"Az Adriai tenger egyik tágas északi öblének partjain, egy kicsiny területet találunk, mely iránt minden magyar élénk rokonszenvvel viseltetik. Fiume és kerülete, a magyar tengerpart vidéke ez. Magyarországtól elszigetelten áll e terület; de csak térbelileg, mert a magyar tengerpart s az anyaország között a legbensőbb kölcsönös vonzalom létezik, s oly szoros kapocs fűzi össze e két területet, melyet semminemű fondorkodás szétszakítani nem képes. Felette nagy beccsel bir reánk nézve Fiume, s e szerint emelését, ápolását nem lehet eléggé ajánlanunk."
„Tengerhez magyar! El a tengerhez!” – Kossuth Lajos évezredes magyar álmot fogalmazott meg. Uralkodóink jól tudták, csak az lehet erős, független ország, akinek saját tengerpartja van. A célhoz göröngyös út vezetett, de az Árpádok után a 18. és a 20. század között több korszak is volt, amikor Fiume és környéke a Magyar Királyság része lett. Előbb 1779-től Mária Terézia révén, majd a horvátokkal való kiegyezés után 1868–1918-ig, amikor fényesen csillogott „a magyar korona gyöngye.” A Magyar Királyság egyetlen tengeri kikötője régi fényét máig nem nyerte vissza: az olaszok, a szerbek, majd a horvátok sem tudtak élni a Kvarner öböl ragyogó adottságaival. A boldog békeidők régi íróival indulunk nosztalgiázni a Tengermellékre, és ha már ott járunk, felmászunk a fölé magasodó Risznyák-hegység mészkőormaira is.