Mindenkit szeretettel meghívunk az immár tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő Bethlen Gábor túrára, amellyel a nagy erdélyi fejedelem születésének 444. évfordulójára emlékezünk (1580 november 15). A kirándulás mellett a túra fontos célja, hogy felhívja a figyelmet a Fekete-Körös völgyi magyarság jelenlétére, hagyományaira és kultúrájára, valamint Czárán Gyula örökségének ápolására és továbbadására, azaz a természeti látványosságok magyar elnevezésének megőrzésére. Bővebben
Archives
Áprily Lajos Emléktúra – 2024
A 12, 26 és 45 kilométeres túrák célja, hogy Áprily Lajos Visegrádhoz és környékéhez kötődő emlékeinek bejárásával méltó módon emlékezzünk meg a költő életművéről, természet- és hazaszeretetéről. Bővebben
Őszi Hazajáró Túra – Strahl Zoltán emléktúra – 2024
A Hazajáró Egylet minden évszakban gyalogtúrát szervez valamelyik hazai hegységünkben. Őszi túránk immár hagyományosan a Visegrádi-hegységben kerül megrendezésre, amely érinti a Prédikálószéket, a Vadálló-köveket és a Rám-szakadékot is. Bővebben
Börzsöny Vulkántúra – 2024
Igen csak erőt próbáló, hagyományos téli túránkra invitálunk Benneteket immár 20. alkalommal kedvenc hazai hegységünkbe, a Börzsönybe. A túra célja, hogy a résztvevőket végigkalauzolja a miocén kori vulkán kalderáján, és egyben tisztelegjen a nagyszerű ember és geológus Breuer László, alias SUMI emléke előtt. A túrán való részvétel online nevezéshez kötött. A túra szintidőn belüli teljesítésének feltétele a jó állóképesség! Bővebben
Medvesi átszelés 3.
Idén is nekivágunk, hogy átszeljük közép európa legnagyobb kiterjedésű vulkáni bazalt fennsíkját a Medves fennsíkot. Az elmúlt két évben már tettünk hasonló túrát a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet tagjaival, de mivel oly nagy kiterjedésű a fennsík így ebben az évben is tudunk teljesen más útvonalon menni és más értékeket felkeresni felfedezni. Bővebben
Bükkaljai kőkulTÚRA a Hazajáróval – 2024
Hosszú évek után újra a Bükkalján rendezzük meg a Kaptárkő Egyesület és a Hazajáró Egylet immár 9. közös őszi túráját, mely ezúttal is a Hazajáró Kupa része. Október 5-én szombaton hazánk egyik legkülönlegesebb és legegyedibb kistájcsoportján tartunk vezetett túrát, ahol sajátos kőből faragott világ és helyi építészeti kultúra alakult ki felhasználva a Bükkalját borító vulkáni tufa adottságait. Bővebben
Szilágysági Hazajáró – Túra a Meszes-hegységben
Szeretettel várunk minden jelentkezőt, szeptember 13 – 15 között az első Szilágysági Hazajáró túrára. Szombaton gyalog túrát rendezünk szálláshelyünktől a Perjei Magura tetejére. A túra során lenyűgöző kilátás tárul elénk, ahogy elérjük a hegycsúcsot, amely 997 méteres magasságával páratlan panorámát nyújt. A túraútvonal gazdag növény- és állatvilágban, így minden lépés egy újabb felfedezés. Bővebben
Fehér-Kárpátok Hazajáró Túra 2024
„Itt jártában Jókai Mór is rácsodálkozott a Felső-Magyarország és Morvaország ezeréves határán, a Vág és a Morva völgyei között válaszfalat képező Fehér-Kárpátok bérceire. Az Északnyugati-Kárpátok vonulatára, mely mielőtt lassan beleveszne a Kisalföld lankáiba, egészen különleges mozaikos tájjal, sűrű erdőkkel, szelíd formájú legelőkkel, ugyanakkor vad mészkősziklás hegységrészekkel rukkol elő.” Ősi, nyugati határvidékünkön túrázunk ismét, amelyen célba vesszük a Fehér -Kárpátok legmagasabb pontját a Nagy-Javorinát! Tartsatok velünk! Bővebben
Őrvidéki Hazajáró Túra – 2024
Fedezd fel velünk az Őrvidék kincseit egy izgalmas túrán, amely Bernsteinből (Borostyánkő) indul! A 2024-es Hazajáró Kupa részeként megrendezett kiránduláson felfedezheted a történelmi település mesés tájait és rejtett kincseit. Tarts velünk, és lépj be a múlt világába, ahol a természet és a történelem különleges harmóniában találkozik! Az útvonalakat úgy terveztük, hogy élvezetes és kihívásokkal teli legyen mindenki számára. Ne hagyd ki ezt a felejthetetlen élményt az Őrvidéken! Bővebben