Nagy napra gyűltek össze 1896. augusztus 18-án az aradiak. Az Arad Hegyaljai Motorosított Vasút Részvénytársaság (AHMV Rt) alakuló ülését tartották. Lőcs Rezső, Sármezey Ákos és Péterffy Antal gyűjtötték össze a részvénytőkét, amelyben az Arad-hegyaljai borvidék szőlősgazdái is támogatták őket. 1905. szeptember 25-én a magyar kereskedelmi minisztérium kiadta a koncessziót a vasút építésére. A részvénytársaság 1905. október 4-én alakult meg; fő részvényesei Péterffi Antal és Sterner Simon voltak. A részvénytársaság igazgatójává Lőcs Rezsőt választották. Az építkezés 1905. december 11-én el is kezdődött; az építési munkákat a berlini Henning & Hartwick cég nyerte el.
A helyi vasútvonalat 1906. november 11-én nyitották meg Arad és a Hegyalja között. Aradon önálló vasútállomása volt a Dengl téren, mintegy 700 méterre délre a Magyar Államvasutak állomásától. Ugyan hosszan párhuzamosan haladt az Arad–Gyulafehérvár vasútvonallal, de ezzel ellentétben közvetlenül a településeken haladt át, és így jobb összeköttetést biztosított. Ugyanez vonatkozott a brádi vonalon elhelyezkedő Világos, Muszka, Pankota településekre is. A helyi vasútvonal fontos szerepet játszott a máriaradnai kolostor felé utazó zarándokok kiszolgálásában. 1910-ben döntöttek a vonal villamosításról, a munkálatokat 1911 tavaszán kezdték el, és 1913. április 10-én fejezték be. A járműveket Trianon után a korábbi szürkéről zöldre festették át; innen kapta a vonal a “Zöld nyíl” becenevet. A Pankotára és a Máriaradnára vezető vidéki vonalakat 1991. októberétől gazdasági megfontolásokból bezárták, mára csak az Arad-Gyorok vonal működik. A Gyorok közepén található deltavágányon fordulnak meg az Aradról jövő vonatok. A település bejáratánál még áll a vasút egykori négyállásos kocsiszínje, ahol az aradi muzeális villamosjárműveket állították ki (closca utca). A vasútállomás melletti homokbánya tava ma már nem csak az aradiak kedvelt strandja, de aranypartja az egyre távolabbról érkező turistákat is idevonzza. Gyorokon érdemes még megnézni a Bormúzeumot, a Domány-kastélyt és a Vojtek-villát is.
Gyorok már a középkorban is létezett, a falu korabeli látványa a gyoroki római katolikus templom főoltárképén is visszaköszön. A török hódítás alatt elnéptelenedett faluba 1736-ban új birtokosa, Edelspacher Zsigmond telepített be magyarokat, németeket, szerbeket és románokat. 1743-ban már a Grassalkovich család birtokában állt, akik felújították a szőlőművelést és szőlőhegyén ménesi vörösaszút termeltek. Német lakói a 20. századra asszimilálódtak a magyarsághoz. 1883–1884-ben az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely csángó családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Azon családokat telepítették az itteni kincstári birtokra, akiknek Székelykevén nem jutott föld a Bukovinából érkezők közül. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték és még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvakkal, illetve közvetlenül Istensegítssel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. Különálló csángó öntudatuk máig megmaradt, bár kultúrájukat legnagyobbrészt elhagyták. Az 1970-es évektől mócok települtek a faluba, őket az őshonos románok, mint korábban a magyarok a bukovinaiakat, nem fogadták el egyenrangúként.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a bányató strandja.
