„A Kiskárpátok háta mögé is érdemes eltekintenünk, mert érdeklődését kielégítheti itt nemcsak turista, hanem tárgyat talál a történetíró, a természetkutató, a néprajzgyűjtő, a nemzetgazdász is. Maga a vidék egyike hazánk szebb tájainak, hol erdőkoszorúzta hegyek, gyönyörű rétekkel tarkított tágas völgyek és elég termékeny szántóföldek váltakoznak. Két évszázadon át ezek a helyek voltak a védőbástyák az édes hazánk épsége ellen folytatott harcokban. Nem tudta őket megtörni semmiféle támadás, ostrom vagy furfang.”
Bizony, nyugati védőbástyánk, az Északnyugati-Kárpátok kezdő vonulata, a Morva lapálya és a kis magyar alföld között jó 70 km hosszan húzódó Kis-Kárpátok annyira gazdag történelmi emlékekben, hogy megismerése nem kis falat a turista számára. Ezért tértünk immár harmadszor is vissza, hogy ezúttal a hegység északi tömbjeit, a főgerincétől a medence felé eső Csejtei- és Berezói-Kárpátok szirtjeit látogassuk meg, melyekről legendás váraink néznek farkasszemet a múló idővel. Közben olyan útitársaink lesznek, mint Stíbor vajda, Báthory Erzsébet, Nádasdy Ferenc, Benyovszky Móric vagy éppen Ludwig van Beethoven.