Vereckei-Beszkidek — A Beregi-Határkárpátokban
Hazajáró műsorok

Vereckei-Beszkidek — A Beregi-Határkárpátokban

256. rész
„Egyre magasabbra nőtt lankák, dombok, hegyek, hátukon vidáman zöldellő ligetekkel, az egyre mélyülő völgyekben pedig a Tisza felé siető patakokkal. Végül az égbenyuló, félelmetes havasok, végtelen, komor ősrengeteggel, és bukdácsolva rohanó hegyipatakokkal. A völgyekben pedig csoportokba verődve, apró, fából ácsolt, tarka házikók. Ez Kárpátalja, ahogy az utas látja. Ez a Verhovina, a Beszkidek és a Bérces-Kárpátok koszorúzta vidék, a magyar Szent Koronának sok évszázados ruszinok-lakta északkeleti birtoka.”
Telegdi Lajos: Újjáéledő magyar-ruszin testvériség Kárpátalján (1943)

Itt élünk és halunk már jó ezer­egy­száz esz­ten­de­je a Kár­pá­tok ölé­ben, és még­is alig ismer­jük ezt a sok évszá­za­dos észak­ke­le­ti bir­to­kun­kat, s ben­ne a Bessz­á­dok és a Gor­gá­nok között meg­bú­jó Verec­kei-Besz­ki­de­ket. A Toronyai-hágó vidé­két, ahol Árpád magyar­ja­i­nak egy része haza­ér­ke­zett, ahol Rákó­czi dia­dal­ma­san bevo­nult, majd a buj­do­sók élén örök­re elbú­csú­zott. Ahol betört a cári invá­zió, majd a IV. Ukrán Front, és ahol egyéb­ként két ágyú­dör­gés között nagyon álmos béke tud honol­ni. A Bere­gi-Hat­ár­kár­pá­tok hegy­vi­lá­gán csak a tör­té­ne­lem és a folyók rohan­nak át néha, de a viha­rok múl­tá­val las­sabb­ra veszik lép­te­i­ket, így könnyeb­ben meg­hall­ják a Ver­ho­vi­na és a völ­gye­i­ben jobb élet­ről álmo­dó ruszin nép csen­des sóha­ját.

Látnivalók / Kárpátalja / Bereg
Bővebben...
Bővebben...
Bővebben...

Az Alsó- és Fel­ső­hi­deg­pa­tak­ból álló gyö­nyö­rű, hegy­vi­dé­ki fek­vé­sű tele­pü­lést a 16. szá­zad­ban a Lip­csei és Dol­hai csa­lá­dok ala­pí­tot­ták és tele­pí­tet­ték be boj­kó ruszi­nok­kal.

Fel­ső­hi­deg­pa­tak egy a ruszi­nok­ra jel­lem­ző, remek­be sza­bott szak­rá­lis épü­let­tel is büsz­kél­ked­het: a görög kato­li­kus fatemp­lo­mot 1804-ben épí­tet­ték, Szent Mik­lós tisz­te­le­té­re. Szo­mo­rú, hogy a moder­niz­mus elő­fu­tá­ra itt bádog for­má­já­ban jelent meg, amely­nek taka­rá­sá­ból alig lát­szik ki az egy­ko­ri népi mes­ter­mun­ka.

A tele­pü­lés érde­kes­sé­ge, hogy egy­kor leg­alább hat­van ruszin csa­lád visel­te a Rákó­czi csa­lád­ne­vet, amely az ősi Rákó­czi-kul­tusz­ra emlé­kez­tet.

Érde­kes­ség, hogy a ruszi­nok nem­zet­hű­sé­gé­ről tanús­ko­dik az is, hogy az első világ­há­bo­rú ide­jén az orosz betö­rés után a falu­ban rekedt magyar hon­vé­dek­nek mene­dé­ket és élel­met nyúj­tot­tak, saját éle­tü­ket is koc­káz­tat­va.

Bővebben...

A 16. szá­zad­ban a Pec­ko­vics csa­lád népe­sí­tet­te be. Itt is meg­ta­lál­juk a görög kato­li­kus ruszi­nok épí­tett örök­sé­gé­nek egy szép, 18. szá­za­di darab­ját, a Szent­lé­lek tisz­te­le­té­re szen­telt fatemp­lo­mot. Szé­pen meg­újult és hála az Égnek nem bádog fedi, hanem, mint régen, zsin­dely.

De Zúgó nem csak fatemp­lo­má­ról neve­ze­tes, hanem az Árpád vonal egyik marad­vá­nyá­ról is. Az épen maradt bun­kert ma már egy élel­mes, vál­lal­ko­zó szel­le­mű ruszin, Vale­riy Kon­des hasz­no­sí­tot­ta, s egy egé­szen egye­dül­ál­ló turis­ta szál­lás­he­lyet ala­kí­tott ki ben­ne. A Grün Hof egy kis hábo­rús múze­um is egy­ben.

Bővebben...
Bővebben...
Bővebben...
Bővebben...