Pompás körtúra a Visegrádi-hegységben

Pompás körtúra a Visegrádi-hegységben

Remek idő várta az Őszi Hazajáró Túra résztvevőit október 21-e reggelén, Dobogókőn. Idén is szép számban, mintegy 250-en jöttek el, hogy megismerjék a Visegrádi-hegység őszi esszenciáját. A túra több síkon is élményt kínált résztvevőinek. Elsősorban a természeti környezet: Dobogókő varázsa, a Prédikálószék klasszikus panorámája, a Vadálló-kövek kalandos sziklavilága, a Rám-szakadék kihívása, mind olyan vonzerővel bírnak, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy felfűzve őket egy 15 km-es túrát teljesített. A pontőrök a megszokott vendégszeretettel várták a turistákat, felvidéki barátaink, a Dobai család Király-kúton, a hazajáró Jakab Sanyi és Roskó Jani Tesmagról, szövetséges barátaink, az Ácsi Természetjáró Bakancsos Klub tagjai pazar ellátással a Szentfa kápolnánál és Árpádváron, míg a rajtban és a célban a Hazajáró stábjának tagjai teljesítettek szolgálatot.

Nem véletlen a helyszín választás, hisz, amikor még csak ötlet szintjén létezett a Hazajáró műsora, az első próbaforgatás 2011 őszén épp ezen az útvonalon zajlott.

2017 óta a túrát a tragikusan fiatalon elhunyt barátunk, Strahl Zoltán emlékének ajánljuk. Ahogy tavaly, idén is sok bajtársa jött el Zolinak, hogy emléktúra keretében idézzék fel halhatatlan lelkét és szellemét. Zoli ma is köztünk él, soha nem felejtjük és a túrán is éreztük, minden lépésnél velünk volt. Velünk kaptatott az emelkedőkön és velünk csodálta szeretett hazájának egyik legszebb vidéke, a Dunakanyar panorámáját.

Sokan választották idén is a rövidebb, 3 km-es túrát, amit a hagyományokhoz hűen a Magyar Turista Egyesület részéről Vuray György barátunk vezetett, előbb a népszerű Thirring-körúton, majd a Zsivány-sziklákhoz.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a Báró Eötvös Lóránd menedékháznak a remek helyszínt és a Magyar Turista Egyesületnek a közreműködést.