„Illő, hogy a’ hazafi ön honját és nemzetét közelebbről is ismerje. Azért én itt a’ Nyitra vármegye vidéki, kivált Zobor hegy napkeletre futó láncainak aljában tanyázó magyar ajkúaknak, római katolikusoknak ismertetésébe bocsátkozom, azon köznépi szokásokat érintve, a táj némi rajzával, melyek eddig róluk közönségessé téve nincsenek.”
Történelmi hazánk egyik legészakibb magyar nyelvszigete, úgy is mondhatnánk: szívünk északi csücske, a Tribecs alatt elhelyezkedő sajátos magyar néprajzi tájegység, Zoboralja. Legutóbb központi részein, most a Zsitva és a Nyitra közötti lankás tájékán nézünk körül: hova jutott Árpád gyepűőrző népe egy évezred alatt? Oly sok viszály után él‑e még archaikus népi kultúrájuk? Hogyan küzdenek a beolvadás ellen, Kodály Zoltán és Esterházy János szellemébe kapaszkodva? Zoborvidéki utazásunkat jeles-jelképes napra, virágvasárnapra időzítettük, a húsvéti feltámadás reményében.