"Tengerhez, magyar, homokod porából, fekete sarad ragadósságából! A tenger viharában Istennek képe tükröződik; végtelen idők nem írtak ráncot azúr homlokára; míg a föld vizenyős sarában minden gyáva nyúl nyomot hagy hátra..."
Hogy mi járatban a Hazajáró Észak-Dalmáciában? Pontosan annak a mindösszesen 158 esztendőnek a nyomában, amelyet a Könyves Kálmán királyunkkal megnyíló magyar impérium alatt töltött Zára és környéke, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A Velencei Köztársaságnak persze nem tetszett a magyar jelenlét, de a horvátok rendre mellénk álltak: a királyaink nyújtotta szabadságot választva az adriai vetélytárs elnyomásával szemben. A dalmáciai városok és a magyar korona évszázados köteléke sok nyomot hagyott az Adrián. Ám jött a török, és jobb dolgunk is akadt, mint, hogy a tengeri kijáratért harcoljunk. Magyarokat a legújabb idők hullámai is hoztak Észak-Dalmácia páratlan szépségű, szaggatott partvidékére, amelynek valódi ékkövei a Kornati és a Telescica szigetcsoportjai.