Mi azonban nem tudunk elvonatkoztatni az olyan Teleki idézetektől, mint hogy „mélyedjetek el magyarságotokban… ne adjátok fel magyarságotokat semmi veszéllyel szemben sem…”. Teleki Pál volt az, aki korának több kormányfőjével szemben nem nagy szólamokkal, színpadias lózungokkal, görögtüzekkel, gyújtó hatású beszédekkel operált. Sokkal inkább volt az, aki mélyre látott, aki igazán tudta, hogy mi a magyar. Ahogyan Szabó Dezső írta: „olyan volt: mint az elmúlt csendes áldó tavaszi eső. Már nincs sehol: de benne van a lombok megfrissült színében, a gabona kenyérré mozdulásában, a levegő éltető erejében. Ő volt az elhervasztott magyar öntudat újjázsendülése, a magyar szolidaritás felébredt ösztöne, a megmaradás új reménysége. És ő mégis, úgyszólva, nem volt sehol. Ő volt Magyarország legláthatatlanabb miniszterelnöke. Egyszerű volt, mint az igaz tudós, csendes szavú, mint a jó pap és igéi mélyre hatottak, mint a biztos kézzel vetett mag. Ó, hogy tudta ez az ember szeretni annyiszor megcsalt, annyiszor kizsákmányolt, rokontalan árva faját.” Hogy ezeket az 1941-ben írt sorokat ki miként fordítja le a mai helyzetre, azt mindenkire rábízzuk. Az viszont biztos, hogy ma is itt van velünk Teleki Pál szellemi öröksége, amely megmenthet minket az óvatoskodó hétköznapoktól: „merjünk magyarok lenni”, de ez „üres keret marad addig, míg lelkileg meg nem tisztulunk”.