„Hánya­dán áll­nak itt a magya­rok? — Itt? 50 szá­za­lék magyar, 30 szá­za­lék szlo­vák és 20 szá­za­lék hun… — Hun?- Igen. Hun magyar, hun szlo­vák…” Így zaj­lik a pár­be­széd itt, a Kis­al­föl­dön, a Vág és a Nyit­ra közé eső Érsek­új­vá­ri-lapá­lyon, ahol Palóc­föld, Zobor­vi­dék és Mátyus­föld talál­koz­nak, s meg­be­szé­lik, mennyi­vel iga­zabb volt régen. Akkor is, ami­kor árvi­zek jár­tak, és még akkor is, ami­kor török vagy éppen labanc pré­dál­ta őket. Mert a szláv tér­hó­dí­tás­sal meg­pe­csé­te­lő­dött a sor­suk. A régi nemes via­da­lok után jöt­tek a ki- és bete­le­pí­té­sek, aztán bekö­szön­tött a leg­szá­nal­ma­sabb 21. szá­zad, ami­kor a magyar már önként adja fel ősei kard­dal meg­tar­tott föld­jét, érté­ke­it, anya­nyel­vét. Ám Czu­czor Ger­gely és Jed­lik Ányos szü­lő­föld­jé­nek kitar­tó magyar közös­sé­gei azért nem adják olyan könnyen magu­kat.